Pár nappal ezelőtt épp reggeliztünk Anyával meg az ikrekkel - bár a kicsik társaságában történő reggelizésre inkább használnám a "gyilkos zsírégető edzés" kifejezést, gyakorlatilag akármennyit lehet velük enni, mert még étkezés közben le is megy -, amikor csörgött a telefonom. Természetesen épp akkor kaptam be egy falatot. Megláttam, hogy a főnököm az, amitől nagyon ideges lettem.

"Úristen, a fónököm az!!! Megtennéd, hogy beszélsz vele?", mondtam Anyának, aztán felkaptam a telefonomat, és rohantam ki a konyhából. Miközben nyitottam az ajtót, visszafordultam, hogy ránézzek Anyára, és láttam, hogy épp ráborul a konyhapultra a röhögéstől. Merthogy természetesen nem azt akartam neki mondani, hogy beszéljen a főnökömmel helyettem, hanem azt, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg én beszélek, de annyira összezavarodtam, hogy így sikerült.

Ja, mire lenyeltem a falatot, a főnököm letette a telefont egyébként.

Jaj, még most is majd' megfulladok a röhögéstől, miközben visszagondolok (ja, mert persze eszem is közben).