Alakul

Előbb ijesztően megfájdult a hasam, pedig már épp elfelejtettem, hogy terhes vagyok.

Mellesleg a "max. két hetet adok magának" holnapután telik le, a 40. hét pedig 13 nap múlva (vagyis hát, ugye "ki tudhassa aztat biztosan"). 

Nem állítom, hogy nem vagyok betojva.

Ma este megyünk a kórházba NST-re, Tetkós a napokban többször is felszólított, hogy ne szüljek: hétvégén azért ne, mert akkor nem tud vedelni a haverokkal; hétköznap meg azért ne, mert ki akarja aludni magát másnapra. Úgy döntött, ez a mai nap lenne a tökéletes, mégpedig úgy, hogy bemegyünk, és akkor már bent is tartanak, de azt mondta, a táskámat még ne vigyük, mert Murphy alapján akkor tutira nem tartanak bent, neki meg annyit megér a dolog, hogy haza kelljen ugrania érte.Amúgy múltkor tapsikolva örvendezett azon, hogy hamarosan én se leszek itthon, meg a Nyúl se (meg valószínűleg ő se). Kedves ember.

Tesómék vasárnap elvitték a Nyulat a Mátrába, és már csak akkor hozzák haza, amikor mi is hazajöttünk a kórházból. Tetkós, aki soha nem volt oda a fociért, és a Forma-1-ről is csak az jut eszébe, hogy "kurvaélet, másnap iskolába/munkába kell menni" (ez volt nagyjából az egyetlen tulajdonsága, amit még pozitívumként tudtam elkönyvelni a külseje mellett), vasárnap elmászott, hogy meccset nézzen G.-vel*, még azt se várta meg, hogy elvigyék a Nyulat, sőt, szinte el se búcsúzott tőle. És annyira nézték azt a tetves meccset, hogy bazmeg csak másnap reggel tudott hazajönni, amikor állítása szerint arra ébredt, hogy úristen, ő engem mennyire szeret, és akkor rohant haza hozzám. Gyorsan kicserélte a hálószobában a lámpakapcsolót, amit múlt héten tört össze, meg elkezdte megcsinálni a fürdőszobai csaptelepet. Én persze elküldtem néhányszor az anyjába, amikor kedves próbált lenni velem, de aztán el kellett menni OBI-ba (az újba) tömítést venni a csaphoz (nehogy feljöjjön megint a nyanya a hatodikról, hogy áznak), és úgy döntöttem, egy VÁSÁRLÁST nem fogok kihagyni csak azért, mert amúgy fel tudnám őt rúgni.

Úgyhogy elmentünk, kaptam orchideát, mert egyrészt évek óta vágytam rá, másrészt meg akciós volt (mindenki orchideával jött kifelé), meg még ráadásnak egy korallvirágot is, aztán elvitt Alsónémedibe fagyizni, ott ilyen kilós fagyi van, érted, nem gombócos, hanem ilyen, hogy "kicsi", "közepes" meg ilyesmi, és teljesen elfagyott a nyelvünk, de baromi jó volt. Aztán hazajöttünk, konstatáltuk, hogy a tömítés nem jó, irány a KÖKI-OBI, vettünk csövet vagy mi a retket, meg ilyen tökszép irattartó dobozokat fillérekért, ez utóbbit pont aznap reggel programoztam magamnak, mert Tetkós múltkor szétverte a számlatartó dobozt (az került a keze ügyébe), amikor azzal mertem idegesíteni, hogy mi a faszért kellett épp most sörpadot venni. (Azóta már vett egy függőágyat is, meg tegnap elkaptam, amint rollereket nézeget a Vaterán, kérdeztem, a Nyúlnak-e gyereknapra, de nem, magának, hogy ha máskor is berúg Wekerlén - tehát bármelyik napon -, akkor ne kocsival kelljen hazajönnie, kockáztatva a jogsiját. Állítólag azzal, hogy MOST vesz egy rollert, százezreket spórol, de mondtam, kicsit várjunk már azzal a kurva spórolással, míg lesz rá pénzünk. Ne mondd, hogy nem mentene fel bármelyik bíróság, ha...)

Amúgy meglepő, mennyivel kevesebbet veszekszünk, amióta a Nyúl nincs itthon. Tudom, nem illik ilyet írni, mert közben meg mindketten a Nyúlért vagyunk oda a legjobban (én pl. Auchanban tegnap percenként majdnem elbőgtem magam, mert mindenről ő jutott eszembe, a hisztijei, meg a gyönyörű feje), de ez az igazság, tegnap is csak egyszer küldtük el egymást melegebb éghajlatra, és nem is vert szét senki semmit, bár Tetkós megpróbálkozott azért a folyosón a lámpakapcsolóval. És baszki, ne röhögj, de egyre többször jut eszembe, hogy mennyire szeretem őt, na mondjuk ehhez célszerű felidézni azokat az időket, amikor még naponta fésülködött a kedvemért, és ha egyet füttyentettem, már pattant is fel a haverjai mellől (most meg fordítva van). Ma még úgy is búcsúztunk el reggel egymástól, hogy "Szeretlek".

*Ő az a haver egyébként, akinek Tetkós haverjai közül elsőként fogok jegyet venni Dubaiba csak oda, hogy "tessék, öregem, csináld meg a szerencsédet", mert ő az, aki bármikor, szemrebbenés nélkül elrángatja itthonról Tetkóst. Jól van, rendes meg minden, de ha ennyire nem tud élni Tetkós nélkül, akkor inkább költözzön ide ő, és akkor kettejük közül már csak felrakja valaki a függönyt a nappaliban végre. Amúgy Tetkós azt mondta, ne a haverjaira haragudjak, mert igaz, hogy ők rángatják el, viszont ő az, aki nem mond nekik nemet, pedig mondhatna. Hát ő tudja...

Mellesleg saját fülemmel hallottam, ahogy S-nek, a konstansnak, aki MINDIG OTT VAN, és akit egyébként nagyon kedvelek, azt mondta, hogy sem tegnap, sem ma nem ér rá, meg R-nek, a másik "nagy kedvencemnek" sem ért rá tegnap (na R. is olyan, hogy ha 10 gyerekünk lenne, akkor is telefonálna minden hétfőn és szerdán, hogy Tetkós ráér-e éjszakába nyúlóan vedelni, ha máshol nem, hát a házunk előtt), hát mit mondjak, olyan érzés volt, mint amikor életed szerelme elhagyja a feleségét érted. Olyan "meg sem érdemlem, de a fenébe is, dehogynem".