2017. október 10., kedd

Nyomtató

A Nyúlnak a festőszakkörre rendszeresen szüksége van A4 méretű színes tájképre.* Először egyik osztálytárs anyukája nyomtatta ki nekünk, amit választottunk, de másodszor már nem mertem megkérni.

A Nyúl tehát múlt héten egyik este kiválasztotta a képet, én hajnalban felraktam pendrive-ra (nyilván elkéstem miatta munkából), délután lóhalálában bevágtattam vele egy ilyen boltba, ahol két színes kép közel sem tökéletes minőségű kinyomtatása és fekete-fehérbe lemásolása (két full sötét, elbaszott példánnyal együtt) 460 Ft volt, ráadásul - ami a lényeg - a nő sem volt túl kedves. (Aztán rohantam tovább a szakkörre, ahol a fiam közölte, hogy ő nem ezeket a képeket választotta. Rohantam tovább oviba a kicsikért, majd haza félórára, majd vissza a Nyúlért a szakkörre, aztán az este további részében a vonyítását hallgattam, hogy ő meg akar halni, mert nem a jó képet vittem.

Na itt döntöttem úgy, hogy faszomat az egészbe, Tetkós keressen nyomtatót a következő alkalomig. Ő felhívta a papírboltos haverját (aki így a semmiből lett olyan kurvanagy haver, hogy már az ő születésnapjára is fel lehetett áldozni egy amúgy családi hétvégét), ő ajánlotta a hozzánk legközelebbi nyomtatóboltot, és ott egy bizonyos nyomtatót (+ fénymásolót + szkennert). Aztán Tetkós hagyta ülepedni a dolgot pár napig, de azt azért megnézte neten, hogy meg is lehetne rendelni máshonnan, 5.000 Ft-tal olcsóbban. Aztán amikor már nem ért volna ide a megrendelés a szakkörig (tegnap reggel) elment megvenni azt a szart, hogy este ki tudjuk nyomtatni a képet a mai festésre.

Ezután tegnap este írt a tanár, hogy elmarad a szakkör, mert kötőhártyagyulladása van. Emiatt egyébként már pénteken sem volt suliban, amit én nem tudtam.

A fenti történet sémája életem történéseinek úgy 90-95%-ára ráhúzható.

Szerintem érdemes lenne sokat sétálnotok az utcámban, hátha nektek is sikerül elkapnotok néhány ötezrest, amikor dobálom kifelé az ablakon.

*Igazából nemcsak emiatt kellett már a nyomtató, konkrétan napi szinten szükség van valamire a sulihoz - ez durva, nem? Ennél már csak az a durvább, hogy pont egyikünk munkahelyén sincs lehetőség nyomtatásra. Hihetetlen, de igaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése