2014. június 9., hétfő

És érted, bazmeg, másfél napja halt meg a telefonom, de nyilván ebben a másfél napban mindenki írt blogot, az is, akiről azt hittem, már soha az életben nem fog. (Na jó, Évit kivéve.) :D 

Fb-re már inkább fel se megyek, mert még nekiállnék végre válaszolni mindenkinek, akinek hetek óta nem sikerült, mert szar volt a telefonom. (Ezt úgy kell érteni, hogy minden mondatot órákig írtam, mert betűnként lépett ki mindenből, már inkább névnapi-szülinapi köszöntéseket se írtam, mert kész idegbaj volt.) Inkább mesét olvasok a Nyúlnak. (Igen, ilyenkor, mi nem tetszik?)

Samsung Galaxy ACE3 egyébként - most vár tehát egy kis tortúra,  ilyen garanciális javításos, ami pont úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyattesés, és aminek úgyis az lesz a vége, hogy két hétig megint jó, aztán megint nem.

Egyébként nagyon nem hiányzik a virtuális közösségi élet, csak tudom, hogy pár nap múlva ideges leszek, amiatt, hogy mennyi mindenről lemaradok. (Nem igaz, nem tudok egy értelmes mondatot leírni, mert a Nyúl most is itt pattog, Húgom meg idegbajoskodik valamin. Na, majd talán egyszer.)

1 megjegyzés: