Marci kislánya nem sokkal azelőtt született, hogy én elmentem szülési szabadságra az ikrekkel. Soha nem beszéltünk még a köszönésen kívül egy szót sem (ő is mosolyogva köszön, mert tudja, hogy úgy kell), de akkor kibővítettük a repertoárt annyival, hogy "Gratulálok!" és "Köszönöm!" Egyébként gyönyörű hangja van. Eldöntöttem magamban, hogy biztos jófej is. Gondoltam, nagyjából annyi idős lehet, mint én, de nemrég megtudtam, hogy tíz évvel több. És sportol.
Marci akkoriban két bottal járt. Végtelen időbe telt, mire végigment a folyosón, a begörbült háta pedig teljesen elterelte a figyelmet a csinos arcáról. Persze feszengtem a közelében, mit kell ilyenkor csinálni? Kérdezzem meg, hogy segíthetek-e valamit? De mégis mit segítenél, hülye, vinnéd a botját, vagy mi?
Amikor visszajöttem, Marci már tolószékben ült. Ezt is lassan tudja hajtani, de ez valahogy több méltóságot ad neki. Gyakran látom, hogy valaki tolja, mert Marci mindennap egyszer lemegy valahova. Aztán délután kikíséri valaki az autójához, és segít neki beszállni.
A múltkor is hallottam, hogy közeledik a folyosón. Aztán egy női hang megkérdezte tőle: "Marci, megnyomjam a liftet?" "Köszönöm! - válaszolta Marci. - De elég lesz csak a gombot."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése