Egyébként boldog vagyok. Persze közben fáradt is vagyok, meg a családi életem se változott semmit, de most végre van olyan célom megint, ami éltet. Még nem gondoltam végig, mi lesz majd - miközben milliószor gondoltam már rá, hónapok óta ez tölti ki az agyamat, ez segít túlélni, amikor amúgy azt érzem, hogy nem bírom.

Egyszerűen csak választottam a bakancslistámról egy tételt, amit megvalósítani nem tűnik lehetetlennek, ami több, mint álom. Vagyis hát vicces, mert valahogy ez is olyan, mintha a gondolataimmal vonzottam volna be egy kis szálat, amibe bele lehet kapaszkodni, és most már megy majd minden a maga útján.

Igazából én kötelezővé tenném általános iskola vége felé (meg középiskolában is) a bakancslista íratását. Kell, hogy az ember tisztázza magában, mi az, ami boldoggá tudná tenni, mi az, amire igazán vágyik. Minél korábban, annál jobb. Úgy értem: amíg nincs álmod, nincs terved (megfogalmazva), csak lébecolsz és vergődsz, mert nem vagy boldog, de nem tudod, mitől lehetnél, addig időhúzás minden nap. Időpazarlás. Ha már megvannak a dolgok az agyadban, az olyan, mintha felléptél volna az első lépcsőfokra.

És kell, hogy az ember tudja, van rá ideje - nekem legalábbis olyan felszabadító volt, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen senkinek nem kell időre előrukkolnom az eredménnyel, hogy megcsináltam. (Egyetlen időkorlátos bakancslistás tétel szerintem az esküvő, de ez meg kicsit azért sántít, mert szerintem az ember nem tehet fel a a bakancslistájára olyan dolgot, aminek a megvalósulása nem csak rajta múlik. Úgyhogy az inkább szimplán csak egy álom, de úgy érzem, az időkorláton bőven túl vagyok, és bár nagyon vágyom rá, emiatt már mégsem. De erről már sokszor írtam.) 

Szóval boldog vagyok. Ezért, ha véletlenül megölne valaki (és itt most nem a rákgyanús anyajegyemre gondolok), és öngyilkosságnak állítaná be, akkor kételkedjetek, és ne hagyjátok annyiban! ;-) (És legyen zenés temetésem.)