"Repülj, Gőzi, légy szabad!"

Na, hát szakítottunk.

Én szakítottam vele pénteken írásban, miután minősíthetetlenül viselkedett, majd közölte, hogy ő ma este sem jön haza, mert szüksége van kikapcsolódásra*. Szóval miközben itthon ültem és egy újabb reménytelen PÉNTEK este állt előttem, hirtelen rájöttem, hogy ha ezt még egy perccel tovább csinálják velem (ő és a bandája), akkor rövidesen megbolondulok. Úgyhogy írtam neki, hogy vége, amire ő kábé úgy reagált, mint a papagáj, amikor nyitva felejtik a kalitkája ajtaját.

Inkább nem gondolok bele, micsoda hejehujázós, örvendezős vigalom lehetett aznap este Wekerlén (meg szombat este, meg vasárnap este), mert felrobbanok. Eközben én egyébként Zozika után mostam-takarítottam, akinek a Nyúl sikeresen továbbadta az első ovis héten beszerzett f*sós-hányós vírust. Viszont már nem éreztem, hogy görcsben van a gyomrom az idegtől.

Szóval az elkövetkező hetekben-hónapokban itt fogok utálkozni**, sírni, panaszkodni és nagy, márpedig-legyőzhetetlen-vagyok esküket tenni, hogy végigcsinálom***. (Mégpedig azért itt, hogy ne fb-n csináljak hülyét magamból.) Valószínűleg le fogok írni olyan dolgokat is a múltból, amelyeket még ma sem tudom megérteni, hogyan tehetett meg. Ezúttal nem fogok semmit piszkozatolni később, mert már nem izgat, igazságos-e, hogy a háta mögött leírok dolgokat. (Mellesleg eddig mindig az volt a vágyam, hogy elolvassa a blogomat, lássa, mit művel és változtasson, de a blogot is leszarja nyilván.)

Kedveseim, aki nem bírja az ilyen, sértett büszkeségből fakadó panasz- és keserűségáradatot, az majd ugorja át. Nem ígérem, hogy nem ez lesz most a fő szál, de rég terveim között szerepel például az is, hogy írjak arról a rengeteg jó könyvről, amit mostanában olvastam. Na meg már csak nem annyi történik velem életem hátralevő részében, hogy semmi...

*egész éjszakás vedelés
**pedig még mindig szeretem, bazmeg
***de hár eddig is csináltam, az elejétől egyedül