Annyira boldog vagyok, hogy azt el nem tudom mondani! (Tehát pont annyira, amennyire boldogtalan voltam tegnapig.) Kaptam telefont, ami végre tényleg az enyém, és még blogot írni is tudok rajta, meg minden. Tetkóstól kaptam, persze, tök aranyos volt, azt mondta, hogy megérdemeltem (pedig szerintem nem). Amúgy ma megint csak éjjel jön haza, úgyhogy néhány óra múlva a boldogságszintem már közelében sem lesz a mostaninak, de azok kedvéért, akik mélységesen megvetik a szomorú embereket, ünnepélyesen megesküszöm, hogy akkor majd nem írok.