Gyerekek és nyugodt esték

Egyszerűen jól vagyok.

Végignézve az életemen, szinte félelmetes, mennyire pontosan azt kaptam, amire vágytam.

Gyerekek és nyugodt esték.

Egész gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy egy olyan családban élek, ahol nincs apa. (Jól van, gyerek szerettem volna lenni egy ilyenben, de így is jó.) Nincs veszekedés, nincs verés, nincs rettegés, nincs cigifüst, és közel s távol nincs egy alkoholista sem. Meleg van, sütisütés, meg mindenféle játékok Anyával, aki nem ideges.

Álmodoztam arról is, hogy panellakásban élek. Még kicsi voltam, amikor az édesapámékkal meglátogattunk valakit. Amikor kikísértek minket, láttam a közeli panelházak ablakaiban a lámpafényt, meg embereket is, és arra gondoltam, ők biztosan boldogok. (Ma már tudom, hogy 140 m2-en mondjuk könnyebb lenne boldognak lenni, mint egy 59 m2-es kakasülőn, feltéve persze, hogy az előző bekezdésben felsoroltak is megvannak, hehe.) Tisztán emlékszem erre a gondolatra, pedig még elég kicsi voltam. Hogy ott laknak a boldogok. Akik átlagosak, csendesek, kiegyensúlyozottak. Halkan, viccelődve beszélgetnek vacsora közben, és körülöttük minden lakásban ugyanezt teszi a többi átlagember. Annyira vonzott ez, egynek lenni a sok közül, miközben meg már akkor is körülrajongott híresség akartam lenni, ez vicces azért.

És a gyerekek... emlékszünk, hogyan szakított velem Rohadék Exem? Hogy miután tönkretette az életemet (másét még jobban), és volt olyan nap is, hogy 15 Xanax lecsúszott, és már csak arra tudtam gondolni, hogy vajon lehet-e gyerekem... Na ez így nem jó. Szóval 3 hónapja tartott már a rémálom, amikor egy alkalommal ikerbabákat láttunk, és én kértem, könyörögtem, hogy játsszunk el a gondolattal, mi egymás melletti vagy egymás előtti ikerkocsit veszünk majd. Az a drága lelke meg nem bírta a nyomást (hogy rohadna meg), borzasztóan összevesztünk, aztán  szakított velem. (Ma már tudom, csak azért tudott olyan hosszú időre tönkretenni, és azért "szerettem" az aljassága ellenére is, mert fogalmam sem volt, lesznek-e gyerekeim, féltem, hogy ő az utolsó esélyem. Most, hogy már vannak, egy szakítás nem nagyon tudja megrengetni a kis világomat.) Akkoriban tettem be néhány képet a kívánságdobozomba ikrekről.

Egymás melletti ikerkocsink van.

Nekem most jó.

Van rendszer az életünkben. Van nyugalom. Senki nem alkoholista, és nem is lesz. Soha. Senki nem bánt azzal, hogy minden pillanatban azt érezteti velünk, hogy zavarunk. Mások számára talán unalmas és kiszámítható az életünk, szerintem meg biztonságos.

Persze, nem vagyok hülye. Hogyne hiányozna, hogy valaki szeressen. Hiányoznak továbbá a nagy családi dolgok: kirándulások, evések, spontán programok, de Tetkós annyira nem tisztelt minket (főleg engem meg az ikreket), hogy eddig sem voltak ilyenek (legfeljebb, ha megalázó módon kikuncsorogtam). Hát kösz.

Szóval arra jutottam, hogy ha nincs, aki úgy tudna szeretni minket, ahogyan megérdemeljük, akkor inkább senki se legyen. De azt hiszem, nincs mitől félnem. :-)