Tegnap este 10 körül, amikor Tetkós hazajött, még a szőnyegen színeztünk a gyerekekkel, mert a háromból kettőt hiába próbáltam elcibálni fogat mosni, aztán úgy döntöttem, oldja meg az apjuk. (Nem oldotta meg helyettem, de a jelenlétében legalább már nem merték azt mondani, hogy nem jönnek.)

Szóval hazajött, én pántos topban hajoltam a rajz fölé, ő meg flegmán megkérdezte: "Te terhes vagy?"

Mivel az előtte eltelt 48 órában egyik kollégám lekövérezett (miután a diétájáról mesélt tíz percig érdektelenségeket, odavetette: "Na és te? Tovább hízol?"), egy másik meg lecsúnyázott ("Mi inkább az okosak táborát erősítjük"), már jócskán bennem volt a harci ideg. Lassan felnéztem rá, egyenesen a szemébe, és annyi utálattal, amennyit csak bele tudtam sűríteni a hangomba, először is közöltem vele, hogy rohadjon meg. (Ő meg persze leordított, hogy ennyit bírok mondani neki. Szerintem érthetően, de mindegy.) Aztán elkezdtem sorolni, hogy a gyerekeitől nem tudok mindennap tornázni, ha tudok, akkor se annyit, amennyit szeretnék, mert 10-11-től korábban nem bírom EGYEDÜL beparancsolni őket az ágyba, és amikor alszanak, már mozdulni sincs erőm. Hogy idegből eszem, meg fáradtság miatt, hogy napi 3-4 órákat alszom, és ettől mindtől csak rakódik rám a zsír és dagadok, és tudom, hogy lassan akkora leszek, mint egy nagy, amorf állat. Kb. a közepétől már bőgtem. (Mondtam egyébként cifrábbakat is. Nem akarod tudni.)

Ő meg megvetően odavetette: "A melleid miatt kérdeztem, te hülye."