Így, hogy ma hozza a futár az őssejtes cég csomagját (és tiszta ideg vagyok egyrészt azért, hogy meghallom-e majd a telefont, másrészt, hogy kell-e a futárnak pénzt adni, mert nincs kis pénzem), mi sem természetesebb, mint, hogy elkezdték felfúrni az utat a házunk előtt. Rejtély, hogy miért, én arra tippelek, hogy valami statikai szakvélemény alapján idebent tilos a falba több lyukat fúrni a lakóknak, de ha meg nem lenne meg a kellő zajszint, akkor túlságosan vidék-élményünk lenne, és az ocsmány városi látvány meg a nyugalmas, madárcsicsergős nyárillat közötti égbekiáltó különbséget nem tudná feldolgozni az agyunk.

Kinéztem közben, már elég masszívan ásnak, szerintem lehet, hogy alagút lesz a házunk alatt az őrzött parkolótól a szomszéd (csótányos) utcáig - bár szerintem az őrzött parkoló létesítése pont az ottani lakók és kiterjedt kapcsolataik miatt vált szükségessé, ha érted, na jól van, befogom...

Szóval lehetne csend, de amúgy meg mit bánom én, most kicsit nyugodtabb vagyok, mint eddig. Tetkós nem vállalt a hétre szerelést, mert múlt héten 5-ből 4 napon éjszaka mászott haza, szombaton reggel pedig elment egy vasárnap hajnalig tartó házavatóra vedelésre, és szerintem rájött, hogy komoly veszélyben lenne az élete, ha tovább feszítené a húrt. Miután vasárnap reggel délben a Nyúllal egyesült erővel kirugdostuk az ágyból, elsétált Wekerlére a kocsiért, és elvitt minket az Állatkertbe. Ezt szerintem meg akart úszni azzal, hogy úgy tett, mint aki alszik, de a Nyúl nem felejtette el a neki tett ígéretet, és kb. reggel 9-től gálában várta, hogy induljunk már, cserélgette a cipőit, hogy melyikben jöjjön, stb. Aztán végül, mondom, felzavartuk Tetkóst, és indulhatott a menet. A Nyúl nagyon élvezte a kirándulást, és nem azért mondom, de olyan gyönyörű volt, hogy többen megbámulták, mint akármelyik állatot. Kizárólag fekete ruhát volt hajlandó felvenni, a feje tetejére biggyesztette a napszemüvegét, és amikor szaladt, repkedett a szőke haja...

És igen, persze, hogy engem is megbámultak (most már komolyan kezd ezzel tele lenni a fa... mindenem), többen, mint az elefántot, és tudod, amikor látod a döbbenetet az emberek szemében... Na mindegy, már nem tart sokáig. Tudom, hogy unalmas, hogy mindig ide lyukadok ki, de a nyilvánosság se hagyja, hogy megfeledkezzem erről a dologról. Amúgy nagyon büszke vagyok magamra, mert végig tudtam sétálni az egészet, na jó, 1-2 hely volt, ahová nem mentem be velük, és igen, este már nem bírtam lábra állni, de akkor is. És végül is Tetkós is aranyos volt, egy csomószor cipelte a Nyulat, amikor az elfáradt, pedig annyira másnapos volt, hogy még egy kávét sem tudott inni reggel. (De amúgy meg kurvára megérdemelte a szenvedést, hehe.) Egyébként az állatkerti játszótér olyan fantasztikusan jó, hogy elmondani nem tudom, a Nyúl szerintem még most is ott mászna a mászókán, ha nem kezdett volna szakadni az eső éppen akkor. Szóval szívből ajánlom minden kisgyerekesnek, ha tehetném, többször is mennék, csak egyrészt túl messze van és nincs idegzetem annyit könyörögni Tetkósnak (aki a Nyúl szórakoztatására nagyjából egy módot ismer: sört vedelni haverokkal az utcán, és néha visszarúgni a gyereknek a labdát, ja, meg befogni a száját valami édességgel és cukros műgyümölcslével), másrészt meg szerintem elég drága (hát persze, megint a jó öreg szarrágó LCD, igen).

Na, közben megjöttek a dobozok. 4-22 °C között kell őket tárolni, úgyhogy gyorsan át is pakoltam a hűtőt. Úgy nézem, a gyerekek születéséig már nem nagyon kéne kaját vennünk. Vagy csak konzervet és péksüteményt.

A futár meg egy tünemény volt, szegény, olyan sokat várt rám, hogy mire leértem, épp felcsöngetett megint, hogy most mi van, és ezért azt hazudtam, hogy a kulcsomat kerestem, pedig nem, csak a tramplinadrágomat vettem át szépre másik tramplinadrágra, ami takarja az egész lábamat (végre, végre, elkezdett dagadni a bokám, juhhhééééj!), meg gyorsan felhívtam Tetkóst, hogy akkor most szoktak-e ilyenkor pénzt adni a futárnak vagy sem. Sem.