Takaró

Pár hete - pont pénteken - rohantam az Árkádba. Önkéntelenül mindig a hajléktalanokat bámulom az aluljáróban, hátha valamelyik valami sürgős segítségre szorul, vagy mit tudom én, bár nem vagyok benne biztos, hogy bárkinek is tudnék segíteni, de mindegy. Ott álldogált két férfi is például, ők pont nem tűntek részegeknek.

A sok rohanó ember közül egyszer csak kivált egy nő, az egyik férfi kezébe nyomott valamit, mosolyogva mondott nekik pár szót, aztán továbbsietett (én is pont így szoktam, ilyenkor az ember mindig eldönti, hogy fesztelen lesz és barátságos, aztán a valóságban csak baromira zavarba jön és jó esetben mond valami hülyeséget, rosszabb esetben szó nélkül elvágtat).

Egy takaró volt - egy kicsire összetekert, szürke polártakaró, nem is tudom, melyik boltban láttam ilyeneket, halomba voltak rakva sok-sok színben. Gondolom, előtte nagy gonddal választotta ki, és direkt szürkét, hogy ne legyen túl feltűnő a kiábrándítóan egyhangú aluljáróban. Talán uniszex színt akart, mert nem nézte ki előre, kinek fogja majd adni.

Az ember meglepődött. Tapogatta a csomagot (tudod, ilyen széles papírgyűrűben árulják ezeket), aztán széles mosollyal megsimogatta az arcát a puha takaróval.