Sose lesz vége - sose kezdődik el

Te láttál már a facebookon olyan szép és/vagy találó idézetet, amit helyesen írtak le?

Én sem.

Vagy egy igekötő, ami az ige előtt áll, mégis külön; vagy egy hosszú ékezet, amikor rövid kéne; vagy egy mássalhangzó kettő helyett - vagy fordítva. Rühellem ezt. Néha olyan jók, annyira illenek az életemre, vagy annyira leírják az aktuális állapotomat, mégse osztom meg egyiket se, mert aki leírta... egy balfasz.

Éppen ezért most sem tudom ide beszúrni azt a képet, amit egy ismerősöm osztott meg, mert elrontottak egy igekötőt, de annyira furcsa volt, hogy belépek és pont ez jön szembe pont most, hogy mutatom is:

"Felejtsd el és kerüld azokat, akik nem vállalnak fel. Az ő hibájuk, nem a te szégyened. Legyél olyannal, aki kiáll érted és melletted, aki nem tagad meg és le, aki nyíltan felvállal és büszke rá, hogy ismer téged."

Annyira elmesélném most, mi tett taccsra megint, de nem akarok többet írni, mint amennyit holnap reggel még éppen nem bánok meg. (Ittam 4 korty sört a tesóméból, és nagyon zaklatott is vagyok, és tudom magamról, hogy ilyenkor mindig elpofázom, amit nem kéne.) Megszakad a szívem. Most magamért.

(Annyit azért nem tudok nem megjegyezni, hogy engem soha nem vállalt fel senki, akit szerettem. Soha senki nem szeretett annyira, hogy világgá akarja kürtölni, hogy mi összetartozunk. Soha. Ez borzasztó azért, nem? Pedig látszólag nincs velem olyan probléma, ami kizárna ebből - jó, persze őrült vagyok, ezt tudod már a blogomból, de szerintem millió olyan őrült van, mint én, csak ők nem mind írnak nyilvános blogot.

Szóval az valami egészen őrjítő, ha belegondolsz, hogy életed során vagy épp nem szerettél senkit, vagy viszonzatlanul szerettél valakit.)