Nyolc éve ezen a napon a gyönyörű, sötétzöld kordbársony kabátomat viseltem és az apától kapott, szépséges fekete cipőmet. A Városligeti fasoron álltam egy épület előtt és nagyon szerettem volna meghalni, nagyon szerettem volna, ha Isten megkönyörül és agyoncsap egy villám, leszúr egy drogos, vagy valami...
Végül is ha a sebem soha nem is gyógyul be, legalább másfél évig gyötörhettem a jelenlétemmel azt, aki legszívesebben elégedetten elsétált volna aznap - "feladat megoldva".
Tavaly, amikor ezen a napon levizsgáztam, azt hittem, vége, és mostantól majd a fergeteges sikerre fogok emlékezni minden október tizennyolcadikán. Hát úgy látszik, nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése