Azért az élet nem csupa sírás és fogcsikorgatás ám. Igazából elképesztően jól megvagyunk a gyerekekkel itthon, tulajdonképpen szinte mindig nevetünk, fantasztikusakat játszunk, na meg rengeteget táncolunk, mert szuper zenéket hallgatunk. (A Sonata koncertjei helyett - átmenetileg - az Alma együttes koncertjeiről álmodozom, de cssss!)

Aztán van az oviba indulás* -játszóterezés** -háromgyerekitthonegylégtérben*** őrülete, az ikrek elalvása után pedig újabb boldogságos szakasz a Nyúllal, amikor festünk, rajzolunk, mesélünk. Ezt a részt is imádom, ez a miénk. És utána olvashatok. Lassan rendet csinálok az életemben teljesen. Szóval nem egy nagy hajtépés a lét, bár néha úgy érzem... De tisztában vagyok vele, hogy ez az anyaságom legszebb szakasza (májusig), és néha hálát adok Istennek a dolgokért.

*"Ne már, emberek közé kell menni? Megint?? Na, essünk túl rajta..."
**Minden egyes nap lehetőség, hogy rövidtávfutásban rekordot döntsek, miközben a kölkök kaviccsal rágózva körberöhögnek.
***A Nyúl a veszettség tüneteit produkálja, és átlag 2 percenként tudatjuk a ház összes lakójával, hogy létezünk.