2016. május 11., szerda

Reggel egyébként a kedves fogorvos bácsinál kezdtem 5:50-kor, miután tegnap még sírtam is a munkahelyemen kínomban (összesen 6 gyógyszert vettem be, szemét voltam a Nyúllal, és úgy aludtam el, hogy nem volt erőm megcsinálni a szendvicseiket a mai apás kirándulásra).

6:00-kor már majdnem a metrónál voltam, a járdán mindenfelé cuki kis csigák* kúsztak, én meg mosolyogtam rájuk, mert a fogamban végre megszűnt az a szörnyű, feszítő érzés, és a szívemben is kezdett felengedni a rettegés, hogy úristen, mi lesz, ha megint összeér a két fogsorom.

Most kicsit jobban értékelem az életet (benne az olyan apró, természetesnek gondolt ajándékokkal, mint például, hogy nem fáj semmim) mint a tegnapi nap előtt.

*Pedig mindenki, aki valaha olvasott Bogyó és Babócát, tudja, hogy a csigák valójában hisztis, sértődékeny kis köcsögök.

2 megjegyzés:

  1. létezik olyan fogorvos, aki hajnalban rendel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztem hivatalosan nem, de
      - ez ugye vészhelyzet volt;
      - előző nap hívtam fel, és már csak ide tudott besuvasztani (mondjuk én mondtam neki, hogy teljesen mindegy, hány óra);
      - 7-kor legkésőbb el kellett indulnia vizsgáztatni, utána meg elutazott.

      Kifelé jövet még két pácienssel találkoztam.:-) Szóval népszerű lehet tényleg.

      Amúgy szegényt úgy megsajnáltam, mondta, hogy nem aludt valami jól, én meg a fogfájás ellenére (gondolom, a sok gyógyszertől) úgy aludtam, mint a bunda :-D

      Törlés