Voltam fodrásznál szombaton, aki először is a lelkemet tette rendbe, másodszor a Nyulat változtatta megint Kevinné, harmadszor meg úgy húsz centit vágott a hajamból, ami nem azért mondom, de tökjó lett.

Legszívesebben megmutatnám, de egyrészt nem elég hosszú a karom ahhoz, hogy olyan szelfit készítsek, ahol nem tűnik az orrom legalább kétszer akkorának, amekkora valójában, másrészt meg az összes kép annyira sötétre sikerül, hogy kivétel nélkül mindegyiken szakadt, lelakott, bagós, vén cigányasszonynak nézek ki.

A környezetem meg továbbra sem érez indíttatást, hogy akár egyetlen tetves fotót is készítsen rólam - ami mondjuk, belátom, nem egy nagy veszteség, mert amikor ritkán mégis sor kerül rá, a dolog kimerül max. kettő darab őrjítően előnytelen, "de hát ha egyszer így nézel ki", ill. "jóvammájóvanazúgy"-jellegű fotó elkészítésében.

Hát így vagyunk.