Voltam szerdán véradáson. Ezúttal nem küldtek el (júliusban is próbálkoztam egy rendezvényen, ahol nem adhattam végül - vagy írtam?*), és amikor be kellett diktálni a születési dátumomat, azt mondta az ujjamat megszúró fiú, hogy olyan tizenöt évvel fiatalabbbak gondolt.

Azóta mindig mosolygok ezen, ha eszembe jut még akkor is, ha erős túlzásnak érzem. (Azt hiszem, ráadásul épp aznap reggel volt, hogy elborzadtam a busz ablakában látott, karikás szemű tükörképemtől.) Hihetetlen, hogy egyetlen mondat napokra boldoggá tudja tenni az embert. Azt hiszem, ettől már csak az dobott volna fel jobban, ha azt hallom: "sajnálom, Ön nem adhat vért, mert a testsúlya szemmel láthatóan nem éri el az 50 kg-ot".

*Az úgy volt, hogy előre megkaptam az ilyenkor szokásos mindenféle ajándékot, majd elutasítottak, de semmit sem kellett visszaadni. Így lett egy tök menő, B+ feliratú vászonszatyrom, amit Tetkós pont tegnap röhögött ki a szárítón, hogyaszongya: "Olyan, mintha az lenne ráírva, hogy 'b*szd meg'." Tényleg. Pedig olyan büszkén hordtam.