Már nagyon izgulok

Tegnap voltam a kórházban, és újra megállapítottam, hogy az én dokim a legtüneményesebb a földön (jól van, ha megint beszólna valamit, akkor nyilván gyűlölném pár napig megint :D). 

Tök büszke vagyok amúgy magamra, mert eszembe se jutott a lift, simán fellibegtem a harmadikra, majd a negyedikre lépcsőn (baromi jó, alacsony lépcsők vannak), és nem szakadt el a cérna akkor sem, amikor visszaküldtek oda, ahonnan elküldtek ide, stb. Végül sikerült sort keríteni az első NST-re, egy tök aranyos nővérke volt velem végig, ő tartotta a hasamon az egyik tappancsot, én meg a másikat (kicsi sajnálattal és csodálkozással kérdezték, hogy "nem jött magával senki?" és én akkor mindent megadtam volna azért, ha be van kamerázva a hely és lejátszhatom Tetkósnak, hogy "látod, bazmeg, hogy kellettél volna?").

Amíg a szülészeten voltam, egy csomó kisbabát láttam, ott tologatták őket ilyen üvegfalú izékben... Mind csendben voltak (át is futott az agyamon, hogy ha az ikrek öröklik a Nyúl természetét, akkor mi azért fogunk majd egy kis izgalmat vinni abba a nyugalmas és csendes létbe ott), és mind nagyon picikék. Olyan jó volt látni és belegondolni, hogy hamarosan nekem is lesz két ilyenem, aztán teljesen rosszul lettem attól a gondolattól, hogy Úristen, meg merem majd fogni őket egyáltalán???

Utána irány a doki, aki megnézte azt a papírt, amit kiadott a gép, majd intézett nekem egy UH-t. Ugyanaz a szonográfus volt, aki januárban, és most megtudtam, hogy pont fordítva vannak a babák, mint gondoltuk, a bal oldali a fejvégű, a jobb oldali meg haránt... Na így aztán érthető volt, hogy miért veszítettük el egy csomószor a szívhangot előzőleg az NST-n. Mellesleg Nimródnál egyértelműen látszott, hogy Nimród, Zoénál viszont most már nem először nem látták tisztán, hogy Zoé vagy Damján, úgyhogy kezdek megijedni... Tetkós azt mondta - miután futólag látta a rózsaszín ruhahalmot, amit összevásároltam az utóbbi hónapokban - hogy nem érdekes, akármi lesz a neme, rózsaszínben fog járni, mert ő szereti leegyszerűsíteni a dolgokat, legalábbis az itthoniakat.

Ja, amúgy minden rendben van velük, egyikük becsült súlya 3000 g, másikuké 3030 g, nem tudom, hova képesek még nőni, meg azt sem, hogy én... 

Holnap 8:30-kor lesz egy ilyen szépruhás ünnepély az oviban, úgyhogy kb. 10-től ráérek szülni, úgy döntöttem. A szonográfus szerint egyébként nem úgy néz ki, hogy mostanában fogok, a doki viszont erre azt mondta, hogy "ja, hát lehet, hogy nem most, hanem mondjuk 10 óra múlva". Mondjuk az én elképzeléseimben még most sem szerepel az az opció, hogy hagyományosan szülök és valahol valami fáj, úgyhogy ezért nem is félek. Próbálok programozni, meg megbeszélni a gyerekekkel, hogy dolgozzunk össze (bár ha császár lesz, ahogy remélem, akkor erre nincs szükség). Mondjuk pár napja szüléstörténeteket akartam olvasni, hogy megnyugodjak, és véletlenül az elveszített babák történeteinél kötöttem ki, na azt nem kellett volna.