Mostanában egyébként valami olyan hihetetlen boldogság töltött el, hogy gondolom, valami hihetetlen szar dolog közeleg azt nem tudom hova tenni. Imádom a gyerekeket (jól van, továbbra is inkább csak az enyémeket, de azért az is valami, nem?), a lakás ugyan egy retkes szemétdomb, de akkor is örömmel vívom mindennap a kis szélmalomharcomat, és ugyan nincs egy fityingem sem, de 18-án letelik a GYES (pontosabban nem telik le, csak elkezdem a szabadságomat tölteni), szóval a Glamour-napokat már méltón meg tudom ünnepelni. Nem mondanám, hogy túl sok barát vesz körül (ráadásul abból a kevésből is épp most költözik Svájcba az egyik legfontosabb), vagy túl sokan szeretnek, de még ez sem zavar. Rettegek a nagy visszatérésemtől is (különösen a hajnali 4-es ébredések miatt, meg mert időközben mindent de mindent elfelejtettem), ugyanakkor meg nagyon izgatott vagyok. Alsó hangon is napi 2,5 órám lesz, amit csak feltöltődésre használhatok: olvasgatok és zenét hallgatok majd... Igaz, hogy a BKV-n, de akkor is!

Nem tudom, mi van. Mi a jó franctól lettem ennyire pozitív? Talán halálos beteg vagyok? (Végül is az az anyajegyem már elég régóta idegesít, és készülök is vele dokihoz, ha már elkezdődött a bölcsi a gyerekeknek.) Arra gondolok, az ősz lehet a nagyszerű hangulatom oka, a kedvenc évszakom. Igen, valószínű. Persze az egészet áthatja az elmúlás melankóliája, meg az a bizonyos emlék, de akkor is imádom, és valahol mélyen mindig bennem van, hogy én egyszer ősszel leszek nagyon boldog*. Talán ez az ősz lesz az, ki tudja, lehet, hogy azt érzem...

Persze írtam már a múltkor is (lehet, hogy a másik blogon), nagyon szeretem most az életemet, de most arra a kitörő örömre gondolok, arra az "el sem hiszem, hogy ez velem történik, ez fantasztikus, mintha álmodnék!"-féle érzésre. Hogy az majd egyszer ősszel fog eljönni.  

Apropó: mostanában lesz tíz éve annak is, hogy nyertem a lottón, akkor volt ötösöm a hatoson. Tudom, hogy már többször említettem, de amikor kitöltöttük az igénylőlapot, akkor azt mondta az ott dolgozó nő, hogy ezt nagyon nagy nyeremény szokta követni. Azért az milyen stílusos lenne már, pont tíz évre rá, nem? Mellesleg Szotymira este ráadtam a pizsamanadrágját, ő pedig levette, kifordította, aztán felvette úgy (de tökéletesen, érted, szóval a címke hátul van, meg minden). Első dolgom lesz holnap egy lottót küldeni úgy, hogy ő írja be a számokat. :D

Egyébként ebben az őszi nagy elégedettségben is kiemelkedik a csütörtöki nap, amikor annyira azért nem esett az eső, hogy ne tudjunk a kicsikkel elmenni a Nyúlért, de elég kitartóan szitált ahhoz, hogy akkorra az összes rohadt játszóteret eláztassa és bombabiztos alibim legyen, miért nem megyünk egyikre sem. Az az érzés, te... az leírhatatlan. 

(Aztán pénteken már szakadt, amikor indulni kellett volna, jól összevesztem Tetkóssal, amiért nem akart elugrani a tíz percre - esőben-dugóban huszonöt percre - lévő munkahelyéről a Nyúlért, majd, mire a kicsiknek összeszedtem a Nyúl kinőtt cuccaiból párat, amiben nem áznak szarrá, és 80%-osan felöltöztettem őket, hívott Tetkós, hogy mégis elmegy ő az oviba. Így is lett. Az eső természetesen elállt, mire hazaértek.)

*Meg amúgy az is, hogy ősszel fogok meghalni, pontosabban októberben, de remélem, azért az még odébb van.