Szar ügy

Szóóóval. A tegnapi napon elmentem a gyerekekért délre, és csodák csodája: aludtak. Nekem viszont a biztonság kedvéért ott kellett maradnom, hogy ha véletlenül felkelnek, gyorsan kihozhassák őket, mielőtt felkurjongatják a többieket, ahogy arra volt már példa. Így aztán ott dekkoltam 2,5 órán át, ugyanis A GYEREKEIM VÉGIGCSINÁLTÁK A DÉLUTÁNI ALVÁST, JUHÚÚÚ! Sajnálatos módon én épp tegnap döntöttem úgy, hogy otthon hagyom a telefonomat a töltőn, hiszen úgyis megyünk haza mindjárt... Így aztán a 2,5 óra alatt kiolvastam az összes kismamás meg babás újságot, ami Magyarországon az utóbbi 10 évben megjelent, továbbá konstatáltam, hogy a Converse bakancsomban kutyaszarba léptem. 

Ez azért durva, mert nekem a kutyaszar a mániám. Azt hiszem, a "szeretlek", meg a "cssssss" után ez az a szó, amit a legtöbbször kimondok, mondhatni: a kutyaszart ejtem ki legtöbbet a számon... :D Tudom, hogy nem szép dolog, és illene kakinak becézni, de attól az még szar marad, ráadásul az érzelmi töltete a szónak sokkal megfelelőbb a dologhoz fűződő viszonyom érzékeltetésére. "Vigyázz, mert ott van egy kutyaszar", mondom a Nyúlnak 50 méteren legalább ötször. "Nem, kicsikém, nem szállhatsz ki, mert nem szeretném, ha kutyaszarba lépnél", mondom Szotyminak, akit ez persze nem nyugtat meg, engem viszont igen, hogy kimondtam. (A múltkor egyébként hazáig tolták velem az ikrek a kocsit, nagyon ügyesek voltak és nagyon édesek. Mimmó volt az, aki kutyaszarba lépett. - vele ez egyébként elég gyakran történik meg ahhoz, hogy ő legyen a következő lottómilliárdos.) Ha kutyás ember is van a közelben, csak még elégedettebb vagyok, pedig nem bántani akarom, csak valahogy éreztetni vele, hogy nekem abból rengeteg bajom van, ha ő esetleg nem figyel az ilyesmire. Életemben körülbelül öt alkalommal persze én is láttam olyat Budapesten, hogy valaki összeszedte a kutyája után a cuccot, szóval tudom, hogy nem legenda, létezik ilyen ember. De sajnos a kutyatartási kultúrának - legalábbis felénk, sőt, mondhatom, hogy az országban - még nem igazán megszilárdult része a kutyaszar összeszedésének gyakorlata. 

Így ősszel még borzasztóbb a dolog. Sétálsz a bokáig érő avarban, gyönyörködsz benne, élvezed az érzést, nagyokat szippantasz a levegőből még utoljára most, amikor még nem fagyasztja meg a tüdődet is... Még csak észre sem veszed, csak otthon, hogy beleléptél valami büdösbe, vagy beletoltad a kocsit! (Micsoda kontraszt ez, nem?) Még ez se érintene olyan érzékenyen egyébként, mert nem esik le az ujjamról a karikagyűrű, ha le kell sikálni valamit (bár közben százszor elátkozom azt a tetűt, akinek a trehánysága miatt nekem szart kell szagolnom), ha lenne egy külön előszobánk, és nem a folyosón tárolnánk a kocsit és a cipőket, nem oda jönnénk be rögtön, ahol egész nap közlekedünk a szobák és a konyha között. De így, hogy beballagunk cipőben (és eleve, betolom a kocsit, ugyebár a folyosóra), ne adj isten, tényleg nem vesszük észre útközben, hogy baj van, ezért átlépjük úgy a küszöböt, utána meg a zokninkon behordjuk mindenfelé a padlóra, ahonnan a gyerekeim egyébként simán feleszik a lepottyanó ételdarabkát... (Fú, én most tényleg megmagyarázom, hogy miért nem szeretem a kutya...ürüléket?) Hááát na.

Egy ismerősömtől hallottam még régebben, hogy ő ugyan nem szedi össze a kutyaszart, de az ő kutyája olyan helyre szokott mindig, ahova nem lépnek az emberek. Az első gondolatom az volt, hogy nebazmá, csak nem a Marsra? Aztán nem szóltam semmit, mert idősebb nálam, de az ő története kapcsán szeretném felhívni a figyelmet: nincs olyan hely, ahova mondjuk a kétévesek nem lépnek! Lenn a délibábos Hortobágyon a mezőn talán igen, de itt nem létezik, hogy a keskeny járdákról ne csatangolnának le. Sőt, egyenesen imádnak a járda szélén, a fűvel és szarral borított csíkon ballagni.

Kedves Kutyatartók, illetve Kutyatartást Fontolgatók! Szeretnék megosztani veletek egy olyan információt, amiről talán szeretnétek nem tudomást venni, pedig nagyon fontos: a kutya szarik (legalábbis, ha etetitek), a kutyaszart pedig el kell takarítani. De el ám. Neeem, én se nyúlnék hozzá, fujj, dehogy, blááááááá. (Egyszer megpróbáltam egy macskaszart zacskóval felvenni - mármint nem csak úgy poénból, annyira beteg azért nem vagyok, hanem a saját macskámét, még hajdanán -, hogy tudjam, milyen érzés lehet nektek, és azt hittem, elhányom magam.) Pontosan ezért nincs kutyám, ééértem? És pontosan ez a bajom veletek, a kutyatartók trehány részével: hogy nektek büdös kutyaszart takarítani, és ezért nem teszitek, helyettetek nekem kell, akinek pont azért nincs kutyám, hogy ne kelljen. Hát hogy a jó életbe? Másfelől meg: a babán se hagyjátok rajta a kakis pelenkát (mert az kaki), nemde? Valamint ha levettétek, nem az utcára dobjátok le, vagy tévedek? Akkor???* 

Szóval ha úgy érzitek, nem tudjátok megoldani a kutyaszar eltüntetését mert gyomor- vagy mozgásszervi problémáitok nem teszik lehetővé, akkor inkább plüsst tartsatok, azzal is lehet sétálni, ráadásul szakadó esőben nem is fontos. Szóval ti azért igazán ne tartsatok kutyát, hogy nekem dolgom legyen vele, vili? A rossz karmámat majd ledolgozom máshogy. De ha továbbra sem szeditek össze a cuccot, akkor ne csodálkozzatok, ha egyszer majd összeakad a bajszunk, mert igaz, hogy most szedek magnéziumot, de ha jól sejtem, leszek még olyan idegállapotban, hogy be merjek akarjak szólni.

Addig meg természetesen kitartóan sikálom a gyerekcipőket meg a babakocsikereket a mindennap fullosra fertőtlenített mosdókagylómban, ahol a gyerekeim egyébként a fogukat mossák, és előfordul, hogy leejtik a fogkeféjüket, de ez már legyen az én bajom, nem igaz? Egyelőre...

Puszmák.

*Egyszer, még tavaly toltam a babakocsit egy keskeny kis utcán, előttem ment egy nő. Hordozókendőben rá volt kötve egy kisbaba, és egy kiskutyát sétáltatott. Egyszer csak megálltak, a kutya odaszart, majd ballagtak tovább. Én azt hittem, dobok egy hátast, persze pampogni nem mertem/nem tudtam meglepetésemben, de nem tértem magamhoz... Értem én, hogy neked a babát is fognod kell, és ezért nem akarod összeszarozni a kezedet, de akkor... nem, nem sorolom  a megoldási javaslatokat, mert mindegyik csípőből elutasítható, csak egyet mondok: így ne tarts kutyát.