Az van, hogy naponta több négylevelű lóherét találunk Anyával a reggeli kávézgatás közben - amit egyébként a babák után nyargalva ejtünk meg odakint.

Azt gondoltam először, tök szuper, tele van velük az udvarunk. Aztán múltkor a kapu előtt is találtam kettőt. Meg lent a Vendégháznál is kettőt. Na, mondom, jól van akkor, nem az udvarunk, hanem az egész falu van tele. Aztán a héten a szomszéd faluban voltunk unokatesóméknál, és az ottani játszótéren is találtam kettőt. Minden alkalommal úgy, hogy csak egyszerűen lenéztem, és ott voltak. De mondok egy jobbat: a kurvára sehogy megjavított telefonom ugye nem zár le, így tegnap a játszótéren véletlenül fotóztam vele egyet (a poros cipőmet meg a füvet, nyilván, véletlenül se a sejtelmesen lengedező hajzuhatagomat például, amint átragyog rajta a nap vagy ilyesmit). Még azon a képen is volt egy...

Úgyhogy most vagy az egész környék nagyon szerencsés, vagy mi vagyunk azok. Vagy leszünk. Mindenesetre küldtem múlt héten egy lottót.

Nem nyertem.

Google Earth

Elmentem előbb Paraguayba, ott egy olyan városba, ami pont a brazil határnál fekszik, rámentem a határvonallal párhuzamos útra, és megálltam egy ESSO-nál.

A világ legszuperebb találmánya még mindig.

A HIM itt volt.

Felfoghatatlan, hogy még csak nem is tudtam róla azok után, hogy évekig szerelmes voltam Ville Valóba, és annyira odavoltam a zenéjükért, hogy fél éjszaka képes voltam ébren maradni, csak láthassam a Musicmaxon valamelyik klipjüket. Amikor először hallottam a Funeral of hearts-ot, elsírtam magam. Az első eredeti cd-m a Love Metal volt, és szerintem biztos meg is esküdtem magamnak (kb. 10 éve), hogy ha Magyarországra jönnek, akkor látni fogom őket. (Ja, meg van Ville Valós bögrém is, bibibí, mert Teniszező mindig komolyan vette az ilyen rajongásaimat.)

Ok, mostanában már nem vagyok úgy oda értük, de azért ez, hogy nem is tudtam semmit a látogatásukról, szíven ütött.

Úgy tűnik, vészesen közel az idő, amikor otthonkát viselek és bebongyorítom a rövid, ősz hajamat...

Szóval megint sikerült méltón megünnepelni azt a másfél órát, ami az ikrek egyszerre alvásával megadatott. Először félórán keresztül raktunk egy 1000 darabos kirakót a Nyúllal, ez úgy nézett ki, hogy ő tátott szájjal nézte a tévét, miközben én vért izzadva kiraktam három, azaz három, kábé 5-5 kockából álló pillangót, a maradék 985 kocka meg remélem, megrohad, mire legközelebb előveszem. 

Ezután kimentem teregetni és a Nyulat is kiparancsoltam addig a tévé elől, majd nagy boldogan konstatáltam a teregetés végére, hogy az először kirakott lepedő már meg is száradt, de mondom hagyom, mert estére milyen jó napfényillata lesz majd. Hogy megint a jó Bagi-Nacsa paródiát idézzem: "há' meg a faszom!"

Közben felkeltek a babák, éppen ment a szokásos, kinti játék előtti szenvedés a nappaliban, amikor egy fél pillanat alatt úgy elkezdett szakadni az eső, hogy gyakorlatilag fölösleges lett volna bármit is tennem, mert az akkorra már megszáradt ruhák pont tíz másodperc alatt áztak szarrá megint. Úgy félóra múlva elállt, Öcsém is hazaért, én meg nagy vagányan nem szedtem be a ruhákat, mondván, most már úgyis tűzni fog a nap estig, és rohadt meleg lesz - MERT A KÁNIKULA AZ ÉN OLVASATOMBAN EZT JELENTI, üzenném minden meteorológusnak - de egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy nem, ez nem "frissítő nyári zápor", hanem egy nagy, estig szakadós kurvaanyja.

Úgyhogy szégyenszemre kiballagtam, beszedtem a ruhákat, kicentrifugáztam a jó kis R2D2-val, és kiteregettem idebent.

Összefoglalva: mennyi hasznos tevékenységem volt ma? Annyi, hogy kiteregettem kétszer ugyanazt az adag cuccot. Mindjárt megyek is és megveregetem a saját vállamat (a tükörben, mert úgy ér). Minden egyes napomon ilyen hatásfokkal dolgozom egyébként. 

Tegnap újra szembesültem azzal, hogy elég hülyén állok a vendégváráshoz, ugyanis bárkit várok, mindig ugyanazokat a feladatokat végzem el kötelezően: 

- kisúrolom a kádat (hátha fürödni akarnak?)

- ágyneműt cserélek/megágyazok/egy ránc se legyen, stb. (hátha aludni akarnak?)

- megtisztítom a tűzhelyt (hátha főzni akarnak?)

- általában kisikálom a hűtőt, és esetleg átrámolok egy-két szekrényt.

Csak ezek után következik a portörlés, pakolás, porszívózás, felmosás (és tegyük hozzá, hogy 3 óra a max., ami van erre az összesre).

Kicsit furcsán érintett ezért, amikor Nyimmó a Nyúl frissen felhúzott, illatos lepedőjére borított egy kiló csokis nápolyit, és ha már úgyis ott volt, bele is taposta a nagyját, viszont Kiria valószínűleg remek fotókat készített.

Kiria egyébként elmesélte, hogy változások vannak, és most az eddigi jövőképem kicsit... hm, eltűnt, vagy legalábbis nem tűnnek már olyan kipárnázottnak és nyugisnak az előttem álló évek, mint eddig. Még azt is el tudom most képzelni, hogy én akarok majd változtatni. Hogy kezembe veszem a sorsomat. Én! A Bika! Hát nem hihetetlen?

Shopping

Vasárnap elmentem shoppingolni* 2,5 órára, vállalva a kockázatot, hogy az apjuk elevenen felfalja ezalatt a három gyereket (á, vicceltem, csak akkor lettek volna veszélyben, ha meg lehet őket inni), és most jól vagyok.

Jól van, lehet, hogy csak azért vagyok boldog, mert belefértem egy 36-os méretű sortba, ami le volt árazva a harmadára, ráadásul pont meghallottam, amint két testhezálló miniruha (hosszú póló?) könyörög, hogy vigyem haza azonnal, hát mi mást tehettem volna? És nem, egyik sem fekete kivételesen (na jó, a sort igen). Ezeken kívül gyerek- és babaruhákat szereztem be, Tetkósnak egy apróságot, na meg a Libriben is otthagytam egy kis pénzt, mert különben olyan lett volna a vásárlás, mint a tisztálkodás fogmosás nélkül...

Jól van, a testhezálláshoz még annyit, hogy persze azt a melltartót továbbra sem találták fel találtam meg, ami láthatatlanná teszi 3,5 év nagyjából nonstop szoptatás nyomait, de mások is olyan büszkén tudják viselni a derékig érő nem túl tökéletes melleiket, majd megpróbálom én is. (A műtétig. Igen. De mondom, hogy igen! Majd.)

Ez a 36-os méret meg igazából lehet, hogy úgy van, mint a mekis kajánál a kis/közepes/nagy adag, nem? Ahol, mint tudjuk, már nem is árulnak olyan pici adagot, ami a kezdet kezdetén a kis adag volt. Lehet, hogy most már a 36-os ruhaméret is az, ami néhány éve 42-es volt, nem?

A legjobb amúgy az a sapka, amit a Nyúlnak vettem (van olyan kisgyerekes, aki nem ájul el rendszeresen a 250 Ft-ra leárazott menő gyereksapkáktól? Mert én lassan kiállítást fogok nyitni belőlük), és ezt figyeld, méret: 110-116 cm. Mármint magasság. Szóval valószínű, hogy ha egy 122 cm magas gyerekre adjuk rá, akkor hiába fog beleférni a feje, csak enyhén behajlított térdekkel bírja majd viselni. Itt jegyezném meg, hogy találkoztam már olyan gyerekzoknival, amelynél szintén magasság volt megadva méretként, és olyan (sarokvarrás nélküli) harisnyával is, ahol viszont lábméret. Elképesztő.

A gyerekek egyébként kiválóan elvoltak az apjukkal a játszótéren meg az autómosóban (még rá is húztak egy kicsit a megbeszélt időre), úgyhogy adok Tetkósnak egy hatalmas piros pontot (ami persze még mindig eltörpül a hatalmas kiterjedésű fekete foltnak tűnő pontjai mellett :D). 

Rájöttem, hogy tök egyszerű az én működésem is, rám is ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Bár azt hittem, én jól bírom a monotonitást, ez csak a munkára igaz, a napok egyformaságára nem, és igenis azért volt már végem mostanában, mert bármennyire is szeretem a gyerekeket, nekem is szükségem van arra, hogy néha kiszakadjak a szokásosból, és igen, elszakadjak tőlük. Órákra. Végigrohantam a 2,5 órát, és közben végig rájuk gondoltam, de akkor is fantasztikus volt.

Arra gondoltam, Tetkós haveros sütögetései-sörözgetései mellett ideje a shoppingolásaimból is rendszert csinálni.

*Azért gondoljunk bele, milyen súlyos lehet a helyzet, ha már egyedül is elmegyek vásárolni...

Azért, mert se időm, se kedvem, se okostelefonom, se motivációm nem volt.

Lassan úgy vagyok ezzel is, mint a főzéssel: csak a saját szórakozásomra minek, akkor inkább takarítok. (Na nem mintha annak több értelme lenne.) -> Múltkor beszéltem Kiriával, mondtam neki, hogy készüljön fel, a lakás a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem fog úgy kinézni, mint ahol valaha volt rend és tisztaság, mire azt felelte: "Ó, biztosan szép rend van!"

És azóta minden órában eszembe jut ez a beszélgetés, és a fejemben elkezd sikítozni egy hang, hogy "MÉGIS MI A FASZOMTÓL LENNE???"