Seb

(Hetekkel korábbi sztori, csak nem volt időm elmesélni.) 

Szóval az úgy kezdődött, hogy szóltam Tetkósnak... két perc múlva vérzett a homlokom, és szépen be is dagadt.

Otthon voltunk a gyerekekkel, Tetkós a munkahelyén, és vártuk a Jumbót. Mivel őt is szerencsésen megfertőztem a repülőgépek iránti rajongásommal, a családból immár két őrszem pásztázza az eget (valamint a flightradart) - plusz eseti jelleggel a gyerekek is -, és minimálisra csökkent az esélye annak, hogy lemaradjunk valami fontosról.

Szóval vártuk a Jumbót, és még nem is láttam az ablakból, már tudtam hangról, hogy felszállt. Kaptam a telefonom, és hívtam Tetkóst, hogy nézzen, nézzen az ég felé (elnézést), közben mi is odapattantunk Szotymival a konyhaablakhoz a lépcsőzőgépem mellé, és vártuk a csodát. (A szteppert amúgy azért vittem ki oda, mert a nappaliban nem mertem használni, hisz alattunk is nappali van, és nem akartam, hogy esetleg szóljon a szomszéd a nyikorgásért. A konyhában viszont, gondoltam, kit érdekel. Egyébként imádom, hogy ott van, amíg egy palacsinta első oldala megsül, 50-et lehet lépegetni, a másik oldalra már kevesebb is elég. Egy családi palacsintasütést egész más dimenzióba emel ez a kis cukiság.)

És akkor megláttuk. 

Mint mindig, most is elvarázsolva figyeltük, amint az égboltot ezerszínűre festő, délutáni napfényben a királynő méltóságteljesen emeli a magasba gyönyörű fejét. Leírhatatlan volt, sose tudom megunni.

Hallottam a telefonban, hogy Tetkós a műhelyudvaron tüsszent. Aztán tüsszentett Szotymika is, majd éreztem, hogy nekem is kell, hiszen mindhárman a napba bámultunk éppen. El akartam fordulni az ablaktól, de ott meg Szotymika állt, így fordultam tovább, és tüsszentettem...

BOING!*

Ahh, rögtön láttam más csillagokat is... fizikai képtelenségnek tűnik, hogy úgy verjem be a fejem a sztepper lekerekített kapaszkodójába, hogy megvágja a homlokomat, mégis ez történt. A cső végét lezáró műanyag félgömb ugyanis nem illeszkedett teljesen a csőre, egy icipicivel kisebb volt az átmérője, és az a kilógó fél mm tökéletesen elég volt, hogy valaki, aki gyárilag balfék, elcsúfítsa vele magát pár napra. Nem is gondolná az ember, mennyire tud vérezni egy ilyen viszonylag picike seb.

Munkában tehát másnap egy kb. 2 centis vágással a homlokomon jelentem meg, körülötte némi kékes-lilás elszíneződéssel, és bár mesteri munkát végeztem az alapozóval, biztos, hogy volt olyan, aki azon gondolkodott, mivel verhetett meg Tetkós.

*Tudtad, hogy így kell ejteni a Boeing nevét, nem pedig úgy, hogy Böing? Én csak úgy másfél hónapja, a reptérlátogatás után vettem a fáradságot, hogy rákeressek és szembesüljek azzal, hogy eddig rosszul mondtam.)