Rengeteg dolgot szerettem volna írni, de amikor otthon lehetőségem nyílt rá, nem volt net, most meg, hogy itthon vagyok (egyedül, bibibí), net is van, meg idő is (mondjuk por is a szekrényen, de kit érdekel), persze minden gondolatom elszállt.

1-2 hete szedek magnéziumot és B-vitaminokat. Nagy álmom volt a Magne B6, de ugye csak Tetkós segítségével tudok elmenni gyógyszertárba, mivel az ikerkocsi nem fér be, kint soha többé nem hagyom őket, az meg, hogy gyalog terelgessem át az Üllői úton a két kölköcskét, hát tudod, mikor... Szóval nagy álmom volt, de hónapok óta nem jutottam hozzá. Meg úgy igazából nem is hittem benne - gondoltam, max. placebohatása lesz, ha lesz is, mert most őszintén: évek óta kialvatlan vagy, a gyerekek ordítanak folyamatosan, egy percre sem állsz meg és mégis ganédomb a lakás,  a pasid egy köcsög többnyire, utálsz ott lakni, ahol - mennyi az esélye, hogy nem ezektől vagy idegbeteg, hanem a magnéziumhiánytól? 

Mivel Tetkós csak szombaton tisztel meg minket a társaságával, csak akkor tudunk menni bevásárolni, de az Auchantól már hónapokkal ezelőtt eltiltotta a gyerekeket (és mivel össze vagyunk nőve, engem is), viszont mire bevásárol, tele a hócipője, és nem kér többet a külvilágból (sem, meg gyerekből sem), így jó ideig nem jutottam el gyógyszertárba. Aztán két hete mégis sikerült, és találtam is egy sokkal gazdaságosabb cuccot. Megkérdeztem a gyógyszertárostól (persze ő se mosolygott: megfigyelted már, hogy az összes gyógyszertárosnak mozdulatlan az arca, mintha rendszeresen botoxoltatna? Vagy az is lehet, hogy higiéniai okokból tilos nekik mosolyogni, nem tudom, de ő legalább kedves volt), hogy szerinte ez a kevésbé híres, nyújtott felszívódású tabletta a jobb, vagy a Magne B6, mire ő visszakérdezett: mire kell? Úgy meglepődtem (miért, mire kellene?), hogy azt mondtam: "Hát ööö... ööö... hát... kisgyerekekre." Szerencsére a noname tablettárt javasolta, amit kitartóan szedek azóta is, és az eredmény döbbenetes: konkrétan megnyugodtam. Tökre olyan, mintha a csillagjegyem Bikából Halakká változott volna... :D Nagyon ritkán csattanok fel (a korábbi kétpercenkéntihez képest), és egyszerűen nincs gombóc a torkomban folyamatosan. Jó, azért Öcsém ki tudott hozni a sodromból, de rá csak rá kell nézni... ;-) Na meg Tetkós is... De a gyerekekkel végre sokkal türelmesebb vagyok, tegnap például, amikor elalvás előtt visszagondoltam a napomra, már semmiért nem kellett szégyenkeznem. Őrület.

Persze lehet ez a tabletta hatása, lehet placebohatás is, meg lehet, hogy szimplán csak arról van szó: pont azóta szedem, amióta már ott kell hagynom az ikreket a bölcsiben pár órára... Továbbra is a szívem szakad meg minden reggel, amikor a zokogó Szotymit le kell tépni magamról és oda kell adnom a gondozónőnek ("Anya adja át, ne én vegyem el, mert akkor azt jegyzi meg"), ráadásul ma Mimmó is sírva rohant az ajtóhoz, amikor eljöttem, mert látta Szotymitól, hogy ez a búcsúzás módja... De amint belépek az ajtón itthon, már elmúlik, és a tennivalóimra koncentrálok. Igen, sokkal jobban vagyok. Nem szalad a ház, és nem úgy kell a dolgaimat végeznem, hogy valaki csimpaszkodik a hátamon és a nyakamat szorítja. Amikor megyek értük, már nagyon hiányoznak, és ezért nagyon tudunk örülni egymásnak, és igazából most nyer csak értelmet az számomra, hogy minden anyának szüksége van gyerekek nélkül töltött időre. Nem néha-néha, amikor az idegösszeroppanás határán valaki megkönyörül rajta egy órácskára, hanem rendszeresen. Nem azért, hogy nyugodtan reszelhessem a körmeimet (bár ha azért, akkor is, kinek mi köze lenne hozzá?), hanem, hogy elvégezhessem a munkámat nyugodtan (biztos vagyok benne, hogy ha így el lett volna végezve a házimunka korábban is, sokkal türelmesebb tudtam volna lenni a gyerekekkel), a hivatalos iratokat ne úgy kelljen kezelnem/az ételt ne úgy kelljen főznöm/a foltot ne úgy kelljen a ruhából kidörzsölnöm, hogy valaki cibálja rólam a nadrágot, és igen, hogy kicsit kisimuljanak az idegeim a csendben. És - hogy írhassak.

Szóval most jól vagyok. Nagyon sok hivatalos elintéznivalóm van ebben az egy hónapban, egy rakás papírmunka, meg orvososdi - ja, merthogy mostanában már annyira alacsony a vérnyomásom, hogy tegnap például egész nap széldültem, de délutánra legalább a fejem is hányingerig fájt. Csak ülni akartam, vagy feküdni, meg aludni. (A gyerekeim persze nem.) Az utóbbi napokban olyan gyakori lett ez, hogy úgy döntöttem, elcseszek a drága időmből pár órát a háziorvosi váróban is a rend kedvéért, hiszen ez az utolsó hónap az életemben, amikor még megtehetem. Durva ebbe belegondolni, hogy most közel hetvenéves koromig nem lesz megállás... 

És ha már a munkánál tartunk, nem tudom letagadni: nagyon boldoggá tesz, hogy ma végre már teljes fizetést kaptam. A csakGYES ideje elég szépen megtépázta a lelkemet - az, hogy négy hónapig gyakorlatilag Tetkóson és Anyáékon élősködtem, őrjítő volt. Pedig senki egy szóval sem vetette a szememre, és semmiben nem szenvedtünk hiányt, de akkor is. Talán azért, mert nekem általában nehezemre esik hálásnak lenni, most meg teljesen a családom jóindulatára voltam utalva... Nagyon kényelmes volt, nagyon kellemes, és nagyon jó, hogy már vége. De köszönöm mindenkinek, akire számíthattam, meghálálom.

Hát így vagyunk most. Ha távolról nézem, valószínűleg ez életem legboldogabb hónapja, hiszen már megvan mindenem, amire vágytam (tudod, a professzoros történet: már megvannak a kövek és a kavicsok is - most így kicsit bánom, hogy egész gyerekkoromban panellakásról álmodoztam, nem egy hatalmas faházról, de már mindegy), és egy hónapig még szabad vagyok. A kedvenc puha kiflimet reggeliztem, végre forrón ihattam meg a kávémat, már beszéltem Anyukámmal, és még van két órám indulásig. 

Minden, amit most érzek, a HÁLA. És azért ez nem rossz, ha belegondolunk, hogy ma van az év utolsó tízmilliószoros napja, nem igaz? Erről jut eszembe: teremtő varázsdobozokat elővenni, kívánságokat belepakolni, vagy legalábbis szeretettel és megelőlegezett hálával gondolni minden szépre és jóra, amire vágytok! 

Szép napot!