Az előítéletekről

Ültem tegnap a buszon délután. Még volt vagy 8 perc indulásig, én meg pont olyan rosszul voltam, hogy nem volt türelmem a telefonomat nyomkodni meg a könyvemet olvasni sem, úgyhogy bámultam. Odalent egy görbe hátú punk érkezett a buszhoz éppen. A narancssárgára festett haja nagy, hosszú tüskékbe állítva meredt az égnek, és a hátán is lógott egy nagy, hosszú fonat, vagy raszta tincs, vagy ilyesmi.

A 30 fokban térdig érő bakancsot meg hosszú farmert viselt, és ujjatlan Metallica pólót. (Ja, várjunk csak, én most a haja alapján neveztem punknak, a pólója alapján viszont lehet, hogy neki kéne ennek futni megint.) Első látásra két szó jutott róla eszembe: igénytelen és koszos. Másodikra persze észrevettem, hogy igazából nem szakadt. És nem is koszos, csak nyilván melege van.

(Egyébként elég gyakran feltűnnek ott az állomáson ilyen öreg rockerek fekete cuccban, egy csomó kapcsolódó külsőséggel - lánccal, miegymással - telepakolva, meg hosszú haj vagy punktüskék, stb. Szóval azt látod, hogy nagy gonddal válogatták össze reggel a rocksztár outfitet. De kivétel nélkül mindig tökrészegek, és még ott is vedelnek és fetrengnek, emiatt még nekem is idegesítőek, pedig nálam eleve 5-ösről indul mindenki, akin látszik, hogy khm... szereti a jó zenét.)

Na szóval gondolatban ezt a gyereket is hozzácsaptam a részeg, bagós, kötekedő bunkókhoz.

Leült a megállóban, rágyújtott. Na tessék, mondtam! Indulunk-e már?

Nem tudtam nem bámulni, mert semmi más érdekes nem volt sehol, de sajnos ahányszor ránéztem, mindig észrevette.

Aztán felszállt ő is. Jaj, ne, jaj, ne, már csak mellettem van hely, még az hiányzik, hogy itt magyarázzon nekem részegen a végállomásig...

"Leülhetek?" Basszus, tényleg megkérdezte? Soha senki nem kérdezi meg helyijáraton, csak leül és kész. (Kivéve engem, én megkérdezném, csak én meg nem ülök le senki mellé, mert utálok kívül ülni.) Szép tiszta hangja volt.

"Persze."

Egy szót sem szólt hozzám. Aztán a végállomáson felállt... és állt. Menj már, na. De nem mozdult. Én általában utoljára szállok le, mert nem szeretek mások elé tolakodni, úgyhogy most is vártam, de amikor felálltam, még mindig ott állt. "Menj csak!", mondta.

Akkor pillantottam először az arcára. Teljesen meglepődtem. Semmi kába tekintet, semmi dohánytól és alkoholtól összefonnyadt bőr.

De most tényleg - egy udvarias punk, az ész megáll.