A cinegém cipője

Vasárnap (durván két hete)

Szotymi a műhelynél belelép egy tál váltóolajba. Éppen egyetlen hordható cipője van, egy vászoncipő - vagyis most már egy sem. (Lehet huhogni, hogy ez hogyan történhetett, úristen, hogyan lehet egy gyereknek egyetlen cipője, de most nincs időm részletezni. Röviden: Anyáéknál hagytuk a sportcipőjét, de amúgy is újat akartam venni, csak meg szerettem volna vele várni a bölcsikezdést.) 

Tetkós gyorsan lefújja valamivel a cipőt, én meg itthon kisúrolom, de máminnegy. Mellesleg, amikor a váltóolajos Szotymit az ölembe veszem, szó szerint megpecsételődik a legjobb és legdrágább nadrágom sorsa is. (Kicsit nehéz amúgy összehozni ezeket a cipődolgokat, mert Mimmó rengeteget örökölt szinte hibátlan állapotban a Nyúltól, de ha meg mindig csak Szotyminak veszek újat, az micsoda igazságtalanság már... Így aztán a következő napokat úgy oldjuk meg, hogy Szotymi megkapja Mimmó vászoncipőjét, Mimmó pedig egy Nyúltól örökölt vászoncipőben jár.)

Hétfő

Ez így nem mehet tovább, mégiscsak szerezni kell nekik új cipőt, nagyon ronda már az, amiben Mimmónak járnia kell. Szegénykém nem lázad, de nekem a szívem szakad meg érte. Így aztán éjszaka leülök és rendelek gyorsan a H&M-től két csini kis tornacipőt a bölcsiig hátralévő két hétre, meg tavaszra. Meg is jön rögtön az automatikus visszaigazolás.

Szerda

Az első olyan nap, amikor már várhatók a cipők. Annyira izgulok, hogy felhívom a H&M ügyfélszolgálatát, hogy ugyan nem találtam olyan rubrikát, hogy "Üzenet a futárnak", így nem tudtam beírni, hogy nincs kapucsengőnk, így telefonálnia kell nekem, de azért ugye elküldték neki a megadott telefonszámomat is? Csupa mosoly női hang közli kedvesen, hogy persze, minden adatot továbbítottak.

(Itt jegyezném meg, hogy ha a Hádából vagy az Alexandrából rendeltem volna valamit hétfő éjjel, akkor szerda estére a GLS-es futár már azt is elfelejtette volna, hogy járt nálam aznap, de mindegy, nem vagyunk egyformák, biztos a webshopok se azok, meg a szállítócégek sem.)

Csütörtök

Még mindig semmi, de második napja rohangálok az ablakba másfél percenként.

Péntek

A szemközti háztömbben lakók tutira azt hiszik, hogy valami ráérő vénasszony vagyok, aki mindenkit kukkol.

Tetkós egyik imádott puszipajtása haverja a DPD-nél dolgozik, ez az a pont, amikor másodszor mondom Tetkósnak (először még szerdán), hogy hozassuk el vele a csomagot, mert megbolondulok. Hehe... G. szabadságon van, legkorábban következő csütörtökön dolgozik.

Szombat

Elmehetnék rendes cipőt venni a kicsiknek, hisz ez az a nap a héten, amikor Tetkós is áldoz ránk a drága idejéből, meg a boltok is nyitva vannak, de mostanra már feléledt bennem a Bika. Végigcsinálom. Akkor is csak a Glamour-napokon fogok nekik őszi cipőt venni. Ha már eddig kibírtuk...

Vasárnap

Egyébként meg a kurva anyját mindenkinek.

Hétfő

E-mail!!! E-mail!!! A DPD azt írja, hogy a futár kézbesítésre átvette a csomagomat, és 15:51-16:51 között hozza (megjegyzés: ha 16:52-kor indulok el oviba, akkor már szégyellnivalóan elkéstem). Juhhhéééj, ma lesz cipőnk, oviban meg már csak elszégyenkezek a késésért valahogy abban a három percben, amíg ott vagyok!

A biztonság kedvéért azért megpróbálom felhívni a DPD-t, hogy tutira továbbítsák a telefonszámomat a futárnak, de miután hat-nyolcszor végighallgatom a gépszövegüket, feladom. 

16:30 körül kicsit már ideges vagyok azért (meg elég nehéz úgy öltöztetni a gyerekeket, hogy közben immár húsz másodpercenként vágtatok az ablakhoz), így ránézek a DPD oldalán a csomag nyomonkövetésére (ahol egyébként már két napja azt írták, hogy a csomag a fogadó depóban - én nem tudom, mi a jó égért kellett két napig ott állomásoztatni két gyerekcipőt, baszki), és némileg kurvaanyázva veszem tudomásul, hogy 13:52-kor a következő megjegyzés került fel: "Címzett nem elérhető, értesítve lett". Aztabdskrv... De most tényleg, ha történetesen nem itthon dekkolok, hanem mondjuk munkából kéredzkedtem volna el, hogy itthon legyek 15:51-re, és úgy látom meg, hogy 13:52-kor nekem megpróbálták kihozni a cuccot, komolyan gondolják, hogy nem óhajtottam volna megölni senkit?

Elvágtatok oviba a Nyúlért (legalább nem kések, mondjuk), szinte repülök az idegtől, az ikerkocsit úgy tolom, hogy meg se kottyan. Közben felhívom Tetkóst panaszkodni, de mivel a telefonom már megint rossz, a fülemmel kétszer kinyomom beszéd közben. Ugyanekkor megpróbálok kidobni egy adag szelektív szemetet a ház bejárata mellett, de a kuka tele van, a kuka tele van, a kuka tele van, hát a rohadt életbe már, micsoda nap ez..?

Eldöntöm, hogy nem fogok borravalót adni annak a köcsögnek. A harmadik nap, amikor a szexi melegítőnadrágom van rajtam, nem a rongyos, nehogy megszóljanak, erre nézd meg, nem jön...

Kedd

E-mail!!! E-mail!!! A DPD azt írja, hogy a futár kézbesítésre átvette a csomagomat, és kora délután kihozza. Kár, hogy ez az e-mail már azután érkezik meg, hogy újabb 6-8 telefonos próbálkozás után elküldtem nekik a kifinomultan anyázva érdeklődős e-mailemet, amit előtte órákig pötyögtem a telefonomon, miközben a gyerekeim (jogosan) üvöltve próbálták meg felhívni magukra a figyelmemet. Mostantól azon rettegek, hogy a majdnem anyázós e-mailem időben eljusson az illetékeshez (ahogy azt az automatikus visszajelzésben írták), aki majd felhívja a futárt a telefonszámommal, még mielőtt az másodszor is elmenne innen.

Az e-mailemre hamarosan válaszol egy nagyon kedves pasi, aki tételesen mindenben igazat ad nekem és elnézést kér szinte még a globális felmelegedésért is, igazam van, nem lett továbbítva a telefonszámom, de most már van, minden szuper lesz, majd meglátom, még egyszer bocs.

Akkor rájövök, hogy még nem agykontrolloztam, pedig lassan már késő. Összeteszem a három ujjamat, és azt kívánom, hogy időben nézzek ki az ablakon ahhoz, hogy lássam a DPD-s autót, és még le is érjek, mielőtt elhúzna. Így történik, hogy épp az ablaknál álló szárítóra pakolom a ruhákat, amikor meglátom az autót befordulni az utcánkba. Gyorsan cipőt felkapni, ráadni a kicsikre is, pénz kikészítve, futááááás!

Rohanok le, látom a futárgyereket, amint épp a kaputelefonon beszél valakivel. Mondom, jaj, milyen kis elszánt, becsengetett valaki máshoz, hogy átadhassa a csomagomat. "Sziaaa, LCD vagyok, hozzám jöttél, ugye?"

Erre a kiskölyök - ránézésre kábé akkor születhetett, amikor én megkaptam a jogsimat, és ez nagyon durva, hogy akik akkor születtek, azok már vezethetnek autót meg vállalhatnak munkát - a fejem fölött a lift felé átnézve (mintha én lennék a csúnya lány, aki a diszkóban leszólítja a daliás legényt, aki épp álmai asszonyát keresi a tömegben) közli, hogy "Hááát igen, hozzád is..." És mivel nem látja meg feltűnni mögöttem az álomnőt, méltóztatik foglalkozni velem és a csomagommal. Megkönnyebbülésemben kedves akarok vele lenni. "Hát megkaptad a telefonszámomat végül?", kérdezem mosolyogva. Bamba barátocskám még mindig elvarázsolva hümmög. "Ja, hát a telefonszám az rajta van a csomagon, persze."

És itt jön az én nagy pillanatom. Megfogom a gallérjánál, a falhoz szorítom, és közvetlen közelről az arcába sziszegem: "És mégis mit gondoltál tegnap, te majom, amikor hiába csöngettél, és ott volt előtted a telefonszámom? Mire számítottál? Egyáltalán hogy mertél két órával a jelzett időpont előtt idejönni és hogy képzelted, hogy nem hívsz fel, hogy itt vagy, megfelel-e nekem, hogy most átvegyem a csomagot, vagy idegyere a jelzett időben? Mi-re szá-mí-tot-tál?" És az utolsó mondat minden szótagjánál hozzácsapom kicsit a falhoz.

Na nem, ez az őszinte reakció, de hát nem vagyunk mi majmok, hogy őszintén reagáljunk, nem igaz? Önkontroll, fiam, önkontroll. Belülről majd' szétfeszít a kurvaanyádatakkor, de kérdő tekintettel mosolyogva csak annyit mondok: "Hümm." (Leszarja.)

És odaadom a borravalót is, mert mit bánom én már.

Sarkon fordulok, és pont látom, amint a daliás legény álmainak asszonya kilép a liftből. Nyolcvan év körüli, férfihangú néni, köntösben. Yesssss!

Kedd-Csütörtök

Tornacipőzés. Folyamatosan mosom a talpát mindkettőnek, mert a gyerekek itthonra sem hajlandók levenni. De annyira csinosak benne!

Péntek

A dokinéni szerint ezt a cipőt most már el kell felejteni, mert túl hideg van hozzá. Én is tudom, de könyörgöm, egy nap múlva ünneplem a Glamour-napokat...

Szombat

Mimmó cipőjét eléggé időben megveszem a Deichmannban, de Szotyminak nem találok semmi szépet. Gyorsan veszek neki egy gumicsizmát, mert Mimmó örökölt a Nyúltól fiúsat, de Szotyminak az sincs. Tetkós toporzékolva hív, hogy neki még el kell mennie (Glamour-napokon, bazmeg??? Tényleg???), így futok a buszhoz, de azért még csak bevágtatok a Reno-ba, istenem, de drága ez az adidas, csiricsáré is, meg nem is tetszik, de engem már nem érdekel, tudjuk már le, "ESSÜNK MÁR TÚL RAJTA!" (Miranda, Szex és New York) Találok egy dobozt, rajta Szotymi méretével, de hopp, ez csak fél pár. Felkapom a kirakott mintadarabot, mert akkor nyilván az a párja. A pénztáros flegmán belepillant a dobozba, de nem érdekli különösebben a cipő, épp azzal van elfoglalva, hogy engem lenézzen, amiért nem tudom lehúzni az új bankkártyámat. Itthon mutatom nagy boldogan Szotyminak az új cipőjét... Egy 24-es és egy 25-ös jobbost...

Aztabdskrv...

Vasárnap-Hétfő

A gyerekek gumicsizmában, mert szerencsére szakadt az eső.

Hétfő 

09:02. Berohanok a Reno-ba, kedvesen mosolyognak az eladók, amitől én olyan megkönnyebbülést érzek, hogy kétszer egymás után mesélem el nekik, hogyan történt a malőr. Még apró mozdulatokkal is illusztrálom, hogyan suttyantottam be a második jobbos cipőt a dobozba. (Ez most tényleg én vagyok??? Úgy látszik...) Aranyosak, egy pillanat alatt kicserélik a 25-ös jobbost 24-es balosra. Nem ölelem meg őket, de majdnem.

13:00 (Bölcsi után) Szegény Szotymi felpróbálná már az új cipőjét, de Mimmó gyorsabb, közli, hogy az övé, és fél délután abban svengol. Mimmó szép, visszafogott, fiús új cipője szomorúan árválkodik a dobozban.

Game over. (Krvltbsszmg)