Ma pont nem jön senki, a lakás is rendben úgy-ahogy, én meg hétköznapi csokitortát sütök a Nyúlnak (igen, a lenti recept az alap) ahelyett, hogy a szuper könyvemet olvasnám (Istenem, mióta készülök már, hogy beszámoljak nektek az utóbbi időben olvasott könyveimről), vagy aludnék az ikrekkel.Tegnap ugyanis megkérdezte, sütök-e neki csokitortát egyszer. Remélem, elkészülök a krémmel, mire indulni kell érte.

Tök vicces lesz majd, amikor azt ordítja az utcán megint, hogy gyűlöl, amiért nem arra a játszótérre megyünk, ahová a rossz gyerekek is járnak.

Lehet, hogy még indulás előtt befalom az egész tortát. Nehogy azt hidd, hogy nem vagyok rá képes.

Amúgy mindig eljátszom a gondolattal, amikor fodrászhoz megyek (szóval évente... :D), hogy amikor majd felkapja az ollót és megkérdezi, mit szeretnék, azt felelem:

"Csinálj belőlem gyönyörűt!"

És akkor, ha igazán aranyos, erre leteszi az ollót, és azt mondja:

"Akkor meg is vagyunk."

Ha viszont köcsög, akkor leteszi az ollót és azt mondja:

"Ne haragudj, én csak egy fodrász vagyok, ilyen komplex problémán nem tudok segíteni."

"Ezt a sütit imádni fogod" - Tej- és tojásmentes csokis süti

Eldöntöttem, hogy mától mindennap megosztok valami olyan dolgot, ami boldoggá tett, mert már én is utálom néha magamat, amiért olyan negatív vagyok mostanában. (Mondjuk ha más is utál ezért, na ő bekaphatja. :D) De tényleg, néha azt gondolom, depressziós vagyok. Vagy nem is tudom... Szoktak a depressziósok ordítozni minden apróságért? Ebben nem vagyok biztos. Az tény, hogy néha nem érzem képesnek magam végigcsinálni a napot, egyszerűen megmozdulni se, legszívesebben csak leülnék egy sarokba... Ráadásul ma pont csináltam is egy szabad sarkot a nappaliban.

(Miután a gyerekek hetek óta mindennap kiásták a diffenbachiát, és szegény mostanra úgy néz ki, mintha egy kukásautóból kotortam volna ki, fogtam magam, szétvágtam, a tetejéről a kb. félméteres szép részt nekiadom valakinek, akiről tudom, hogy szeretné, a cserepet meg végre eltüntettem... hát egyelőre még nem ki a lakásból, de majd eljön annak is az ideje. Nem hittem volna, hogy ennyire fogom egyszer gyűlölni a virágföldet, de amikor az van, hogy porszívózol, és mire végzel az összes helyiséggel, akkorra az elsőt újra virágföld borítja... Hát az az egészséges szintre emeli még az én vérnyomásomat is, no. Ja, ha már vérnyomás: a múlt héten kétszer is 86/54-et mértem, nem, nem rossz a mérő, csak én vagyok ilyen. Sose zavart, csak mostanában, hogy még kávé után is csak úgy túlélek, soha nincs az, hogy "na, most nekiállok és megváltom a világot, ide nekem az oroszlánt is", szóval gyakorlatilag soha nincs energiám... Most már nem is tudom, mióta van ez. Mármint ez az állandó kókadozás.)

Na de ennyi bevezetés után akkor jöjjön az első pozitív dolog, ez pedig nem más, mint egy recept. Tudom, tudom, hova lesz a világ, ha már én is recepteket osztok meg, de ezt imádni fogod, hidd el. Ha neked is kevés időd és/vagy sok gyereked van, mint nekem, akkor mindenképpen. 

Egy sütiről beszélünk úgy egyébként, évek óta készítem és imádom. Tudom, mit gondolsz, hogy ez még nem garancia semmire, mert az én igényszintem eléggé alacsony, hiszen mindig megeszem a saját főztömet. Ez is igaz. Ez a süti viszont végtelen egyszerűsége mellett annyira finom - még akkor is, ha én készítem, hehe -, hogy a gyerekeim közül még a legkényesebb is odavan érte. Azért is jó, mert egyetlen tálat kell használni, és még úgy is lehet a feladatot abszolválni, ha esetleg kettő vagy négy kis kéz nyúlkál közben a pultra folyamatosan. (Az egyébként, hogy még nekem is sikerül, azt jelenti, hogy egy közepesen idomított kutya is el tudja készíteni.)

Ez itt az eredeti recept, a Zsuzsié. Ezt alakítottam át kicsit, mert túlságosan édesnek találtam. Így aztán a hozzávalók:

1 bögre cukor

2,5 bögre liszt

0,5 bögre zabpehely

2 teáskanál sütőpor (na mondjuk ezt az előbb elnéztem és fél teáskanálnak olvastam, aztán úgy gondoltam, megduplázom. De ahogy nézem, elég szépen feljött már így is - ja, mert épp a sütőben van)

0,5 teáskanál só

0,5 bögre keserű kakaópor (de kevesebb is elég, nekem pl. sosincs elég itthon)

2 bögre víz

1 bögre olaj (kicsivel ez is lehet kevesebb)

1 teáskanál vaníliakivonat (hát figyelj, én egyszerű földi halandó vagyok, nálam vaníliás cukor van csak, abból 1 csomagot használok, de elhagyható szerintem)

2 evőkanál gyenge ecet (NA? NAAA? Ecet!!! A lényeg, bizony ám! Ezért imádom ezt a receptet.)

Aztán, ahogy Zsuzsi is írja: előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, aztán egy tálban összekeverjük a száraz cuccot, majd hozzákeverjük a vizet, olajat, úri népek a vaníliakivonatot, és végül a - TÁDÁMM! - ecetet. Ettől egy picit pikáns lesz, és nem lesz annyira émelyítő, mint ecet nélkül lenne. Ezek után már csak annyi a dolgunk, hogy habverővel homogénre keverjük, a zabpehelytől nem kell félni, mert pillanatok alatt megszívja magát, mi pedig büszkén veregethetjük vállon magunkat, hogy micsoda egészséges dolgot hoztunk össze. Aztán sutty a sütőbe úgy 40 percre, kivenni, hűteni, enni. Esetleg baracklekvárral, de lehet, hogy elfogy, mire kivennéd a lekvárt a hűtőből.

Ja, van ennek a sütinek még egy fantasztikus érdeme. Mivel nem tartalmaz tojást, ami nekem végtelenül undorító nyersen, simán ki lehet nyalogatni a keverőtálat, mert még a nyers tészta is isteni finom.

Szívesen! :)

Vasárnap

"Jól látom, hogy csütörtök feliratú zokni van rajtad?"
"Aha, de csak az egyik lábamon.  A másikon sima fekete."

Pár nappal ezelőtt épp reggeliztünk Anyával meg az ikrekkel - bár a kicsik társaságában történő reggelizésre inkább használnám a "gyilkos zsírégető edzés" kifejezést, gyakorlatilag akármennyit lehet velük enni, mert még étkezés közben le is megy -, amikor csörgött a telefonom. Természetesen épp akkor kaptam be egy falatot. Megláttam, hogy a főnököm az, amitől nagyon ideges lettem.

"Úristen, a fónököm az!!! Megtennéd, hogy beszélsz vele?", mondtam Anyának, aztán felkaptam a telefonomat, és rohantam ki a konyhából. Miközben nyitottam az ajtót, visszafordultam, hogy ránézzek Anyára, és láttam, hogy épp ráborul a konyhapultra a röhögéstől. Merthogy természetesen nem azt akartam neki mondani, hogy beszéljen a főnökömmel helyettem, hanem azt, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg én beszélek, de annyira összezavarodtam, hogy így sikerült.

Ja, mire lenyeltem a falatot, a főnököm letette a telefont egyébként.

Jaj, még most is majd' megfulladok a röhögéstől, miközben visszagondolok (ja, mert persze eszem is közben).

Voltam fodrásznál szombaton, aki először is a lelkemet tette rendbe, másodszor a Nyulat változtatta megint Kevinné, harmadszor meg úgy húsz centit vágott a hajamból, ami nem azért mondom, de tökjó lett.

Legszívesebben megmutatnám, de egyrészt nem elég hosszú a karom ahhoz, hogy olyan szelfit készítsek, ahol nem tűnik az orrom legalább kétszer akkorának, amekkora valójában, másrészt meg az összes kép annyira sötétre sikerül, hogy kivétel nélkül mindegyiken szakadt, lelakott, bagós, vén cigányasszonynak nézek ki.

A környezetem meg továbbra sem érez indíttatást, hogy akár egyetlen tetves fotót is készítsen rólam - ami mondjuk, belátom, nem egy nagy veszteség, mert amikor ritkán mégis sor kerül rá, a dolog kimerül max. kettő darab őrjítően előnytelen, "de hát ha egyszer így nézel ki", ill. "jóvammájóvanazúgy"-jellegű fotó elkészítésében.

Hát így vagyunk.

Kérem, kérem, valaki kódolja le úgy a Háda webshopot, hogy ne tudjak többé belépni!

:D

Vajon a "Born in 2013" feliratú, 50-es méretű body elkel majd? (OK, van rá 20% kedvezmény.)*

*Háda Webshop