2016. január 20., szerda

Engedd meg, hogy bemutatkozzam: LCD vagyok, balfasz. Mármint nem te, hanem én. A balfaszsági világversenyek titkos magyar reménysége, abszolút mennyiségi rekorder - ezt hol jobban viselem, hol rosszabbul. Ma, hogy egész nap szédültem és hányingerem volt (a válaszom: NEM!), talán nem agyaltam olyan sokat a legutóbbi produkciómon, mint amennyit akkor agyaltam volna, ha nincs egész nap szürke köd a fejemben, szóval végül is egy pluszpont a rosszullétnek, de azért még most is elmotyogok magamban egy "jajnemááár, basszusbasszusbasszus"-t, ha eszembe jut a reggelem.

Történt ugyanis, hogy miután szokás szerint lecsüccsentem hajnalban a második buszomon, szokás szerint elővettem a telefonomat, hogy szokás szerint zenét hallgassak. Szokás szerint bedugtam a telefonba és a fülembe a piros (a könnyen felismerhető, piros) fülhallgatómat, amit előtte szokás szerint hosszú percek bogoztam ki, ráhúztam a fülemre a sapkámat is, hogy még véletlenül se halljon senki semmit a zenéből, átfutottam az fb-t, aztán elindítottam az első dalt. Általában Toxicrose az első, hogy felébredjek, de ma valamiért ehhez a gyönyörűséghez támadt kedvem, amit már amúgy is meg akartam neked mutatni:


Hamarosan azt vettem észre, hogy az előttem ülő pasi odahajolt a nőhöz, aki ezek szerint a párja volt, mondott neki valamit, ott cicálkodott vele egy kicsit, aztán megcsókolta. Szinte már el is tátottam a számat, hogy óóó, mintha pont a zenére csinálnák, amikor - szégyenletesen hosszú idő után - leesett, hogy tényleg arra csinálják. A fülhallgatót ugyanis rosszul dugtam be a telefonba, azaz a zenét sajnos nem azon keresztül hallottam, hanem annak ellenére, hogy be volt dugva a fülembe és rá volt húzva a vastag sapkám... Igen, a telefonom óbégatott ott az egész utazóKÖZÖNSÉGNEK! (Ezzel az egyik legszörnyűbb rémálmom, legnagyobb félelmem vált valóra, úgymint "MEGHALLJÁK!!!") Vááá, azt hittem, elsüllyedek, a végállomásig fel sem mertem nézni...

És persze, tudom, ez is olyan dolog,  amire valószínűleg már most is csak én emlékszem, de ha belegondolok, mit hihettek rólam körülöttem abban az egy percben, amíg a telefonom hangosan vernyogott, hááát... Én is biztoan anyáztam volna.

De a fenébe is, hogy lehetek én ekkora lúzer? Ilyen nincs és mégis van.

6 megjegyzés:

  1. Legalább szereztél egy romantikus pillanatot a párocskának. :D Nem mindenki kap aláfestő zenét.

    VálaszTörlés
  2. Hú, nekem egyszer volt olyan a munkahelyemen, hogy reggel egy laza mozdulattal bekapcsoltam a gépemet, majd kimentem a mosdóba. Közben a gépem magától elindította az előző nap benne felejtett CD-t, és full hangerőn őrjöngte a számot. Akkoriban egy ilyen bazinagy helyiségben ült kb. száz ember, paravánokkal elválasztva, hát imádtak. Csak azért írom ezt, mert lehet, hogy megnyugtat, hogy nemcsak te :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ááá, ez nagyon durva... :-D :-D :-D
      Megnyugtat, bár most látványosan vigyorgok itt a BUSZON :-)

      Törlés
  3. én meg még azt hittem ez csak az én elb@szott parám, hogy más is hallja az én zenékmet... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, legalább ketten vagyunk :-)

      (Beleolvastam a blogodba egyébként és nagyon tetszik. :-) )

      Törlés