Szeretem az Örsön az újságosfiút. Van, hogy egész nap egyedül ő kedves hozzám.* Mindig ad nekem újságot, és belenéz a szemembe. Jó, tudom, hogy neki ez a dolga, de azért akkor is rendes tőle.

*Igen, sokszor azt hiszem, hogy nincs már lejjebb, de mindig van.

Nagyon büszke vagyok a Nyúlra amiatt, hogy már nem csak azokat a zenéket hallgatja, amiket mi mutatunk neki, hanem talál magának saját kedvenceket is. (Tavaly például én is az ő hatására kezdtem Wildstreetet hallgatni.) Legújabb felfedezése a KISS - vagyis inkább a legutóbbi, mert már hónapokkal ezelőtt is azt tervezte, hogy a következő farsangi bálon a zenekarnak öltözik be a barátaival. A cél érdekében még arra is hajlandó lenne, hogy a mesterhármasukba bevegyenek még egy embert. (El tudom képzelni, mit szólnának a dologhoz a másik három gyerek szülei.)

Szóval nagy rajongójuk lett a fiam, teljesen el volt ájulva, amikor megmondtam neki, hány éves már Gene Simmons. (Ugyanakkor még mindig Simon Cruz  a példaképe a Cräshdietből, a szájába lógó hajával és a nevetséges ékszereivel.)

Tegnapelőtt mentünk a játszótérre, ő pedig olvasta a névtáblákat a házak kapuin. Odaértünk a szép, nagy házhoz is, amit mindig megbámulok, és ő elkezdte sorolni:

"Kovács X,
Szabó Y,
Kiss Z... Anya, Anya, itt lakik a KISS!!!"

Bementem tegnap a főnökömhöz. Éppen bent volt a lánya, aki teljesen ugyanúgy néz ki, mint ő (mármint vonásai, hajszíne, szemszíne, alkata), és akit én még sosem láttam azelőtt. Bemutatkoztunk és megjegyeztem, hogy nagyon hasonlítanak egymásra, mire ők döbbenten összenéztek, hogy ezt még nekik soha senki nem mondta. He? Tényleg mindenki vak lenne, vagy mi van?

Aztán a főnököm elmesélte, hogy a lánya jobban hasonlít az apjára, mint rá. Nos, mivel a lány apját nem ismerem, ez felőlem még igaz is lehet, de ettől kezdve csak ugyanolyannak tudom elképzelni, mint amilyen főnököm. Ó...