Nem tudom, mennyi lehet a vérnyomásom (vagy van-e egyáltalán... :-) ), de annyira szédülök, hogy képtelen vagyok felkelni. (Ittam már kávét.)

Tetkós elvitte a gyerekeket itthonról, hogy tudjak pihenni (mert tegnap - meg a hét többi napján is mondjuk - nagyon durván kicsináltak), de ha végignézek a lakáson, elég nehezemre esik lelkiismeretfurdalás nélkül feküdni.

Tegnap elég durva dolog történt, a testem ideiglenesen átvette az irányítást, azaz a szükségleteim a kötelezettségeim fölé kerekedtek. Hazarohantam munka után (pénteken tudom csak ledolgozni a reggeli késéseket, mivel tényleg mindennap elalszom), összepakoltam a gyerekek játszótéri cuccait, és már éppen rohantam volna tovább értük, amikor ránéztem az ajtóból az ágyra, és muszáj volt lefeküdnöm egy percre. Csak annyira, hogy érezzem, milyen kellemes, hűvös... Majdnem elsírtam magam, annyira jó volt. És sajnos azonnal elaludtam.

17:25-kor keltem, holott mindkét helyre max. 17:00 után pár perccel oda kell érni (pénteken meg aztán főleg nem illik sokáig otthagyni a gyerekeket, de lehet, hogy ezt csak én gondolom így). Loholtam az utcán, miközben annyira szédültem, hogy konkrétan vigyáznom kellett, el ne essek. A bölcsiben szerencsére nem szóltak semmit, bár persze utolsó voltam, de elnézést kértem vagy tízszer a fél perc alatt. Aztán futás az oviba (Szotymi gyök kettővel ballagott és nyafogott, hogy adjak neki enni, én pedig sikoltozni tudtam volna az idegességtől), ahol a Nyúl az előtérben ült három dolgozó körében, és zokogott, mert azt hitte, ottfelejtettük. Nem tudom, azért nem válaszoltak se a köszönésemre, se a mentegetőzésemre,

- mert amúgy se válaszolnak soha (100-ból kb. 95 alkalommal nem köszönnek vissza, de akinek nem hallják a köszönését, annak azonnal beszólnak); vagy
- mert annyira mérgesek voltak rám;

vagy éppen válaszoltak, csak nem hallottam, mert

- a Nyúl sírt;
- Szotymi ételért nyafogott;
- Mimmó pedig szokásához híven rögtön elindult az ovi udvarára, én pedig vágtattam utána, hogy visszahozzam még az ajtóból és ne kelljen végigkergetnem az udvaron.

(Milyen színű lehet vajon az aurám? Mi a tökéletes, kibaszott káosz színe?)

A játszótérig Szotymi folyamatosan üvöltött, én meg Mimmót próbáltam a járda közepén tartani (mert egyik oldalon autók, másikon meg kutyaszar, ugyebár, mármint nem úgy, hogy néha, hanem az út teljes hosszán), meg a Nyúl is nyafogott, hogy hívjam fel a bolond haverját, hogy jöjjenek ki. (Írtam nekik végül. Kijöttek.)

Végül úgy másfél órát voltunk kint, én rosszul voltam, ők meg végig rágtak (az van, h ilyenkor mindig nagyon éhesek, és ezért mindig bedobok valami rágcsálnivalót, amit másoktól kapnak tonnaszám, így legalább elfogy az a sok izé, amit én magamtól soha nem veszek... Szóval a gyerekeim chipseszacskóval másztak a mászókára, én meg igyekeztem nem arra gondolni, hogy mások most biztos azt hiszik, hogy chipsszel etetem őket), aztán végül tökjól elvoltak. Akkor indultunk, amikor Mimmó a kerítéshez vágta (és összetörte) a homokozóvödröt, mert nem oda öntöttem a vizet belőle, ahova ő akarta.

Ja, a legjobb: végig minket bámult egy família, a kedvenc felállásomban: két halálnyugodt felnőtt EGYETLEN, csendes gyerekkel. Vááá.

Este az ablakban álltam, és arra gondoltam, nem lenne baj, ha kiesnék. Csak annyiból, hogy nyitva maradna az ablak a gyerekeknek, Tetkós pedig ki tudja, mikor ér haza. Addig tutira kiesnének.

Ma már nem szeretnék meghalni, legalábbis, amíg nem epiláltam a lábamat.

Amúgy a péntek alapból úgy néz ki, h munka (túlóra) után vásárolgathatok úgy 2-3 órát, ez a heti énidőm, 7 körül Tetkós idegbajosan elkezd telefonálgatni, hogy siessek, mert nem ér rá és összetör mindent, ha nem jövök. Aztán amint átlépem a küszöböt, ő megy el büntetésből késő estig haverozni. (Jól van, nem büntetésből. A péntek este a haveroké. Még szülés, tornádó vagy tűzvész esetén is.) De tegnap kitalálta, hogy neki sok dolga van, így ugrott a péntekem. Ez volt az utolsó csepp, mert sajnos nem csak a testemnek, de a lelkemnek is nagyon kellett volna a feltöltődés.

Na mindegy. A gyerekeim egyébként csodálatosak, szóval nem ők az életem gonosztevői vagy ilyesmi. Nagyon-nagyon cukik. Valahonnan sürgősen energiára lenne szükségem hozzájuk, hogy ne úgy nőjenek fel, mint én.