Ez most véresen komoly.
Annyira, hogy a
"Bazmeg, véradó vagyok" feliratú vászonszatyromat is vér pettyezi. A bokámon is van pár vérpötty, mert mire lehajoltam, hogy letöröljem, már oda is száradt.
Nem tudom, kinek a vére.
Mármint nem tudom, hogy azé-e, akiről odakerült, vagy azé, akit ez az illető esetleg bántott.
Szóval az úgy volt, hogy ballagunk ki a kolléganőmmel a megállóba, és már a zebránál állunk, amikor megpillantjuk a dülöngélő vörös alakot az úr másik oldalán. Miafaszomez, biztosfesték, holakandikamera. A döbbenettől véletlenül odaállunk a zebrához, pedig máskor addig téblábolok kicsit távolabb, míg át nem tudok menni kéredzkedés nélkül. Nem bízom a lámpa nélküli átkelőkben. Meg az autósokban. Épp mindkét irányból jön egy-egy autó és szerencsétlenségünkre mindkettő átenged (mikor máskor, bazmeg), így aztán a fiú - a véres és zavart fiú - pont megtalál minket.
Azt óbégatja, hogy
"hatan jöttek rám, de nyertem",
"a nővéremért mindent",
"a sógorom megütötte a nővéremet", valamint, hogy
"szétbaszom a zuglóiakat", stb. A kolléganőm úgy ítéli meg, a legjobb, ha
Leáll.
Vele.
Társalogni (ő egyébként mindig, mindenkinél úgy ítéli meg, hogy ez a legjobb).
Mondja neki, hogy hívjon rendőrt, én meg, mint egy idióta papagáj, elismétlem, de egyébként nem veszek részt a beszélgetésben. Épp azzal vagyok elfoglalva ugyanis, hogy a sokkoló helyzettől rámtörő röhögést palástoljam, nehogy magamra haragítsam vele. Igen. Az én agyam úgy dönt, a megfelelő reakció itt a röhögés. (Minden kényes helyzetben ez történik velem, és utálom ezt, de nem tudok mit csinálni.)
Legyőzöm a késztetést végül.
Nem tudom egyébként, hogyan reagálnék, ha nem állna ott és bámulna minket az egyik informatikus (egyébként munkában ő a legrendesebb, meg a "legszebb", de erre ne vesztegessünk több szót, mert csak ilyen "vakok között félszemű a király" helyzetről van szó, nem legszebb igazából, hanem inkább a legkevésbé borzasztó). Ő bátran sunnyogva a megálló másik végében áll, onnan nézi kifejezéstelen tekintettel a performanszot.
Óbégatós barátunk mondja a magáét, elvileg nekünk, de nem ránk fókuszál, hanem valahova sehova, de nincs piaszaga. Valami azért biztos van alkohol helyett... Közben hadonászik, a mozdulataitól szállnak a vércseppek róla. Engem csak kicsit vérez össze (vagy mit tudom én, hiszen feketében vagyok), a kolléganőm fehér pólóját viszont egész ügyesen összepöttyözi. Érzem, hogy az arcom is olyan lesz, de utána azt mondják, nem. A kolléganőm valami orvosról is magyaráz neki.
A fiúnak egyébként egész csinos arca van, nem szétvedelt-szétbagózott-szétzüllött gyerek, vagy csak annyira fiatal még, hogy nem látszik rajta semmi. Kicsit cigányszerű. Látom, hogy nem tiszta az agya, de furcsa módon normálisnak tűnik. Értelmesnek, vagy nem is tudom. Sokszor mondja, hogy
"hölgyem", és egészen nyilvánvaló ekkor már, hogy az ordibálás ellenére nem veszélyes, legalábbis ránk nem, mi nem érdekeljük.
Aztán elballag, a kolléganőm kézfertőtlenítőt vesz elő, és egy másik, időközben érkező csajjal együtt elkezd letisztogatni engem (???), meg magát. Ekkorra már tudatosul, hogy a legjobban az egész sztoriban az informatikus zavar. Biztos vagyok benne, hogy idiótának néz, bár nem tudom, miért. Mit les? Miért nem fordul el?
Jön a troli, felszállunk, majd a következő megállóban ki csatlakozik hozzánk? Na? Úgy van, a véres gyerek. A sofőr kicsit tétovázik, aztán kinyitja az ajtókat végül, mert sokan mások is állnak ott - na ők lent maradnak, a fiú viszont felszáll, majd leül - tádámm! - mellénk a másik üléssoron. Ordibál, néha rázza mérgében a kapaszkodót, most már név szerint emlegeti az ellenfeleit, akiknek most félni kell a revanstól (tényleg, még nem is kerestem rajuk facebookon), meg amúgy a román véréről is szót ejt (itt leesik, honnan a "hölgyem" kifejezés). Újra terítékre kerülnek a zuglóiak - a zuglói kurvák, pontosabban -, erre egy frissen felszállt kiscsaj megijed és inkább az első ajtóhoz rohan. A többiek bölcsen álldogálnak némán, mert számukra már kiderült, hogy nem az összes zuglói kurváról van szó, csak a fiúnak az ismerőseiről. Egyik megállóban sok kisgyerekes száll fel (a velük szemben leszállók közül
senki nem szólna nekik, hogy inkább várják meg a következő trolit), legrosszabbul talán a lenge, fehér ruhás anyuka jár a rózsaszín ruhás, két év körüli kislányával. Ő kettővel a fiú elé ül, tán még örül is neki, hogy annyi hely van, aztán a továbbiakban meg se mer moccanni. Talán észre sem veszi, hogy az öléből a kislány végig a véres embert nézi.
"Nem nyugszom le, hölgyem!", kiabálja a gyerek az egyetlen, bátortalanul tett javaslatra, amit nyilván egy idősebb nő tesz mögötte. Aztán:
"Nem kell félned tőlem, kislány, nem bántalak!" Végre bekanyarodunk a végállomásra, ő meg odaáll a fehér ruhás nő meg a kislány fölé, odahajol hozzájuk, és bocsánatot kér. A csaj biztos nagyon örül a csöpögő vérnek.
Végül a fiú mögött szállunk le. Az ülése körül minden véres.
Sajnálom.
(Nyugi, pár órával később már szemétnek érzem magam, amiért nem tettünk érte semmit, de őszintén, ha veled jön szembe egy full véres ember a fent idézett szöveggel, te nem azt gondolod, hogy épp megölhetett valakit?)
