Sanyika

Valószínűleg nem emlékszel Tomikára. Ő volt az a macskám - vitathatatlanul az enyém, nem a családé -, aki több, mint 10 évig volt velünk, ami igen szép kor, ha a szomszéd kutyák számát, fajtáját és neveltetését nézzük... A fősuli idején a legkedvesebb gyerekem volt, odavoltunk egymásért, hozzá rohantam haza minden héten. Aztán Tomika türelemmel és méltósággal viselte, hogy elköltöztem, hogy új macskát - Mayát - hoztam a házhoz, majd új szerelmet meg új gyereket is, és emiatt már nem simogattam, és végül, hogy a szőre megkopott és kihullott. Ő volt az, aki valamiért sosem nőtt meg nagyra, szerintem egy kiló sem volt, pedig annyit evett, mint egy ló. 1-2 éve aludt el örökre.

Néhány napja kinéztem az ablakon és nagyon röhögtem: egy lány ment az úton, mögötte az elmaradhatatlan kutya - már említettem, hogy a házunk előtt vezet az út a cigánysorra -, és rohant utánuk egy fekete-fehér kiscica, majd beugrott egy bokorba. Öcsém mondta, hogy ez egy új kóbor macska a környéken, a Nyúl és a haverja már játszottak is vele, de a falu másik végén is látták... Egyik lány már be akarta dobni hozzánk, gondolván, hogy nekünk úgyis vannak macskáink (anyátokat), elfér ő is, jó helye lesz (mellesleg pont az ő kutyáik teszik el láb alól a szeretett macskagyerekeinket, szóval nem értem az elméletet, na mindegy). Ennyiben maradtunk. (Fájó szívvel bár, de a babák miatt nem erőltetem mostanában ezt az állatosdit, pedig - kapaszkodj meg - múlt hónapban lett volna egy border collie-nk, egy igazi... Szóval az agykontrollos teremtőlistámról ezt ki is húzhatom, mert a Sors próbálkozott, csak hát...)

Még aznap Öcsém lement a postára a Nyúllal, csekkel mentek és macskával jöttek vissza természetesen. A Tomika-hasonmással. Eredetileg csak egy ebédmeghívása volt a jövevénynek, lévén, hogy át lehetett rajta látni, olyan vékony volt, de annyira megtetszett neki a hely és a társaság - érdekes módon se Peti, se Marci nem akarta elzavarni -, hogy maradt. Először Gej Gingl-nek neveztük el, miután mindkét baba ezt ismételgeti leginkább egyelőre, de Öcsém révén a macska a keresztségben a Sándor nevet kapta végül, ámbátor lány ő is, mint Tomika volt (szóval lesz egy utunk ahhoz az aranyos állatorvoshoz). Igen, gondolom, érzed: azzal, hogy nevet adtunk neki, tulajdonképpen el is döntöttük, hogy marad. A kajla fülű fekete macskának nem adtunk nevet, pedig folyton nálunk zabál a fél életét itt tölti (a másik felét meg a szomszéd néninél, pedig van gazdája is). Sanyinak meg igen. Az az érdekes benne, hogy láthatóan lány, és láthatóan sanyiarca van mégis. Néha teszünk ilyen erőtlen kijelentést, ha jelen vannak az ellenzők (Húgom, Anya, stb.), hogy csak átmenetileg van itt, majd továbbadjuk, de nem fűzök a dologhoz nagy reményeket.

Amikor nagynéném meglátta, teljesen elolvadt, azt mondja, ez a macska azzal, hogy idecsapódott, szerencsét hoz a házhoz. Hát nem tudom, azóta még lottót se vettem... Ami engem illet, igazi felnőtt köcsög lettem, amilyen megfogadtam, hogy sose leszek: nem simogatok macskát, inkább babakezeket fogdosok, nem engedem a macskát a babák közelébe, rászólok a Nyúlra, ha macskázik, stb.... Szóval aljas vagyok én is. 

Sanyi pedig bújik, és nem múló lelkesedéssel írja a nyolcasokat a lábaim körül, amikor a babákkal sétálok. Udvarol mindenkinek, akit lát, ha elmegyek a hátsó terasz mellett és ő ott fekszik épp, nem mulaszt el odakapni, hogy megsimogassa a hajamat, ha nyílik az ajtó, rohan - nos igen, ez egy sarkalatos pontja a nevelésének. Megbeszéltük, hogy ő nem lesz benti macska, szóval kényszeresen zárjuk az ajtókat és ablakokat a két alsó szinten, mint a hülye (kivéve a Nyulat, mert ő, úgy tűnik, barlangban lakik amúgy), hogy a Sanyi be ne jöjjön. Ehhez képest első napjainak egyikén arra ébredtem a zárt hálószobaajtó mögött, hogy a lábamat nyalogatja. Tegnap a Nyúl mellett aludt reggel, nem tudni, hogyan. Máskor meg - a csukott ajtók ellenére - azon kapom, hogy a konyhaasztalon csörömpöl az evőeszközökkel, mert ő úgy véli, nem méltó hozzá a száraz macskakaja elfogyasztása kint a szabadban. Szerintem a Sanyi át tud menni a falon. Hol egy hátizsákból, hol egy cipőből mászik elő ásítozva-nyújtózkodva, múltkor a gyerekszobában a szekrény melletti hézagban aludt.

A Nyúllal ellentmondásos a kapcsolata, mert a Nyúl nagyon szereti az állatokat, Sanyit, Petit és Marcit különösen, de azt képtelen megérteni, hogy nem szabad őket bántani, így néha-néha belerúg egyet a Sanyiba, hogy érezze a törődést. Amikor Sanyi ráun a vele való foglalkozásra, átcsusszan a szomszéd kertjébe a kerítés alatt és lepihen, olyan helyre, ahonnan azért láthatja, ha nyílik az ajtó. Délutánonként a garázs ablakában ül (kívülről), mert olyankor süt oda a nap. Máskor meg az aranyesőbokor alatt fekszik a többiekkel.

Legjobban mégis a hinta környékét imádja, mivel ott vagyunk legtöbbet: elnyúlik a hinta alatt, ha rálépünk, arrébb húzódik, és dorombolva pihenget tovább. Néha próbálkozik azzal, hogy felkéredzkedik a hintára, de általában ott fekszik legalább egy baba, úgyhogy esélytelen, viszont Anya hajnalban rajtakapta már, hogy a hintán fekszik összegömbölyödve, mert ami jár, az jár.

A múltkor a Sanyival az a borzasztóság esett meg, hogy kiszökött a két szomszéd kutya (nem a vérszomjasak, ez másik kettő), lobogó fülekkel rohantak kifelé a kapun, egyenesen befelé a mi nyitott kapunkon. A bátor Sanyinak több se kellett,  felszaladt a fenyőfára a villanyvezeték magasságáig, onnan óbégatott aztán, hogy szedjük le, de Öcsém mondta neki, hogy ahogy felment, úgy le is tud jönni, úgyhogy a Sanyi nekilátott. Én egyebet nem tudtam tenni az ügy érdekében, mint hogy vakuval belevillantok a szemébe, na jól van, nem direkt, de a vakmerő Sándort a fán meg kellett örökítenem. De ügyes csaj ez, megoldotta, szép lassan lemászott végül, és egy percig sem haragudott ránk, hogy nem segítettünk neki, már dorombolva ért földet és rohant hozzánk.

Tehát Sanyi jött, látott, beköltözött - ahogy az már lenni szokott. Jól van, ennyire azért ne legyek már felnőtt, no: szóval ez a Sanyi szimpatikus jószág, imádnivaló kis dög, méltó utódja Tomikának, és örülök, hogy itt van. Remélem, kivárja nálunk azt az időt, amikor újra ölbe vehetem és simogathatom.