Épp buszozom hazafelé Anyáékhoz, és... Jézusom, van wifi a buszon! Ráadásul annyira erős, hát ezer éve nem láttam a kis wifi-jelet teljesnek a telefonomon, el tudod képzelni, micsoda élmény ez? Pesten valamiért utál engem a router (a telefonomat és a laptopomat is, illetve ha megfogom valamelyik gyerek tabletjét, akkor arról is eltűnik rögtön a net, de legalábbis lelassul). Anyáéknál csak a fölső szinten tudok kapcsolódni, vagy a ház előtt (de bolond lennék kimenni, hát emberek mennek folyton az úton, könyörgöm). A munkahelyemen NINCS, ahogyan egyáltalán internethozzáférés se. (Tegnap este mertem nagyot álmodni, gondoltam, elintézek valamit laptopon, de az első lépések után természetesen megszakadt a kapcsolat és nem is jött vissza.)
Szóval ez nagy dolog, baromira naaagy! Ráadásul itt a buszon van vagy 20 fok az irodai harmincvalahány után (újabb bizalmas információ a munkakörülményeinkről), és tojok a veszélyeire, élvezem. :-) Én ezen a buszon szeretnék lakni.
A két dolog jelentőségét mutatja, hogy írtam róluk, nem úgy, mint Alice Cooper koncertjéről vagy a prágai Gunsról... á, jól van, azért ez nem igaz. Azzal a két koncertélménnyel semmi nem veszi fel a versenyt, mindkettő ott van életem legcsodásabb eseményeinek 10-es listáján. (Gondoltad volna, hogy mindkettőt Tetkósnak köszönhetem?)
