Olyan régen mentem ki az ajtón utoljára egyedül, hogy az előbb be akartam zárni az ajtót, és nem jutott eszembe, melyik színű kulcs melyik zárba való.
De rohadtul megér ennyit.
Még a függőben lévő, elbaszott adóbevallásom sem tud annyira felidegesíteni, mint az a gondolat, hogy hamarosan újra emberek közé kell menni. Rettegek, irtózom tőle. (Mármint az oviba és suliba rohanástól délután, amikor vádlón néznek rád és látványosan kimosnak az aulából, mintha azért késtél volna, mert otthon alukáltál... A sok vissza nem köszönés, az állandó szégyen, miközben fogalmad sincs, mi miatt is szégyenkezel tulajdonképpen folyamatosan, de érzed, folyamatosan érzed a feléd áradó megvetést... Úristen, nem is tudom, hogyan tudtam elviselni minden egyes nap.)
Ahh, nem hiányzik. Sírni tudnék, ha eszembe jut, hogy hamarosan vissza kell térnem a vadonba...
Azt hittem velem van a baj.😂
VálaszTörlésDe akkor nem.Én is folyton úgy èrzem magam mint valami leköpni valò anya.Mert bàrmi apròsàg van,te vagy az oka és mintha legalàbb bűncselekmènyt követtèl volna el...
Nincs veled baj, ebben biztos vagyok. :)
Törlésmikor ma a cselédlépcsőn vittem le a szememtet, eszembe jutott ez a poszt :D kb csak én használom, de tök jó, mert sose futok össze senkivel.
VálaszTörlésAhh, megtisztelő :D
TörlésTegnap szörnyű volt a munka, és miközben azon agyaltam, mekkora patkány némelyik kollégám, rám tört a sírás, amiért nemsokára látnom is kell őket. :D Kegyetlen időrablásnak éreztem mindig is a bejárást - azok után, hogy megélhettem egy home office időszakot, kb. világvégeként tekintek a korlátozások feloldására.
VálaszTörlésAnnyira sajnálom, hogy így érzed magad ott. Tudom, milyen, volt részem ilyenben régebben.
TörlésAzt vettem észre, hogy sokkal többen vagyunk ezzel így, mint gondolná az ember. Persze praktikus okokból is örültek neki sokan, de engem meglepett, hány ember volt boldog a környezetemben is attól, hogy nem kell emberek közé menni.
Ez azért valahol jót tesz az ember lelkének.