A kedvenc magyar zenekarom hirdetett egy nyereményjátékot: az új tervezésű pólóikból sorsoltak ki kettőt ma, és azért ma, mert ma volt a koncertjük itt, Pesten. (Sírok.)

Még jó, hogy én is megosztottam a felhívást (ja, ez volt a feltétel)... Egyik kedvenc barátom írt is rögtön, hogy segít: megosztja ő is, és ha ő nyer, az enyém a póló.

NYERT!!!

És ezzel csodálatossá tette a napomat. :-)

Épp a mérlegen álltam, amikor hívott.
LCD: "51 KILÓ VAGYOK!!!"
Tetkós: "Na, pedig én pont most vettem egy teherautót, hogy tudjalak szállítani."*

Hát ezek a fontosabb történések.

(Azért még megosztanám egy kedves barátomnak a fenti kijelentésemre** adott válaszát a "barátság" fogalom értelmezéséhez: "Sose voltál több." Ennyi, és már szeretlek is :-D )

*Most úgy tűnik, a "se vele - se nélküle" kapcsolatból ilyen "vele is - nélküle is" kapcsolat lesz, bár lehet, hogy csak a karácsony közelsége színezi nálam szépre a dolgokat.
**Naná, még jó, hogy másnak is elmeséltem, mindenkinek így köszöntem aznap.

Na jól van, a tisztesség úgy kívánja, hogy azt is elmeséljem, Tetkós az utóbbi pár napban egész rendes velem. Először is már háromszor aludt itthon , ami úgy kezdődött, hogy kedden megkértem, jöjjön haza estére, hogy legyen itthon felnőtt, ha esetleg fel találnám dobni az éktalpú, csillámdíszes, vadonatúj, gyönyörű csizmácskámat a bakancsot. Jól van, nem így kértem meg, de a lényeg ez volt, ugyanis annyira fájt a szívem meg a hátam, hogy komolyan beijedtem. (Meggyőződésem, hogy mindent megteszek az egészségemért, és halhatatlan vagyok, legalábbis olyan 50-60 évig még, és akkor elkezd fájni a szívem??? Nekem??? Hát ezt most hogy???) És akkor ő hazajött, meg valahogy azóta is minden este. Ja, meg pár napja kaptam tőle egy - nem csalás, nem ámítás, lemértem, hogy elújságolhassam - 15 centi átmérőjű islert. El tudod képzelni??? Ebből végre elég volt egyetlen darabot megennem, de húúú... A nő szívéhez is a gyomrán át vezet az út, na. A gyerekek is jóllaktak vele, Szotymi a végén már hanyattfekvésben morzsolta rá a saját fejére és nyakára a frissen porszívózott szőnyegen, de kit érdekel? A hét legjobb napja volt.

Vagy mit tudom én. A hét - eddig - jól sikerült. (Leszámítva, hogy a néptánctanár kikiáltotta legrosszabb gyereknek a Nyulat, aki beleviszi a többieket is minden hülyeségbe. Neki üzenem, hogy ezt úgy mondják: VEZÉREGYÉNISÉG, világos? Jó, erre a gyerekcsesztetésre majd még visszatérek a Toporzékon, mert ugyebár a dolgok nem csupán feketék és fehérek, de majd ha több időm lesz, na.)

Hétfőn az egyik kedvenc anyuka-barátnőmmel voltunk az egyik téren, kedden Csirip látogatott meg, szerdán Kiria (akit a Nyúl már borzasztóan várt, és egy kicsit ki is sajátította, úgy mondanám, hogy játék közben néha váltottunk 1-2 szót), csütörtökön pedig egy elég új barátnőm, ma meg egy ötödik barátnőmmel és a gyerekeivel készülünk találkozni, igaz, ők nem jönnek fel hozzánk. Ez a sok ember nagyon jót tett nekünk, hiszen van olyan, hogy egész héten szinte senkivel nem találkozunk (pedig mindennap megyünk, mint a rossz ló, Isten bizony, ki nem hagynánk a játszóterezést, de van, hogy senki nincs ott, és olyankor a Nyúl is csak gubbaszt, míg le nem megy a kötelező levegőzés). Szóval jó volt még úgy is, hogy isler csak egy napra járt :D

Hétvégén meg elmegyünk végre valahova. Vagy nem. mert ugyebár minden csoda három napig tart - és az tegnap letelt :)

*aki régóta olvas, az tudja, hogy borzasztóan félek egyedül a sötétben, már úgy értem, hogy ha egyedül én vagyok ébren, és ha odakint sötét van, legyen akármennyi az idő. Különösen, amióta volt szerencsém több helyen is elolvasni a segítségért kiáltó, fekete szemű szellemgyerek sztoriját.

Vajon Havasi Balázs hogy nézhet ki balról?

Gyula

Vannak ilyen fogadalmaim, hogy "mostantól rendes leszek, és mindenkinek felveszem a telefont". Igen, nekem ehhez fogadalom kell, mert alapesetben legszívesebben egyetlen ismeretlen számot sem vennék fel, annyira rühellem már, hogy folyamatosan rám akarnak sózni valamit. Csak aztán egy idő után mindig elkezdek idegeskedni, hogy úristen, mi van, ha arról a titkos számról a munkahelyemről kerestek, mert kell nekik valami tegnapra? (Igen, így szokták. Tegnapra. Vagy legkésőbb egy órával ezelőttre kell minden.)

Na de mindegy is, most a kedves szakaszomban vagyok, mondom, szóval pár napja már minden ismeretlen számot felveszek. Így aztán négy napon belül kétszer vittem véghez a lehetetlent, azaz két visszautasíthatatlan biztosítási ajánlatot utasítottam vissza.

Ma éppen zenét hallgattunk a gyerekekkel, amikor egy budapesti számról hívtak. Tök magától értetődően vettem fel (és ezért nagyon büszke voltam magamra, mert amúgy mindig lámpalázas vagyok ilyenkor - is).

LCD: "Tessék, LCD."

Nő: "Jó napot kívánok, a ... nevű cégtől vagyok X.Y."

LCD: "Jó napot kívánok."

Nő: ".....................át keresem." Na, itt nem hallottam a nevemet, mert Szotymi éppen belekárált, de nem baj.

LCD: "... Én vagyok."

A nő erre kuncogott egy rövidet, amit én betudtam annak, hogy hallotta Szotymika hangját és aranyosnak találta. Majd folytatta:

Nő: "Azért hívom, mert a munkásaink most mennek fel a tetőre, és mivel Önnél van a beázás..."

WTF? Beázás? Nálam? (Hát végül is Mimmó valószínűleg minden este eláztatja az alsó szomszédot, amikor a csapot nyitogatja fürdés közben, de nyilván nem erről van most szó.)

LCD: "Jaj, bocsánat, de szerintem ez téves lesz. A kislányom épp beszélt, ezért nem hallottam. Mit mondott, kit keres?"

Nő: "... Gyulát." (A szótagszám amúgy stimmelt.)

LCD: "Ja igen, akkor ez téves."

Nő: "Óóó, elnézést, akkor viszonthallásra."

LCD: "Viszonthallásra."

Nagyon röhögtünk mindketten egyébként.

Én úgy tudom elképzelni, hogy majd mielőtt Isten elirányítaná Tetkóst a pokolba, két egymás melletti tévén lejátssza neki az én estéimet, meg az ő estéit. Hogy értse.

Rohadék.