Vérfarkasok a tömegben

Tegnap hazafelé felszállt a trolira egy fiú, és leült kicsivel mögöttem, csak a másik üléssoron. Szemmel láthatóan rapperféle volt, úgy viselte a sapkáját, meg lógott a nadrágja, stb. Fülhallgató nélkül hallgatott zenét, de elég halkan, egyáltalán nem zavaróan - még engem se idegesített, pedig L.L. Junior szólt nála.  Egy ponton a fiú elkezdte dúdolni a dalt, mire az előttem ülő középkorú, csinos, de komor nő (valószínűleg kollégám egyébként) abban a büdös pillanatban felmordult: "Ó, még táncolj is hozzá, persze!"

Az futott át az agyamon, hogy na, most mindjárt elkezdődik az anyázás oda-vissza. A fiú odaszólt a nőnek: "Énekel nekem?" (Na gondoltam, hogy ez lesz, mindjárt jön az, hogy "Akkor meg fogja be a pofáját".) "Nyomjon egy basszust, no!" Belőlem itt tört ki a röhögés a beállt nagy csendben, amit a fiú oldalról látott, a nő pedig az üvegben, amivel mindketten szemben ültünk. Én meg azt láttam, hogy mások is mosolyognak. A nő elhallgatott, a fiú szintén nem szólt semmit a továbbiakban - mindenki előtt világos volt, hogy ki nyert.

***

Pár hete tömeg állt egy másik buszon, amin utaztam, és egy fiú, aki hátizsákkal szállt fel, meglökött egy szintén középkorú nőt.  Fizikai képtelenség lett volna nem meglöknie, hiszen mondom, eléggé tömve volt már a busz, de a nő ezt nagyon zokon vette és elkezdett pampogni a gyereknek, hogy hova siet, mire a fiú ingerülten válaszolt: "Enni megyek, tudja?", azzal tovább is ment a busz belsejébe, de a nő tovább magyarázott, és mivel utaztak a buszon más középkorúak is, talált bőven társakat, akikkel tovább szapulhatták azt a szerencsétlen gyereket, akit a tovabbiakban nem láttam (csak leszálláskor), de szívből remélem, volt fülhallgatója és ki tudta zárni a nő hangját.

***

Amikor az ikreket vártam három éve, és már elég nagy volt a hasam, ÁLLTAM a villamoson az egyik csőbe kapaszkodva, egy ellenszenves, szemmel láthatóan igényes, szövetkabátos, ÜLŐ férfi mellett, akivel szemben a párja ült, vele  beszélgetett. Véletlenül hozzáértem a pasi vállához, mire rámszólt, hogy ne lökdössem. Lenyeltem az első gondolatomat, miszerint a kurva anyját, ha nem tűnik fel neki a helyzet ellentmondásossága, odamotyogtam inkább, hogy "elnézést". Igen ám, csakhogy nem csupán terhes voltam, hanem nagyon beteg is, persze folyni kezdett az orrom, így zsebkendő után kezdtem kotorászni, de a másik kezemmel kapaszkodnom kellett, szóval mit ad isten, akaratom ellenére megint megérintettem véletlenül azt a hülye faszt. Te, ami ugatást az levágott! Eloldalogtam onnan pár méterre, és felhívtam Tetkóst, hogy majd jó hangosan kipanaszkodom magam (gyerekes, tudom). "Szia, képzeld, a villamoson vagyok, és az előbb..." "Szia, visszahívlak tíz perc múlva, épp kaját veszek."

Szóval nem az én napom volt...

Azóta, érted, három éve, ha nagyon dühös vagyok, előkapom az emlékeimből azt a majmot, és ordítok vele. "Én állok, maga (nem, nem "ön") ül.  Én nő vagyok, maga férfinek tűnik. Én terhes vagyok, maga nem. Ezek után van pofája azon háborogni, hogy megérintem, miközben próbálok állva maradni, büdös tahó?" És erre ő megszégyenülten lehajtja a fejét, a közönség meg tapsol és röhög.

Ezek a jólöltözött, "huszonvalahány- évet-lehúztam-az-irodában-én-vagyok-az-Isten"-típusú nénik és bácsik a legvérengzőbb fenevadak egyébként a tömegközlekedésben. Ők azok, akik a legkevésbé tudnak tolerálni bármi újat vagy idegent, de különösen azt, ha valaki belemászik a személyes terükbe. Számukra a tömegközlekedés nem csak állandó stresszforrás (mint egyébként mindannyiunk számára), hanem a feszültség levezetésének nagyszerű lehetősége is.

Mondjuk ismerek olyat is, aki zsenge kora ellenére középkorúakat megszégyenítő vehemenciával köt bele mindenkibe, aki él és mozog, különösen, ha az áldozat nem tudja tartani a másfél méteres távolságot - igen, még a metrón is. Csirippel még IKEÁba menni is valóságos kalandtúra, mert valós a veszély, hogy egyszer nagyon megvernek. Például sétáltunk, mellettünk egy néni nézelődött, és közben a nagy szatyorral, amit cipelt, súrolta kicsit Csiripet. Ő szerintem észre sem vette, a barátnőm viszont hosszan végigmérte, majd rázendített: "Én miért tudok úgy közlekedni, hogy nem lökök fel másokat?" És csak mondta és mondta, majd kikérdezett, hogy engem valóban nem idegesít-e az ilyesmi, meg például ez és az, és mégis miért nem. :-D Ő volt az, aki régebben látványosan zsebkendővel kapaszkodott a tömegközlekedési eszközökön, de azóta már leszokott. A tömegközlekedésről.

Emberek! Akik ismernek, azok számára furcsán hangzik tőlem, de több türelmet akkor is, ha már kiszakadtatok abból a közegből, ahol meg kell játszani az úrinőt/úriembert! Percekben mérhető az útidő, moderáljátok addig magatokat! Nem kell minden apróságért rögtön ugatni, mint a láncos kutya. Amúgy mondtam már máskor is, a TÖMEGközlekedés neve elég beszédes, szerintem tudjátok, hogy mire vállalkoztok...

Ja, és még egyetlen dolog. Nem vagytok különbek senkitől. Legfeljebb idősebbek.