Véres jelenet a játszótéren

(Unalmas bejegyzés arról, hogy ha valaki képtelen egész életében egy királyfit szolgálni, az ne királyfit neveljen.)

Amúgy egy csomószor van az, hogy ránézek a Nyúlra és azt veszem észre, hogy olyan, mint Jocke Berg lehetett kiskorában. Hogy ha ilyenek maradnak a vonásai, meg ilyen kék a szeme, akkor felnőve is hasonlítani fog (bár remélem, ő nem fog csillagos harisnyát hordani rózsaszín rövidnadrággal). (Mert egyrészt nagyon hasonlít Tetkósra, aki ugye olyan, mint Jocke, meg nagyon hasonlít az egyik unokatesómra is, aki szintén olyan, mint Jocke.)*

És hozzá van ez a hóbortja is, hogy mostanában csak "durva" ruhákat hajlandó felvenni. A Verdák és a Toy Story nem számítanak  durva dolgoknak. Ami szóba jöhet, az a halálfejes, a fekete és a gitáros, meg esetleg a kalózos. Ja, meg a bőrdzseki. (A terepmintás és sötétzöld cuccra még esetleg rá tudom mondani, hogy katonai, de nem mindig hiszi el.) És általában ujjatlan kesztyűben flangál (pl. tegnap is). Így aztán eléggé beszűkültek a lehetőségeim az öltöztetés terén, nagyjából a szekrénye tartalmának 75%-át elcsomagolhatom a testvéreinek, viszont hálát adok az Istennek, amiért túrtam azt a néhány halálfejes cuccot Hádában. Néha cowboyruhát visel, de mostanában abban már melege van, mert ugye azt a tehénmintás biszbaszt hosszú nadrágra kell ráhúzni. Viszont tegnap vért izzadtam, hogy legalább az anyák napi ünnepség végéig rajta tartsam a kockás inget, mert mindenképpen át akarta venni valami durvára. Előszeretettel öltözik egyébként a szennyestartójából, mert ha a menő ruha épp retkes, akkor is az a menő - úgyhogy mostanában vagy eldugom előle (igen, a gardróbba), vagy igyekszem azonnal kimosni minden egyes ruháját. Vagy ha már oviba indulás előtt is elkapná a dilihopp, akkor harcolunk.

Azt nyilván nem kell mondanom, hogy tetoválás nélkül nem megy ki az utcára.

Én amúgy szeretem, hogy ilyen. Hogy fiús. Hogy rocksztáros (ja tényleg, a kocsiban csak ezt lehet vele hallgatni). Hogy szép kis formás, vékony, nem kisebb a többieknél, de nem is nagyobb. Hogy baromi logikusan gondolkodik, és humoros, érted? Meg laza! Pont olyan, amilyet akartam. 

Másfelől viszont a makacsságával és hisztisségével kezdeni kéne valamit, mert egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy neki is nemet mondhat valaki. Tegnap a játszótéren elkezdte követelni, hogy tegyem be a hintába (abba, ami kicsiknek való, és ő már nem olyanba szokott ülni amúgy), és hiába mondtam neki, hogy nem fogom felemelni, viszont egy tucat más játékkal is játszhat, csak folytatta a hisztit. Végül úgy felidegesített, hogy felkaptam, beleraktam a hintába (a nap további részében így rohadtul fájt mindenem, de ez nyilván nem olyan fontos azoknak a drága rokonaimnak, akik csak annyit látnak az egészből, hogy "jaaaj, szegény Noé olyan aranyos, nem szabad vele veszekedni"), közben ráztam, hogy a lába oda kerüljön, ahova kell (mert hála Istennek, azon a szaron van vagy hat lyuk, hogy véletlenül se lehessen első próbálkozásra jól beletenni a gyereket), és így véletlenül megütöttük a térdén lévő nagy sebet. Észre sem vettem, ő meg akkor már amúgy is ordított a hisztitől (én is), és akkor egyszer csak hallottam, hogy "Folyik a véhéhér!", és akkor láttam meg a sebet, ami akkor kezdett nagyon vérezni. Ő is megijedt meg én is, gyorsan letöröltem a térdét és próbáltam megnyugodni meg őt is megnyugtatni, löktem egy kicsit a hintát, de kb. 10 másodperc után kikéredzkedett belőle, mert az egész hintáztatásra is nyilván csak azért volt szükség, hogy végül megint az legyen, amit ő mond.

Kívülállónak a jelenet egyébként úgy tűnhetett, hogy dagadtan terpeszkedő anyukának büdös a gyerekkel játszani, úgyhogy leordítja neki a fejét, majd fizikailag is bántalmazza. Azóta persze azon gondolkodom, ki hallotta a veszekedésünket meg ki látott minket - hát úgy nagyjából 200 családnak a nem dolgozó része, mert ezen a rohadt paneljátszótéren voltunk, két háztömb között. Ja, meg egy ilyen semmirekellő, nemiskolás-nemdolgozik-dedélbenmársörértmászik banda ült az egyik pingpongasztalon, azok tutira minket bámultak, remek.

Persze nagyon szégyelltem magam, meg sajnáltam őt, utána játszottunk egy csomót, bár nekem már megint csak ülni volt jó, de homokoztunk, meg kibékültünk, stb.

Én nem tudom, mit kéne vele csinálni, mert - bár iszonyat okos - lehetetlen neki elmagyarázni, hogy ha valami "nem", akkor az miért "nem". Egyszerűen mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja. Szóval magyarázáson túl vagyok, ordításon túl vagyok, semmi. Anyukám agyában például remekül megfér az a két gondolat, hogy

"Nem vagy elég erélyes, azért tud veled mindent megcsinálni" illetve, hogy "Ne ordíts már úgy azzal a gyerekkel", a rokonságom többi tagjáról nem is beszélve. De hogy akkor most mégis mi a reteknek lenne értelme... (Ranschburgon, Vekerdin túl vagyunk, köszönjük, mármint olvasásilag.)

Amúgy a múltkor szinte tapsikoltam a boldogságtól, amikor Tetkós egyik haverja mesélte, hogy már az utcájukba bekanyarodva hallja, ha otthon van a család, mert a nője - akitől mellesleg mindenki, Tetkós is el van ájulva - úgy ordít a gyerekekkel. Tény, hogy az ő fiuk még a Nyúlon is túltesz, mondjuk nem hisztiben, hanem vadállatságban.

*Egyébként azt meg komolyan gondolom, hogy azért is szeretnék minél több gyereket, mert annál nagyobb a valószínűsége, hogy egyikük alapít egy Hardcore Superstar tribute zenekart. És leszarom, hogy ezért ki néz hülyének.