Ja, meg kaptam okostelefont Tetkóstól. OK, tudom, ez olyan, mint amikor valakit negyvenöt évesen végre feleségül vesznek, de akkor is örülök azért. Végre van saját Pou-m (nem Tetkós telefonjára kell várnom esténként), ami nagy segítség volt az elmúlt két napban, hogy ne vágjam fel az ereimet, pedig végül is csak az van, hogy mostantól egy fővel többen követelnek kaját, de sebaj, neki legalább a melleimet nem kell elővennem, és már ez is szimpatikus.

Egyébként Tetkós, aki általában minden idegbajom okozója szokott lenni, most tök aranyosan minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne forduljak be (ennek ellenére még mindig nem akarok találkozni senkivel egy ideig), hol okostelefont kapok tőle, hol péksüteményt... De amikor megdicsérem, attól számított 24 órán belül mindig csinál valami szemétséget, úgyhogy óra indul. :)