Mit üzen az Univerzum?

Remélem, nem érted félre ezt a bejegyzést, de muszáj megírnom.

A napokban ugyanis történt egy olyan dolog, amitől borzasztóan boldog lettem, de nem azért, amiért elsőre gondolnád - aztán követte pár másik, és nem jövök rá a miértre.

Szóval volt nekem egy nagy szerelmem, szerintem meséltem már róla sokszor, de talán nem itt, hanem még a régin. Hat évvel idősebb, mint én, 13 és 19 éves korom között kb. halálosan szerelmes voltam belé, ezt érthetjük szó szerint. Ezalatt kétszer jártunk (először nyolcadikos koromban - de felhívnám a figyelmet, hogy mi akkor még nem úgy jártunk, mint a mostani nyolcadikosok, hanem mint a mostani kb. középső csoportos óvodások, már ha érted -, aztán 17 éves koromtól nem is tudom, meddig). Első járásunk alatt eljegyzett egy csajt, akit a második járásunkkor el is vett feleségül. Király, nem? Még mindig együtt vannak, van gyerekük, és néhány házra laknak tőlünk, de hála Istennek, szinte soha nem eszi a fene a szemem elé őket. Dióhéjban ennyi.

Na mármost én a szerelem legfontosabb ismérvének mindig is azt tartottam, hogy nem múlik el nyomtalanul. Mint egy láthatatlan fonal, mindig összeköt, ami elsősorban azt jelenti persze, hogy örökké együtt maradunk. Ez viszont nem sikerülhet mindig (mert például valami külső erő - de sohasem a saját gyávaságunk, jellemtelenségünk vagy lustaságunk - ellentmondást nem tűrően elszakít egymástól, mint a jól megírt szappanoperákban). A kötelék viszont ilyenkor is megmarad - és mindig megrebben a szemhéjunk, valahányszor a másikat megemlíti valaki; megdobban a szívünk, ha meglátjuk a kocsiját; vagy beleborzongunk, ha egyenesen őt, az egykori Őt pillantjuk meg. Mindegy is, hogy miért, mindegy, hogy gyűlöljük, haragszunk, vagy még mindig bolond módjára reménykedünk, de ha az ő közelségét érezzük, akkor felkapjuk a fejünket. Ha ez nincs meg - ha képesek vagyunk egy volt párunk felbukkanására közömbösen reagálni -, akkor ott szó sem volt szerelemről soha. 

Rengeteg évemet keserítette meg, hogy abban a tudatban éltem, minden kapcsolatom hazugság volt. Én ugye eleve elhagytam és elfelejtettem azokat, akiket nem szerettem (OK, egy esetben 6 évig hazudtam magamnak, hogy szeretek valakit, na ez volt a tőlem telhető legaljasabb dolog, amit magammal tehettem), akiket pedig szerettem Tetkós előtt - nos ők kivétel nélkül elhagytak. Biztos voltam benne, hogy mind boldogan élnek nélkülem, ami, ha volt időm belegondolni, nagyon elszomorított. Hogy az a sok boldog perc valójában nem is létezett, csak az én illúzióm volt. 

Hárman voltak, és ő volt közülük az első.

Néhány napja megpillantottam azt a dobozt, amelyben az ő leveleit tartom, és arra gondoltam, hogy bele kéne olvasnom, mert amikor pár éve elolvastam egyet, teljesen feldobott, mert azelőtt és azután se írt és mondott nekem soha senki olyan szépeket. De aztán Szotymi beteg volt, én meg megfeledkeztem az egészről. 

Aztán úgy két napja véletlenül - OK, szinte véletlenül - rákattintottam a nevére fb-n. És akkor megláttam nála egy teljesen egyértelmű utalást kettőnkre. Nemrég osztotta meg. Semmi különös, de valami olyan, amiben benne van ő meg én. Két adat, de tudta, hogy ha látom, akkor tudni fogom én is, hogy ez rólunk szól. Nem tudom, miből gondolta, hogy valaha megnézem az adatlapját, mert voltunk ismerősök, de ő már régebben törölt, és tényleg csoda kellett ahhoz, hogy most ránézzek. 

Ez az apróság pedig egycsapásra megváltoztatta a múltat. Helló, akit szerettem, az még ma is gondol rám! Ezek szerint akkor az én életemben is volt IGAZ szerelem! MI tényleg LÉTEZTÜNK! Juhúúú!

Most hülyének nézel, gondolom. Ez nem a szerelemről szól. Ez arról szól, hogy mégsem volt hazugság az egész életem, mert egyszer, legalább egyszer viszontszeretett engem valaki.

Na jól van, ugorgyunk. 

Tegnap dolgunk volt a szomszéd faluban Dzidzével. Amikor kijöttünk az épületből, a kocsink mellett az ő autója állt...

Ma meg csomagom jött. Utaltam már rá, azt hiszem, hogy életem legboldogítóbb három betűje az utóbbi hónapokban a GLS lett... Ha tudnád, hogy ragyogott a szívem, amikor reggel megláttam a teherautót! Aztán amikor a futár ideadta a papírt, amit alá kellett írnom, véletlenül rápillantottam a következő címzettre. Ő volt...

Nagy boldogan kicsomagoltam a rendelt könyveket (igen, ma 1:0 az Alexandrának a Háda ellen), és találomra kinyitottam valamelyiket. Az egyik szereplő neve megegyezik az ő becenevével. (Nem ilyesmire kell gondolni, hogy mit tudom én, Bélus, vagy Jani-Jani-Jani :D, hanem egy ritka névre, amit már nem is tudom, honnan kapott, valami rajzfilmből, azt hiszem.)

Szóval ezek után térjünk vissza a címben szereplő kérdésre. De úgy, hogy közben nem magyarázunk bele semmit.