Gyula

Vannak ilyen fogadalmaim, hogy "mostantól rendes leszek, és mindenkinek felveszem a telefont". Igen, nekem ehhez fogadalom kell, mert alapesetben legszívesebben egyetlen ismeretlen számot sem vennék fel, annyira rühellem már, hogy folyamatosan rám akarnak sózni valamit. Csak aztán egy idő után mindig elkezdek idegeskedni, hogy úristen, mi van, ha arról a titkos számról a munkahelyemről kerestek, mert kell nekik valami tegnapra? (Igen, így szokták. Tegnapra. Vagy legkésőbb egy órával ezelőttre kell minden.)

Na de mindegy is, most a kedves szakaszomban vagyok, mondom, szóval pár napja már minden ismeretlen számot felveszek. Így aztán négy napon belül kétszer vittem véghez a lehetetlent, azaz két visszautasíthatatlan biztosítási ajánlatot utasítottam vissza.

Ma éppen zenét hallgattunk a gyerekekkel, amikor egy budapesti számról hívtak. Tök magától értetődően vettem fel (és ezért nagyon büszke voltam magamra, mert amúgy mindig lámpalázas vagyok ilyenkor - is).

LCD: "Tessék, LCD."

Nő: "Jó napot kívánok, a ... nevű cégtől vagyok X.Y."

LCD: "Jó napot kívánok."

Nő: ".....................át keresem." Na, itt nem hallottam a nevemet, mert Szotymi éppen belekárált, de nem baj.

LCD: "... Én vagyok."

A nő erre kuncogott egy rövidet, amit én betudtam annak, hogy hallotta Szotymika hangját és aranyosnak találta. Majd folytatta:

Nő: "Azért hívom, mert a munkásaink most mennek fel a tetőre, és mivel Önnél van a beázás..."

WTF? Beázás? Nálam? (Hát végül is Mimmó valószínűleg minden este eláztatja az alsó szomszédot, amikor a csapot nyitogatja fürdés közben, de nyilván nem erről van most szó.)

LCD: "Jaj, bocsánat, de szerintem ez téves lesz. A kislányom épp beszélt, ezért nem hallottam. Mit mondott, kit keres?"

Nő: "... Gyulát." (A szótagszám amúgy stimmelt.)

LCD: "Ja igen, akkor ez téves."

Nő: "Óóó, elnézést, akkor viszonthallásra."

LCD: "Viszonthallásra."

Nagyon röhögtünk mindketten egyébként.