Tegnap elküldtem magamnak egy e-mailt. Szerencsére életemben először nem felejtettem bejelölni, hogy olvasási visszaigazolást kérek, így értesültem is róla, hogy mikor olvastam el... 😀

Egyébként a dolog nem teljesen az én hülyeségemből ered, sokkal inkább ahhoz van köze, hogy az Outlook nem automatikusan a másik félnek küldi el az e-mailt, mint a gmail, hanem annak, aki az adott levelezésben a legutóbbi levelet küldte a másiknak. De azért, na...

Valamint ettem villával lekvárt. Don't ask.

Életem első iskolai szülői értekezletén ülök, és a túlpörgött SZMK-s apuka előadását hallgatom. Rájöttem, hogy gyilkos indulatokat vált ki belőlem, ha valaki azt mondja, hogy "kvázi".

Ma a három gyerekkel voltam a lakás foglya (de főleg az övék). Le sem ültem, meg sem álltam, mégis tele a mosogató és disznóól van. Szotymi fél arca a duplájára dagadt a foga miatt (tessék, rokonság, sírjatok, hogy milyen szar anya vagyok, vagy milyen rossz a gyerekeimnek, vagy a faszom tudja már, min). Emiatt ma nem tudtunk bemenni az ismerkedős napra az oviba, de sebaj, mert már láttam fb-n minden pillanatról egy-egy fotót (mondjuk pont csak a saját gyerekeim érdekeltek volna). Néhányszor (jól van, néhány tucatszor) megfordult a fejemben, hogy esetleg megölhetném magam, de egy másodperccel később már el is felejtettem, meg úgyse értem volna rá.

Nem tudok úgy végigülni egy étkezést, hogy ne kellene valakinek a fenekét kitörölni közben.

Soha életemben nem mentem ki a házból lekopott körömlakkal, de múlt héten erre is sor került, ráadásul szülői értekezletre mentem, ott ültem, és bármerre néztem, tökéletes, fényes, korallszínűre pingált körmöket láttam. (Most tényleg én vagyok az egyetlen háromgyerekes, aki egyedül küzd mindennap mint disznó a jégen, mert az ún. párja szarik bele az életbe meg a családba???)

9 napja nem mostam hajat samponnal. (Nyugi, legalább szabin vagyok.)

Volt olyan nap, amikor 4 órát basztam el az életemből játszótéren.

Vettem zsírégető cuccokat pár hete, de fölösleges lenne bevennem, mert minden este belealszom a meseolvasásba. És edzésről álmodom. (Jut eszembe: ma ebéd után kb. 75 percen át olvastam mesét azért, hogy aludjanak. Tipp?)

 A Nyúl nagyon izgatott a holnap miatt, ma felpróbáltattam vele az ünneplős cuccait, és annyira férfias volt, ahogy kötötte be a cipőjét, annyira cuki! (Szakítottam az elveimmel, hogy az én menő fiam nem fog ronda cipőt viselni, és vettem neki hétfőn egy alkalmit). Olyan csodálatos gyerek, de egész nap szinte ránézni sincs időm, pedig olyan jó vele kettesben lenni például! Neki már tökjó meséket lehet olvasni mondjuk. Már úgy értem persze, hogy lehetNE.

Na de. Hazajött Tetkós este 10-kor, de legalább felébredtem a mesekönyv fölött, és kiszaladtam fogat mosni. És akkor megkérdezte, hogy mit csináltam egész nap, ha még a Nyúl fehér ingét sem voltam képes kivasalni...

...hát így került a Nyúl inge gombócba gyűrve valahova a szobabicikli környékére, és tudom, persze, hogy nem ő a hibás, meg milyen anya az ilyen, de nekem pontosan ma este 10-kor jött el a kurvaanyjátakkormindenkinek pillanat. Csináljátok, ahogy akarjátok. Mert nyilván mindenki sokkal jobban tudna a rendelkezésemre álló idővel, energiával és türelemmel gazdálkodni.

(Már a kávé sem esik jól.)

Remélem, a darázspók, akit este kiszabadítottam odakint a vödörből, amibe a gyerekek zárták be, üzent valahogyan az éjjeliszekrényem mögött lakó, irgalnatlanul hosszú lábú rokonának, hogy én rendes vagyok, nem szabad összecsipkedni, és a számba se érdemes bemászni.

Hogy mennyire rettegek, te jó ég...

(Napközben éreztem, hogy tenni kellene valamit, kitessékelni vagy kiporszívózni, de mindig elhessegettem a gondolatot azzal, hogy jóvanmá, majd lesz még valami estig. Most meg éjszaka van és semmi sem lett.)

Reggel régi busszal mentem, aminek az összes  ülése át volt ázva a tegnapi nap miatt, és büdös is volt. Mindenki állt, a sok ülés meg ott volt szabadon (én mondjuk ültem, hehe, mert amikor leültem, nem akartam elhinni, hogy az tényleg víz, amikor meg rájöttem, késő volt felállni de sebaj). Megfogadtam, hogy az életben többet ilyen szarral én nem, odafelé és hazafelé is csak új busszal, annyi jár. Az tuti nem ázik be, és még légkondi is van.

Délután tartottam is magam ehhez, mert majd' meggyulladtam, olyan melegem volt.

Egész úton ment a fűtés.

Dzidzét felvették!

Egyetemista lesz a tesóm pontosan ott, ahol én voltam főiskolás! Ja, és ugyanazon a szakon ráadásul.

Olyan büszke vagyok rá, amióta ezt megtudtuk, hogy majdnem elfelejtettem irigyelni. De már minden OK. :-D

Az előítéletekről

Ültem tegnap a buszon délután. Még volt vagy 8 perc indulásig, én meg pont olyan rosszul voltam, hogy nem volt türelmem a telefonomat nyomkodni meg a könyvemet olvasni sem, úgyhogy bámultam. Odalent egy görbe hátú punk érkezett a buszhoz éppen. A narancssárgára festett haja nagy, hosszú tüskékbe állítva meredt az égnek, és a hátán is lógott egy nagy, hosszú fonat, vagy raszta tincs, vagy ilyesmi.

A 30 fokban térdig érő bakancsot meg hosszú farmert viselt, és ujjatlan Metallica pólót. (Ja, várjunk csak, én most a haja alapján neveztem punknak, a pólója alapján viszont lehet, hogy neki kéne ennek futni megint.) Első látásra két szó jutott róla eszembe: igénytelen és koszos. Másodikra persze észrevettem, hogy igazából nem szakadt. És nem is koszos, csak nyilván melege van.

(Egyébként elég gyakran feltűnnek ott az állomáson ilyen öreg rockerek fekete cuccban, egy csomó kapcsolódó külsőséggel - lánccal, miegymással - telepakolva, meg hosszú haj vagy punktüskék, stb. Szóval azt látod, hogy nagy gonddal válogatták össze reggel a rocksztár outfitet. De kivétel nélkül mindig tökrészegek, és még ott is vedelnek és fetrengnek, emiatt még nekem is idegesítőek, pedig nálam eleve 5-ösről indul mindenki, akin látszik, hogy khm... szereti a jó zenét.)

Na szóval gondolatban ezt a gyereket is hozzácsaptam a részeg, bagós, kötekedő bunkókhoz.

Leült a megállóban, rágyújtott. Na tessék, mondtam! Indulunk-e már?

Nem tudtam nem bámulni, mert semmi más érdekes nem volt sehol, de sajnos ahányszor ránéztem, mindig észrevette.

Aztán felszállt ő is. Jaj, ne, jaj, ne, már csak mellettem van hely, még az hiányzik, hogy itt magyarázzon nekem részegen a végállomásig...

"Leülhetek?" Basszus, tényleg megkérdezte? Soha senki nem kérdezi meg helyijáraton, csak leül és kész. (Kivéve engem, én megkérdezném, csak én meg nem ülök le senki mellé, mert utálok kívül ülni.) Szép tiszta hangja volt.

"Persze."

Egy szót sem szólt hozzám. Aztán a végállomáson felállt... és állt. Menj már, na. De nem mozdult. Én általában utoljára szállok le, mert nem szeretek mások elé tolakodni, úgyhogy most is vártam, de amikor felálltam, még mindig ott állt. "Menj csak!", mondta.

Akkor pillantottam először az arcára. Teljesen meglepődtem. Semmi kába tekintet, semmi dohánytól és alkoholtól összefonnyadt bőr.

De most tényleg - egy udvarias punk, az ész megáll.