2014. február 25., kedd

Új postásgyerek van úgy három hete, egy kisnyúlra emlékeztet, és már kétszer is volt nálunk. Első alkalommal sem voltam topon, mármint ami a külsőmet illeti, de a második alkalom még arra is rávert. 

A régebbi szoptatós melltartómat viseltem épp, rajta egy testhezálló fölsőt (ne kérdezd, miért - gondolom, ez volt felül a szekrényben)*, tetőtől-talpig be voltam kenve banánnal, de még nem volt időm átöltözni. Éppen kis Kenyőt kellett ugyanis pelenkázni, már lekerült róla a nadrág, amikor csengettek. Kis Kenyőt a padlóra tettem, hogy le ne guruljon a kanapéról (azóta már az is megvolt), és felkaptam a kis Varogot, mert ő viszonylag nagy felületet eltakar belőlem, úgy nyitottam ajtót. Közben kis Kenyő is elindult persze felénk - megnézni, hogy ki jött -, így letettem kis Varogot és felvettem helyette őt. Ott kalimpált a kis cingár, meztelen lábacskáival, miközben aláírtam a papírokat, közben a hajamba kapaszkodott, ahogy mindig (ezért nézek ki folyton úgy, mint akit a bolondok házából szalajtottak). Ja, miután visszatértünk a pelenkázáshoz, láttam, hogy közben a pelenka széle mellett már kis Kenyő kis combja is kakis volt. Valószínűleg látszott... :D

Azt olvastam egyszer, hogy ha valakinek rossz az első benyomása rólad, akkor kilenc (legalábbis azt hiszem, hogy kilenc) jó dolog szükséges ahhoz, hogy a negatív véleményét veled kapcsolatban pozitívvá változtasd. Szóval most tizennyolc alkalommal kell tiszta, elegáns (lehetőleg hófehér) kiskosztümben ajtót nyitnom a postásnak, ha azt akarom, hogy ne gondolja azt, amit most gondol. (De nyilván nem érdekel, hogy mit gondol a postás.)

Erről jut eszembe, attól más is rosszul van, hogy a Barátok köztben Juli mindig ingben, szoknyában és MAGASSARKÚBAN végzi a házimunkát? Meg amúgy is egy csomó ember kiöltözve csinál benne mindent, pl. öltönyben vacsoráznak meg ilyesmi. Nyilván úgy vannak vele, hogy "forgatáson vagyunk vazze, adjuk meg a módját".


*Annyi hülyeséget átvettünk már más kultúrákból, mikor lesz már végre divat a csador is???

1 megjegyzés:

  1. Ne legyél benne biztos, hogy negatív az első benyomás, csak azért, mert egy kismamát hétköznapi helyzetben lát :) Lehet, hogy ismer más kismamákat, és tudja, hogy megy az ilyesmi, meg az is lehet, hogy csak van annyi esze, hogy rájöjjön, ez ilyen. Meg persze az is lehet, hogy nincs, és most rosszat gondol rólad, és akkor meg tökmindegy, tényleg nem fontos a véleménye :)

    VálaszTörlés