Ismered azt az érzést, amikor a buszmegálló felé ballagva (ez mondjuk négy perc vagy kevesebb) négy kibaszott busz megy el melletted, majd a megállóban tíz percet vársz a következőre?

Mindezt akkor, amikor bár elaludtál, mint minden egyes nap (a szervezeted azért kitartóan tiltakozik a 4-5 órás alvások, pontosabban az alvásmegvonás ellen), de valami csoda folytán mégsem indultál késve és röhögve beértél volna, ha időben jön az a rohadás busz...

Érzem, hogy nem bírom sokáig. Nem, nem a BKK-t, ez csak egy apróság a szartengerben. Elegem van mindenből, a kialvatlanságból, a társalgás helyett bunkó fejjel maguk elé bámuló emberekből, a "Mi van? Semmi. Értem."-típusú beszélgetésekből, a sok idiótából, akinek még viszaköszönni is büdös, nemhogy előre (de tényleg, van olyan, akit az anyja nem tanít meg köszönni? Vagy ez úgy van, hogy egyszer csak átkattan benned valami, hogy akkor te mostantól udvariatlan paraszt akarsz lenni?) A mellőzöttségből, a rondaságból, mindenből az égvilágon. Szerintem a mostani állapotomban semminek se tudnék már örülni (jó, mondjuk pénteken vettem egy bikinit, ami egyszerűen tökéletesen áll, attól azért kilengett a mutató...)

Aludni akarok. Ameddig csak tudok. Szóval nem úgy, mint legutóbb, amikor ugyanilyen tervekkel feküdtem le, hogy most lealszom a nem tudom, hány hónapos alvásdeficitet, aztán Anya 11 órakor már ott toporzékolt, hogy ideje lenne felkelni, mert a gyerekektől semmit se tud csinálni.

Vajon tudok még mosolyogni? Úgy értem, amikor nem kötelességből csinálom, hogy ne gondoljanak búvalbaszottnak, vagy ne féljenek tőlem, hanem csak úgy.

Aludni akarok. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor esetleg jól összeverni valakit (nyugi, nem családtagot, hanem valakit, aki mondjuk nem válaszol, nem köszön, vagy csúnyán néz). Vagy esetleg baltával összevágni egy játszóteret gyújtósnak.

(Aki most megint szeretne rázendíteni a "jaj, olyan csodálatos gyerekeid vannak, neked csak örülnöd lenne szabad" kezdetű nótára, az egyrészt nem értette meg a lényeget, másrészt meg nálam jelentkezhet pofonért. Vagy legyen mindjárt három, elvégre ők is hárman vannak.)