2013. április 30., kedd

Ja, múlt héten, a szülinapom (és az ő névnapja) után egy nappal felhívott a nevelőapám. Az ország másik végéből, merthogy most ott dolgozik, egy hónap után ma megy haza. Telefonfülkéből hívta a mobilomat, kb. másfél perc volt az egész, de már annyira akarta hallani a Nyúl hangját, meg annyira érdekelte, hogy vagyok, mi van az ikrekkel... 

És teljesen meghatódtam, másnap párszor elbőgtem magam, hogy milyen aranyos volt ez tőle, mert amúgy tudni kell, hogy az édesapám, akinek mindig ott figyeg az övén a mobil, egész terhességem alatt ha jól emlékszem, egyszer hívott fel, még tavaly (megkérdezte, jól meggondoltuk-e mi ezt a gyerek-dolgot, mert ma már a gyermekáldás csak egy szófordulat), azóta gyakorlatilag (megint) szarik rám, és ha már így áll a dolog, akkor viszont. Mama szerint ez nem helyes, mert én vagyok a fiatalabb, nekem kéne keresnem őt, szerintem meg nem, mint ahogy a volt szerelmeimet sem keresem, akik szégyenérzet nélkül dobtak, amikor találtak egy új nőt. Vele meg ugye ugyanez volt a helyzet, csak korábban. 

Azért kb. két hete felhívtam, mert átesett egy komoly műtéten, és hát na, kíváncsi voltam, mi van vele, aztán ő is hívott a szülinapomon, és egész jól elbeszélgettünk, de azért ez még mindig fényévekre van attól, ahogy a másik két húgomat tündérkézi facebookon.

Ez már végleg el lett rontva azt hiszem. De nem baj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése