Ó, kenyér!

Ma meg az történt, hogy tudtomon kívül jelentkeztem egy zárt facebook-csoportba.* Erről csak akkor szereztem tudomást, amikor jött az értesítés, hogy valami ismeretlen nő felvett.

Futólag láttam ezt a csoportot az ajánlottak között, de nem érdekelt. Ők ugyanis, hát no... Szóval kenyérsütéssel foglalkoznak. Egész pontosan ők azok, akik szeretnek kenyeret sütni. (Érted, bekerültem egy kenyérsütős közösségbe... ahol,  olybá tűnik, nagyjából tízpercenként posztol valaki valamit.) Hát részemről mondjuk van egy komoly csúsztatás itt, nevezetesen, hogy én tényleg szeretek (-nék) kenyeret sütni, de eddig egyszer próbáltam, akkor hozzávetőlegesen 7 mm magas lett az alkotásom, és szöget lehetett volna beverni vele.

Egyébként gondolom, röhögsz, de valóban szeretném én sütni majd a kenyerünket valamikor, csak pillanatnyilag nem fér fel a száz legfontosabb házimunka listájára.

*Vagy a Nyúl, vagy Szotymi intézte.

Két ember beszélgetett, két olyan ember, akiket nagyon nagyra tartok. A nagyszerű író mesélt a leukémiás gyerekeknek írt könyvéről a gyönyörű tévésnek, aki leukémiában veszítette el a gyermekét. (És csak álltam a konyhában és nem mertem levegőt se venni.) Egy utalás se hangzott el, egy árulkodó tekintet sem volt... Mitől tudnak emberek ilyen csodálatosan erősek lenni?

23:27 van (már megint ez a 327), ő még mindig sehol (vagyis de, nyilván vedel meg haverozik-rokonozik, hisz ami jár, at jár), mert nem bír engem elviselni.

Érted, hogy ő nem bír.

Engem.

Elviselni.

A gyerekei nincsenek a képben, őket nyilván leszarja, csak ezt így sose mondaná ki, nehogy mit tudom én, titkos hangfelvétel készüljön. Meg hát így legalább a felületes szemlélőkkel (akikkel épp van most) elhitethető, milyen szerető apa is.

Az ilyenek, akik ennyi ember életét nyomorítják meg, akiktől még félni is kell ráadásul, miért ússzák meg? Miért nem lehet a hozzátartozók kérésére beutalni valami pszichiátriára, ahol mondjuk elektrosokk segítségével a fejükbe verik, hogy NEM TESSZÜK TÖNKRE MÁSOK ÉLETÉT, KÜLÖNÖSEN AZOKÉT NEM, AKIKÉRT FELELŐSEK VAGYUNK? (Tényleg, az is micsoda egy kitolás, hogy alkohol-elvonóra is csak saját beleegyezésével lehet valakit elküldeni... Emlékszem, amikor ezt megtudtam, milyen érzés volt. Az volt az utolsó reményem akkor, úgy 15 éve.)

Ne már, ez most tényleg az én életem???

Levittem ma két adag szemetet (a ház aljában vannak a szelektív kukák), elvittem oviba, majd játszótérre, aztán hazahoztam.

Mostanság két állandósult félelmem van. Az egyik, hogy váratlan vendég jön. A másik, hogy beütöm a könyökömet, nem tudom időben megfogni (mert mindkét kezemben baba van), és akkor váratlan vendég jön.

LCD: "Nézd, ez az új háttérképem, ahol a Nyúl Levivel van."
Tetkós: "Aha, de jó... Az ott Zénó, ugye?"
LCD: "Levi..."

LCD: "Szóval felmentem ma, hogy megrendeljem azt a cipőt, de olyan sok hülyeséget írtak a szerződési feltételeknél, meg a szállítással kapcsolatban, hogy inkább hagytam. Nem akartam belemenni valamibe, amiből esetleg gond lehet..."

Tetkós: "Például mi? Előfizetsz cipőre és minden hónapban jön egy?"

Ma felfedeztem, hogy a fizetős parkolóban áll egy Zsiguli.

Milyen érzés lehet az autód értékét kifizetni egy évben parkolásra? Meg amúgy lop valaki Zsigulit? (Amúgy jó érzés volt látni, mert nekünk is az volt.)

Mosódió

Végre én is kipróbáltam. És bejött!

Szóval az úgy volt, hogy már évek óta vágytam rá, de mindig drágának találtam. Nemrég viszont eldöntöttem, hogy többé nem csak elméletben szeretnék környezettudatos lenni, valamint, hogy ezen a téren (mosás, tisztálkodás) is megpróbálok odafigyelni az egészségünkre.

Az elsőként szembejövő hirdetésre kattintva rendeltem egy rakás kecsketejes szappant, meg mosószódát (ennek, mint a hűtlen szerelmesnek, mindig újabb és újabb esélyt adok), szódabikarbónát, és egy mosódió-próbacsomagot.

A kicsik fehér ruháinál használtam először - ami nagyon foltos volt, azt előzőleg mosószódás vízben áztattam egy kicsit, plusz a gépbe is tettem egy kanállal - és közben pesszimistán azt gondoltam, hogy ha megcukroznám, az is kb. ennyit érne. Nem fűztem nagy reményeket ahhoz a pár büdös golyóhoz sem, de utáltam volna magam, ha nem próbálom ki, meg hát csak 290 forintomba fájt. Az első meglepetés akkor ért, amikor a gép habos vizet nyomott ki ("atyaég, ezek szerint itt mégis történik valami?"), a második meg akkor, amikor kivettem a ruhákat.

A tiszta ruhákat.

Öblítéshez almaecetet használtam, így nem lett semmilyen szaga a ruháknak (nem úgy, mint ma a 20%-os ecettől :-D), de legközelebb nem felejtek el illóolajat venni.

Azóta a mi ruháinkat is mostam mosódióval, teljes sikerrel. Persze nem mondom, hogy az olajos munkásruháknál valaha is ezt fogom használni, de szerintem minden másnál igen.

Szóval én mindenképpen ajánlom mindenkinek, kivéve talán bányász munkásruhákhoz meg banános-almás gyerekruhákhoz... (bár áztatással még azokhoz is).

Persze tudom, hogy rengetegen használták már eddig is, de hátha nem mindenki.

Ja, tegnap úgy odacsaptam a telefonomat az asztalhoz, hogy azóta megint kifogástalanul működik. (Jó, a képernyőzár nem, és ezért telefonálás közben továbbra is fotózok meg elindítok mindenféle játékot a fülemmel :-D)

No, hát attól mindenesetre nem kell tartanom, hogy a másnap törölt bejegyzéseim tömegekhez jutnak el abban a pár órában, amíg fent vannak...

Nem baj, mondjuk, mert nem véletlenül piszkozatolom, csak most (kurvára álmosan) belegondolva kár vele órákat pötyörészni alvás helyett. Mindegy, legalább ez a tegnapi sztori is le van írva valahol, ha majd kell a könyvemhez :-D

Úgy döntöttem, hamarosan én is elmegyek már fogorvoshoz. Ennyi kikapcsolódás nekem is jár.