Rekreációs tevékenységek

Amikor a gyerekek még nem jártak bölcsibe, eldöntöttem, hogy ha már egész nap ott lesznek, én meg még nem dolgozom, akkor lesz egy nap, amikor majd elviszem őket, hazajövök, és ki se szállok az ágyból, csak ha már menni kell értük. (Legfeljebb tornázni, egy órával korábban.) Ehhez képest minden reggel, amikor az ordító kislányomat ki kell tépnem a nyakamból, hogy átadhassam a gondozónőnek, annyira szégyellem magam, hogy úgy döntök, ha már ezt tettem vele, akkor kutya kötelességem valami hasznosat csinálni itthon.

Előtte természetesen meg kell inni egy kávét, hiszen anélkül kiegyenesedni se tudok, meg különben is, a kávé boldoggá tesz. Miért ne lehetnék boldog egy kicsit? OK, amíg fő, elmosogatok, hogy ne szégyelljem magam ennyire. De most már leülök ide nyugodtan, ennyi végül is jár, hogy ülve igyak meg egy forró kávét, nem igaz? Szóval leülök. De akkor már ne csak lessek itt magam elé (nem, azt a könyvet, amit már vagy másfél éve kezdtem el, most sincs kedvem olvasni, nem, most valami élő kell), előveszem a laptopot. Végül is az hasznos, ha írok néhány sort a blogra, nem? Tündér Keresztanyámnak úgyis mindig ez az első, amikor hazaér munkából. Meg akkor már ki is írok magamból ezt meg azt. Milyen jó lesz majd húsz év múlva olvasgatni a gyerekeknek, de hát akkor pont most van itt az ideje, hogy írjak.

Csak előbb rápillantok a facebookra. Lájk. Lájk. Lájk. Hahaha. Lájk. De cuki. Lájk. Hű, közben hallgatok már egy kis Slasht, hogy folyjon a fejembe a szöveg (jól van, na, meg a zenén is van mit szokni) jövő hétig, mégse állhatok majd ott a koncerten, mint Bálám szamara, és kurvára senkit nem fog érdekelni, hogy a Hardcore Superstar szövegeit bezzeg tudom oda-vissza. Na, ezt meghallgatjuk még egyszer, ez nagyon jó. Meg még egyszer.

Hú, basszus, 10:25? Na jó, akkor kihúzunk egyet a mára tervezettek listájáról. Nézzük, mi maradt. Legyen mondjuk... portörlés, és akkor majd közben rá tudok pillantani a laptopra. Mindjárt el is indítok hozzá egy zenét, legyen mondjuk a... mi ez, Háda reklám? Tényleg, tegnap meg se néztem az oldalt, na jó, csak gyorsan átfutom, közben megreggelizek, mert eddig elfelejtettem...

Dél. Mi? Dél??? Akkor hagyjuk inkább a takarítást, főzök gyorsan valamit, aztán hamarosan mehetek is értük. Kínlódjak valami olyannal, ami hosszadalmas és van benne cukor, hogy örüljenek viszont felpörögjenek, vagy készítsek valami egészségeset, amit csak akkor esznek meg, ha már nagyon éhesek? (Vagy ha esetleg akkor se: van itthon kenyér, vaj és zöldség?) Na jó, legyen az arany középút: amit mindhárman szeretnek, cukor sincs benne, de nem is bántóan egészséges, mert akkor három napig azt kell ennem, mint a múltkor.

Nini! Szennyestartó. Tele? Mind a négy? De hát tegnap még... Ja, ezek tegnap még a padlón voltak, én szedtem össze éjszaka. Tényleg. Gyorsan bedobok egy mosást. Egy szétnyitott szárító tele ruhákkal igazán látványos cáfolata annak, hogy egész nap nem csináltam semmit. (Amúgy az megvan, hogy tele az összes szennyestartó, de egyik típusból se jön még össze egy egész adag?)

Amíg fő, aminek főnie kell, gyorsan összeállítok egy kívánságlistát könyvekből, úgyis közeleg a karácsony. Na ez például nagyon kellene, de itt nincs meg, megnézem a másik helyen, onnan mennyitől is ingyenes a szállítás? Ja, de hát van kuponon Joy-napokra, úgy jobban megéri. Hú, ez mi, ez valami új? De jó lehet! Na, ezt el is küldöm Dzidzének, hogy tetszik-e neki is.

Na jó, azért gyorsan összekapom a lakást mégis, hú... lehet ennyire szédülni attól, hogy egy kicsit a monitort bámultam? Ja, ezek órák voltak? Hogy szalad az idő (mégiscsak)!

Nocsak, a porszívózás csodát tett, nem is tudom, miért gyűlölöm ilyen mérhetetlenül. Remélem, legalább hasból is fogytam közben, mert pusztán a tisztaság nem éri meg ezt a rohadt tortúrát. Csokit. Most. CSOKIT!!! Majd megeszem teregetés közben, és akkor kisebb a lelkiismeretfurdalás. 

Mégis mitől lesznek ennyire retkesek a tükrök mindig? Hogy néz ki a konyhapult már megint? Na és a kád? Úristen, az ablakok... Nem, az még várhat, de van, ami nem. OK, legyen a felmosás, az jó hasra, fenékre meg felkarra, bár gondolom, legalább a Sportarénát kéne felmosni, hogy értelme legyen, de mindegy, sok kicsi sokra megy. Csak előtte még összekapom a Nyúl szobáját. Nem, mégsem, ide egy takarítóbrigád kellene. Legyen mondjuk a hálószoba, ott gyorsan végzek. Aztán felmosok, egye fene, ezt muszáj.

Kurva felmosás. Vááá. Meghaltam. Hogy fájhat ennyire a hátam, ha még nem vagyok öreg? (Nem, nem vagyok!) Most lefekszem öt percre... francokat, már indulni kell? Jaj, muszáj gyorsan ennem, sajnos túl szép az idő ahhoz, hogy elblicceljem a játszóterezést, ki tudja, mikor esünk haza, és később már jobban hízlal. (Attól persze enni fogok később is, csak így hátha kevesebbet.)

Indulás. Megsemmisülve. Úgy érzem, mintha semmit se csináltam volna egész nap, és olyan fáradt vagyok, mintha egy percet sem pihentem volna. Úgy látszik, nekem semmi se jó.