Na elmesélem a mangófánk történetét.
Múltkor Tetkósra két egymás utáni vásárlás alkalmával is rájött a dilihopp, hogy vegyünk valami érdekeset, valami olyan zöldséget vagy gyümölcsöt, amit nem szoktunk. Először egy avokádót vettünk (egyik fele ott rohadt meg a hűtőben - tudom, tudom, az avokádókrém finom, de úgy adódott, hogy nem egy tonnát vettünk, csak egyet, kíváncsiságból), majd következő alkalommal egy mangót. Az se volt nyerő.
Mindenesetre eldöntötte a drágám - olyan aranyos volt! -, hogy elülteti őket, meglátjuk, mi lesz. (Érthető volt az önbizalma, mert a chilipaprikája olyan szépen terem már hónapok óta, hogy lassan piacra is viheti.) Komoly utánajárást követően az instrukcióknak megfelelően az avokádómagot befőttesüvegben vízbe állította - nemrég dobtuk csak ki, miután észleltük, hogy az is megrohadt.
A mangómagot az okosok szerint földbe kellett ültetni, hát Tetkós így is tett, és várta a csodát türelemmel. Pár héttel ezelőtt, a hónapok óta változatlanul lapos virágföldet vizsgálva elkezdtük mondogatni, hogy most már ideje lenne kidobni a cseréppel együtt, mert tutira vége annak is. Na ezt hallva a növényünk egyik napról a másikra rohamos növekedésnek indult, Tetkós nem kis büszkeségére. Aztán egy szép napon nekem (aki parlagfüvet sosem láttam, vagy ha igen, nem tudtam, hogy az) szöget ütött a fejembe valami. "Te, szerintem ez parlagfű." Tetkós ránézett a kis pártfogoltjára, és láttam rajta, hogy egyrészt rögtön elhiszi, mert abból indul ki ő is, hogy micsoda lúzerek vagyunk általában, másrészt meg nem akarja elhinni, hogy már megint ekkora balfaszok voltunk. Mivel véletlenül épp a gép előtt ült (pedig nem is szokott, muhhahha...), mondtam neki, keressen már rá a mangóra és a parlagfűre is, biztos voltam benne, hogy a mangónak tojásdad és fényes levelei vannak, bár ezt sem tudom, honnan szedtem. Nos, igazam lett...
Szegényt nem hagyta nyugodni a dolog, óvatosan kiborította a virágföldet, hogy leellenőrizze a magot. A mag eltűnt a földből - gondolom, elrohadt, feloldódott, hogy új életet adjon khm... a parlagfűnek. "Most mit csináljak ezzel?", röhögött. Végül abban maradtunk, hogy visszaülteti, és meglátjuk, mi lesz. Nos, a kis vékony növénykénknek kutya baja, azóta is nő-növöget szépen, megerősítve minket abban, hogy 100%-ban gyomnövény, mert ha valami értékes lenne, az tuti elpusztult volna, amikor kiborítottuk a földdel.
Ezzel aztán mi lettünk az elsők a világon, akik ültettek és szeretettel nevelgetnek egy parlagfüvet.
(Ja, meg se próbálj bemószerolni valami felsőbb hatalomnál, hogy olyasmit tartunk, amit irtani (és nem "írtani", ez halálos helyesírási baki ugyanis) kötelező, hogy kígyót melengetünk a keblünkön, mert az az életébe fog kerülni, és ezt te sem akarhatod. Most jut eszembe, nevet még nem is adtunk neki.)
