2016. december 23., péntek

Meglepetééés!

A hétvégén beugorhattam az Auchanba kicsit készülődni a karácsonyra*, vittem magammal a Nyulat is, hogy legyen kihez szólni.

Nagy ügyesen megvettem az óvodai dolgozóknak a jelképes kis édességeket, a vásárlás vége felé pedig épp az ajándékszatyorba próbáltam bele egyet (nehogy az legyen, hogy mondjuk 1 centi híján nem fér bele), amikor megszólalt mellettünk egy vidám hang:

"Az úgy pont jó lesz."

A dadus volt.

És aztán mintha nem tudná, miről van szó, leállt velünk beszélgetni, és az istennrk nem akart továbbmenni, miközben a pasija ott várt egy méterrel arrébb. (Itt most lenyelek egy megjegyzést, ami pedig nagyon kikívánkozik.)

Aztán szerdán, az utolsó ovis reggelen Tetkós a kicsikkel bevitte az ajándékot. Délután én mentem a gyerekekért, a dadus odajött hozzánk beszélgetni, aztán a cseverészés közepette egyszer csak azt mondta: "Jaj, ne haragudj már, hogy múltkor odamentem hozzátok, mondtam is a többieknek, hogy olyan kellemetletlenül jött ki..."
"Jaaa, hogy sikerült még el is mesélni?"
"Ó, hát csak itt bent, magunk között..."

(Szóval csak azoknak, akik kaptak ajándékot, de ez amúgy tényleg mindegy is már.)

Faszom?

*Kb. 1 méter volt a blokk.
**Ezért nem bírtam megvenni az Ungi Gusztit, amiért hetek óta nyígnak, ma meg már nem volt (máshol még lehet, hogy van, de annyiért nem kell).

1 megjegyzés:

  1. Na tessék,tőlem nem kapott a nevelőtestület semmit.Mondjuk máskor sem,pedig a nagyobbik mindjárt suliba megy.;D
    Látod te még erre is gondoltál.

    VálaszTörlés