Véradás

Tegnap elmentem végre vért adni, amiben nem is az volt a legkeményebb, hogy tűt szúrtak a könyökhajlatomba, hanem, hogy be mertem menni egyedül csupa idegen közé egy ismeretlen helyre. Ezt bátran betudhatjuk februári komfortzóna-ugrásnak szerintem. (A januári egyébként az volt, hogy elkezdtem a sztepperemet használni, amit évekig azért nem tettem, mert Tetkós szerint biztos, hogy nagyon hallják az alsó szomszédok. Úgyhogy elszántam magam, megtettem minden lehetséges óvintézkedést, hogy ne legyen hangja, és iszonyúan elfáradtam, izomlázzal, mindennel, fantasztikus volt. Üdítő újdonság a szobabicikli után.)* 

Na, szóval azt már meséltem szerintem, hogy a munkahelyemen negyedévente szerveznek véradást, aminek nagyon örülök, mert munkaidőn kívül nem lenne rá időm, hogy elmenjek, másfelől meg tökjó, hogy az ott töltött idő telik. Egy kolléganőmmel szoktam menni, de legutóbb ő nem tudott jönni, így egyedül intéztem. De ismerős terepen ez meg se kottyan.

Volt már, hogy azért hagytam ki, mert elfelejtettem magammal vinni az egyik igazolványomat, ami kellett volna. Volt, hogy elmaradt az adott negyedéves, és előfordult, hogy egyáltalán, egyik kártyámat sem vittem aznap. A legutóbbi véradás úgy 3 hete volt, egy keddi napon. Az előző héten e-mailt kaptunk róla, akkor kijelentettem: "most nagyon egészségesnek kell lenni addig". Pénteken este már kapart a torkom, szombaton jobban, vasárnap még áltattam magam, hogy keddre majd elmúlik, de keddre teljesen kidőltem. (Majd pár nap alatt meggyógyultam utána.) Nagyon mérges voltam magamra, viszont megfogadtam, hogy ha legközelebb szerveznek véradást a Kökiben, arra elmegyek. Na ez volt tegnap. Legjobban az izgatott, hogy vajon megtalálom-e, így amikor leszálltam a buszról, összetettem a három ujjamat és azt mondtam, hogy minden rendben lesz. 

És tényleg: teljesen egyértelmű volt a jelzés, hogy merre menjek, és annyira büszke voltam magamra, amiért egyedül oda mertem állítani, hogy amikor megszúrták az ujjamat, az egyáltalán nem borított ki. Az orvos kivételesen egy mosolygós nő volt, amihez nem vagyok hozzászokva, mint ahogy a kérdéseihez sem voltam. Nem azt kérdezte, hogy ettem-ittam-e eleget, amire rávághattam volna, hogy persze, hanem azt kérdezte, hogy mennyit ittam, és mikor ettem utoljára, és mindkét válaszom rossz volt (pedig direkt többet ittam, mint szoktam), szóval első körben kiküldött, hogy egyem meg a csokit, és igyak legalább fél litert ("Istenem, be fogok pisilni, ebben biztos vagyok"), aztán menjek vissza. "Nincs valami dolga addig itt a Kökiben?" Nekem? Hát hogyne lenne, hiszen az a második otthonom.

Előtte azonban még kikérdezett, hogy mennyit sportolok, merthogy baromira alacsony a pulzusom, aztán elküldött EKG-ra meg azt javasolta, vizsgáltassam meg a pajzsmirigyemet. Akkor valami eszembe jutott: "Lehet, hogy valami olyan probléma van vele, amitől folyamatosan dagadok, mint egy disznó már lassan két éve ami a hízást is okozza?" "Igen", felelte határozottan. És ettől borzasztóan megkönnyebbültem és fellelkesültem és nem is tudom... sok mindent megmagyarázna. Szóval az lesz a következő küldetésem, hogy ennek utánajárjak.

Na de aztán, amikor visszatértem, már ment minden, mint a karikacsapás. Maga a vér levétele pár perc, majd több órán keresztül szuperhősnek érzi magát az ember, és amikor pár nap múlva jön az sms, hogy felhasználták a vérét, akkor megint. Szerintem jó üzlet. Ráadásul kaptam "A véradók köztünk élnek" feliratú szuperhősös matricát a kocsimra, ami annyira vagány szerintem. 

Nem voltunk sokan, de amíg ott voltam, mindig voltunk legalább hárman, volt olyan, aki a családjával jött, pici, totyogó babával például. Idősek és fiatalok is jöttek, teljesen vegyesen. Olyan jó volt látni.

Ha megteheted, menj el és adj vért, eszméletlenül fel tud dobni, de tényleg. Egyrészt a tudat, hogy túlléptél a határodon (én legalábbis nagyon félek a szúrástól, szóval miután beszúrják a tűt, gondolatban vállon veregetem magam, hogy ügyes voltam, nem sírtam), másrészt, hogy tettél valamit másokért.

*Itt szeretnék annyit módosítani a 2019-re tett fogadalmaimmal kapcsolatban, hogy napi 1 bejegyzés helyett évi 365 lesz. Ahogy magamat ismerem, úgy sejtem, lesz dolgom december 31-én... :D Viszont a 2019-re tervezett 12 könyv nagy részét már elolvastam, szóval az egészet azért nem linkeskedtem el.