Csuklás

És ha már úgyis itt lesek egész nap, elmesélem, mit figyeltem meg. Szóval az van, hogy az ikrek is csuklós babák, de általában nem egyszerre csuklanak. Amikor a kiffiú csuklik, akkor a kislány rendszerint elkezd toporzékolni, amikor viszont a kislány csuklik, az a kiffiút nem érdekli. Eddig tehát úgy néz ki, hogy a kislány örökölte az én jellememet, a kiffiú Tetkósét.

Névadás

Szerintem a gyerekvárás két legörömtelibb eleme a bevásárlás és a névadás (jól van, tudom, amikor először érzed, hogy mozog a baba, meg ilyesmi, az is örömteli, hát hogyne, de most szakadjunk már el az elcsépelt dolgoktól). Mindkettő arról szól, hogy szép dolgok között válogatsz, és ami a legjobban tetszik, az végül a tiéd is lesz.

Én imádok a nevek között válogatni. Fiúnevek között nem annyira - a terhesség elején újra kiolvastam az utónévkönyvet, de egyedül a Nyúl nevénél dobbant meg a szívem -, na de a lánynevek! Micsoda szerencsés az, akinek mondjuk 12 lánya születik! Kicsi koromtól megvan ez a szenvedélyem, volt, hogy felírtam a 100 legjobban tetsző fiú- és 100 legjobban tetsző lánynevet, és kisorsoltam visszafelé haladva, hogy melyik lesz majd a gyerekem... Rengeteg név kiesett az évek során, mert attól kezdve, hogy egy név túl gyakori lesz, nekem már nem is tetszik annyira. Nem, nem akarok feltétlenül különcködni, de beolvadni, egynek lenni a harmincból még kevésbé. Meg hát különben is: kreativitás! Olyan kevés lehetőség van az életben, amikor megmutathatod, milyen kreatív vagy, milyen messzire látsz, meddig érnek a gondolataid... Na mindegy. Nekem fájdalmas veszteség volt például a Jázmin, amin mindenki kapva kapott, aki odavolt Aladdinért meg a buggyos nadrágért; vagy a Hanna, amit amúgy Szenes Hanna iránti tiszteletből adtam volna a lányomnak, meg azért, mert olyan szép; az Ádám, Krisztián és Szabolcs, ami meg van már a rokonságban, és a legnagyobb fantáziátlanságra vall egy rokon (pláne az apa) nevét adni egy gyereknek.

Van egy ismerősöm, akit Gábornak hívnak, pedig március 24-én született szegény (=egységnyi szívás). Van egy másik ismerősöm, aki Éva, december 24-i születésnappal (=2 egységnyi szívás). Sose értettem, hogy a szüleik miért nem voltak velük rendesebbek. Ráadásul a Gábor pont nem egy olyan különleges név, hogy annyira ragaszkodni kellett volna hozzá, az Éva szintén (figyelem, nem azt mondtam, hogy nem szépek). Kaptak szerinted dupla/tripla ajándékot gyerekkorukban? Lefogadom, hogy nem. 

Ennek jegyében én nagyon akartam ügyelni, hogy ne toljak ki így a gyerekeimmel. Ami jár, az jár: hogy legyen két nap az évben - de igenis KETTŐ, nem kevesebb! -, ami rólad szól, csakis rólad, a környezeted rád gondoljon aznap, köszöntgessen boldog-boldogtalan, te meg örülj a népszerűségnek. Igen, ez a lényeg. Aztán a nagy körültekintés ellenére sikerül(t) a következőképpen (nem) megoldani a dolgot:

Április 22.: Nyúl névnap

Április 24.: LCD születésnap

Április 28.: Egyik baba névnap

Április 29.: Tetkós névnap (nem tartja)

Május 2.: Másik baba névnap

Május ...: Babák születésnap

Június 17.: Tetkós születésnap

Június 29.: Tetkós névnap (nem tudom, miért jó neki, hogy egy rakáson van a kettő)

Július 12.: Nyúl születésnap

November 13.: Khm... hát igen, aki megtöri a tavaszi-nyári hagyományt a névnapjával, de nekem legalább tutira megadatik a két nap.

Köszöntgetési szempontból aztán azt hiszem, mégis én választottam rosszul, mert a Nyúl névnapját szinte senki sem tudja (na nem mintha a Noémiből nem lehetne következtetni, hogy az övé is aznap van). A babák névnapja valószínűleg könnyebben megjegyezhető lesz, azt hiszem, mindketten benne vannak a naptárban, és sajnos a 100 leggyakrabban adott név listáján is szerepelnek, de ismersz: Isten bizony, nem azért kapják a nevüket, mert mindkettő annyira divatos, és olyan sok van belőle.

Sőt, kicsit mérges is vagyok: amikor a fiúnév megtetszett, nagyjából még csak egy újság címeként volt ismert - amit egyébként Rohadék Exem rendkívül szeretett, és gyilkolászásról szól, szóval akkor még felemás érzéseim voltak, csak lassan szerettem meg a nevet, de nagyon. Majd jött Zséda kisfia. Örültem. Aztán mit ad Isten, mire eljutottunk mi is egy következő névadásig, már a fél országot így hívják.

A kislányunk neve kb. 12 éves koromban tetszett meg. A bizánci rabszolgalány c. könyvecske igen nagy hatással volt rám, vagyis hát teljesen el voltam tőle ájulva. Imádtam a hangulatát, a kort, a helyet, a színeket, a történetet. A főszereplő neve volt az ominózus név, és azonnal beleszerettem. Aztán Zoltán Erikáék nevezték el így a lányukat, és én örültem, mint majom a farkának, hogy juhé, más is hallotta már ezt a nevet? És másnak is tetszik? De király!!! Aztán most, hogy itt vagyunk, mondanom sem kell, kicsit fura érzés, hogy divatból, a jelentés és eredet legcsekélyebb ismerete nélkül ezreknek adták ezt a nevet. Fura érzés, mert nem akarom, hogy engem is a divatból nevet adók közé soroljanak.

(Ja, ha már eredet: Kiria sokat beszélt arról, hogy a fia Benjámin lesz, és múltkor Angi felháborodva kiáltott fel: "Fuj, zsidó nevet akarsz neki adni?" De aztán elhallgatott, mert rájött, hogy én is ott vagyok, és hát az én fiamétól zsidóbb neve szerintem senkinek sincs :D Először is a fujzsidózóktól feláll a szőr a hátamon; másodszor, mi a baj azzal, ha egy névnek zsidó az eredete, miért rosszabb az, mint egy perzsa eredet mondjuk; harmadszor meg az ő pasiját Ádámnak hívják... 

Tudom, most köcsögnek fog tartani minden nagymagyar, aki esetleg idetéved, de én pont az erőltetett magyarkodástól vagyok rosszul, ettől a "ha beledöglök is, keresek egy igazi, szittya nevet"-hozzáállástól.)

Az ikrek neve gyakorlatilag már a Nyúl születésekor megvolt opcióként, de így, hogy ennyire gyakoriak lettek mostanra, be- bedobtam Tetkósnál néhány javaslatot. A lánynévhez nem nagyon engedett hozzányúlni, azt mondta, fiúnevet esetleg választhatok, de rendes legyen ám - tehát mint négy éve, úgy most is megvétózta a kulcsmegoldásomat, a Damjánt (ami még mindig elég ritka ahhoz, hogy bejöjjön), és az Ármint is. November 12-én felhívtam, hogy nekem tulajdonképpen nagyon tetszik az a név, hogy Jónás. Azt válaszolta, akkor inkább hagyjam a picsába az egészet, majd ő választ nevet mindkét gyereknek. Ezt elmeséltem Teniszezőnek. "Erről jut eszembe - mondta -, a barátnőm a héten egy olyat hallott, hogy egy kislányt Szaffinak hívnak. Teljesen ledöbbent tőle, micsoda ötletek vannak."

És akkor megdobbant a szívem, tán még a szemem is könnyes lett. SZAFFI! Abban a pillanatban tudtam, éreztem, hogy én egy Szaffi anyja vagyok. Sajnos Tetkós nem érezte egy Szaffi apjának magát (pedig annyira illik a vezetéknevéhez), úgyhogy azóta csak magamban játszadozom el a gondolattal, hogy az ikreinket Jónásnak és Szaffinak hívják... (Vagy Jancsinak és Juliskának... vagy Csongornak és Tündének... vagy Rómeónak és Júliának... Dehogyis, Isten ments!) Próbáltam megbeszélni magammal, hogy jó ez így, mert Szófiaként kéne anyakönyvezni, mindenki Szofizná, és különben is van már a rokonságban Zsófia, de azért nem állítom, hogy 100%-ig letettem róla, hogy egyszer lesz majd egy Szaffink. Egy hosszú, fekete hajú, macskaszemű, tetovált Szaffink... (És szájba fogok verni mindenkit, aki SzafFIKÁnak becézi.)

(Na és akkor mostantól rá lehet állni erre a névre, hogy mire esetleg mi is odajutunk megint, akkorra már legalább másfél millió legyen belőle az országban, köszönjük.)

Van olyan ember, több is, akivel én úgy vagyok, hogy amikor ő lent, akkor én pont fent, és fordítva: amikor én lent, ő fent. És ez utóbbi egyáltalán nem zavar, mert tudom, hogy ez a dolgok rendje, és nincs is összefüggés, csak már megint itt van az, hogy OK, legyen boldog, legyen csak a csúcson - de egy másikon, ne azon, amelyiken én béreltem ki a helyet magamnak még úgy huszonegy éve!

Ja, múlt héten, a szülinapom (és az ő névnapja) után egy nappal felhívott a nevelőapám. Az ország másik végéből, merthogy most ott dolgozik, egy hónap után ma megy haza. Telefonfülkéből hívta a mobilomat, kb. másfél perc volt az egész, de már annyira akarta hallani a Nyúl hangját, meg annyira érdekelte, hogy vagyok, mi van az ikrekkel... 

És teljesen meghatódtam, másnap párszor elbőgtem magam, hogy milyen aranyos volt ez tőle, mert amúgy tudni kell, hogy az édesapám, akinek mindig ott figyeg az övén a mobil, egész terhességem alatt ha jól emlékszem, egyszer hívott fel, még tavaly (megkérdezte, jól meggondoltuk-e mi ezt a gyerek-dolgot, mert ma már a gyermekáldás csak egy szófordulat), azóta gyakorlatilag (megint) szarik rám, és ha már így áll a dolog, akkor viszont. Mama szerint ez nem helyes, mert én vagyok a fiatalabb, nekem kéne keresnem őt, szerintem meg nem, mint ahogy a volt szerelmeimet sem keresem, akik szégyenérzet nélkül dobtak, amikor találtak egy új nőt. Vele meg ugye ugyanez volt a helyzet, csak korábban. 

Azért kb. két hete felhívtam, mert átesett egy komoly műtéten, és hát na, kíváncsi voltam, mi van vele, aztán ő is hívott a szülinapomon, és egész jól elbeszélgettünk, de azért ez még mindig fényévekre van attól, ahogy a másik két húgomat tündérkézi facebookon.

Ez már végleg el lett rontva azt hiszem. De nem baj.

Így, hogy ma hozza a futár az őssejtes cég csomagját (és tiszta ideg vagyok egyrészt azért, hogy meghallom-e majd a telefont, másrészt, hogy kell-e a futárnak pénzt adni, mert nincs kis pénzem), mi sem természetesebb, mint, hogy elkezdték felfúrni az utat a házunk előtt. Rejtély, hogy miért, én arra tippelek, hogy valami statikai szakvélemény alapján idebent tilos a falba több lyukat fúrni a lakóknak, de ha meg nem lenne meg a kellő zajszint, akkor túlságosan vidék-élményünk lenne, és az ocsmány városi látvány meg a nyugalmas, madárcsicsergős nyárillat közötti égbekiáltó különbséget nem tudná feldolgozni az agyunk.

Kinéztem közben, már elég masszívan ásnak, szerintem lehet, hogy alagút lesz a házunk alatt az őrzött parkolótól a szomszéd (csótányos) utcáig - bár szerintem az őrzött parkoló létesítése pont az ottani lakók és kiterjedt kapcsolataik miatt vált szükségessé, ha érted, na jól van, befogom...

Szóval lehetne csend, de amúgy meg mit bánom én, most kicsit nyugodtabb vagyok, mint eddig. Tetkós nem vállalt a hétre szerelést, mert múlt héten 5-ből 4 napon éjszaka mászott haza, szombaton reggel pedig elment egy vasárnap hajnalig tartó házavatóra vedelésre, és szerintem rájött, hogy komoly veszélyben lenne az élete, ha tovább feszítené a húrt. Miután vasárnap reggel délben a Nyúllal egyesült erővel kirugdostuk az ágyból, elsétált Wekerlére a kocsiért, és elvitt minket az Állatkertbe. Ezt szerintem meg akart úszni azzal, hogy úgy tett, mint aki alszik, de a Nyúl nem felejtette el a neki tett ígéretet, és kb. reggel 9-től gálában várta, hogy induljunk már, cserélgette a cipőit, hogy melyikben jöjjön, stb. Aztán végül, mondom, felzavartuk Tetkóst, és indulhatott a menet. A Nyúl nagyon élvezte a kirándulást, és nem azért mondom, de olyan gyönyörű volt, hogy többen megbámulták, mint akármelyik állatot. Kizárólag fekete ruhát volt hajlandó felvenni, a feje tetejére biggyesztette a napszemüvegét, és amikor szaladt, repkedett a szőke haja...

És igen, persze, hogy engem is megbámultak (most már komolyan kezd ezzel tele lenni a fa... mindenem), többen, mint az elefántot, és tudod, amikor látod a döbbenetet az emberek szemében... Na mindegy, már nem tart sokáig. Tudom, hogy unalmas, hogy mindig ide lyukadok ki, de a nyilvánosság se hagyja, hogy megfeledkezzem erről a dologról. Amúgy nagyon büszke vagyok magamra, mert végig tudtam sétálni az egészet, na jó, 1-2 hely volt, ahová nem mentem be velük, és igen, este már nem bírtam lábra állni, de akkor is. És végül is Tetkós is aranyos volt, egy csomószor cipelte a Nyulat, amikor az elfáradt, pedig annyira másnapos volt, hogy még egy kávét sem tudott inni reggel. (De amúgy meg kurvára megérdemelte a szenvedést, hehe.) Egyébként az állatkerti játszótér olyan fantasztikusan jó, hogy elmondani nem tudom, a Nyúl szerintem még most is ott mászna a mászókán, ha nem kezdett volna szakadni az eső éppen akkor. Szóval szívből ajánlom minden kisgyerekesnek, ha tehetném, többször is mennék, csak egyrészt túl messze van és nincs idegzetem annyit könyörögni Tetkósnak (aki a Nyúl szórakoztatására nagyjából egy módot ismer: sört vedelni haverokkal az utcán, és néha visszarúgni a gyereknek a labdát, ja, meg befogni a száját valami édességgel és cukros műgyümölcslével), másrészt meg szerintem elég drága (hát persze, megint a jó öreg szarrágó LCD, igen).

Na, közben megjöttek a dobozok. 4-22 °C között kell őket tárolni, úgyhogy gyorsan át is pakoltam a hűtőt. Úgy nézem, a gyerekek születéséig már nem nagyon kéne kaját vennünk. Vagy csak konzervet és péksüteményt.

A futár meg egy tünemény volt, szegény, olyan sokat várt rám, hogy mire leértem, épp felcsöngetett megint, hogy most mi van, és ezért azt hazudtam, hogy a kulcsomat kerestem, pedig nem, csak a tramplinadrágomat vettem át szépre másik tramplinadrágra, ami takarja az egész lábamat (végre, végre, elkezdett dagadni a bokám, juhhhééééj!), meg gyorsan felhívtam Tetkóst, hogy akkor most szoktak-e ilyenkor pénzt adni a futárnak vagy sem. Sem.

A boci és a birkák

Vajon van-e Magyarországon olyan ember, akit nem ver ki a víz, ha meghallja e két reklám valamelyikét? És vajon elgondolkodott-e már más is azon, vajon miért érzik úgy a különböző tejtermékek gyártói mostanában, hogy a szánkba kell rágni: kanállal együk az adott terméket?

1. "Paula egy boci, de amit tud, az tuti! (Jééézusom!)

Pudingot főz, rajta folttal, kóstold meg a KANALADDAL!

Édes vanília, fincsi csoki,

ezt tudja Paula a napszemcsis boci!" (Napszemcsis??? Apád fasza.)

Először is: minden tévénéző ember, de még azok is, akik felpattannak, és rohannak pisilni, amikor reklám kezdődik, annyiszor hallotta már ezt a remekművet, hogy szerintem rúgná fel a Holdig az összes hülye gyereket belőle (engem az a kis göndör irritál a legjobban, aki ott tekereg a többiek előtt - fiú vagy lány?). Amúgy a kiscsaj miért sértődik meg az első mondat után, mert őt is Paulának hívják? Vagy mert ő akarta kezdeni az éneklést? Vagy most mi van?

Másodszor: most tényleg el lehet kábítani minket ilyennel, hogy két színe van a pudingnak? Hát kit érdekel? Eleve: pudingról beszélünk. Egy unalmas édességről, amiben éppen a két legunalmasabb íz keveredik a világon, csoki és vanília. Semmi, de semmi különleges nincs a dologban. (Tudom, tudom, persze, nem is rád akarnak hatni, hanem a gyerekre, aki majd félezer ember előtt beégetve üvölt neked a hipermarketben, hogy "deee, olyan paulás pudingot kééééreeeeeek", és kurvára le fogja szarni, amikor halkan azt mondod neki, hogy "de drágám, egy pohár árából három csomag pudingport veszek és annyi pudingot főzök, hogy még a szomszédoknak is kell átvinnünk". Aztán persze veszel neki, és kábé a második pohár fele ott fog megrohadni a hűtőben. Ez a jelenet nálunk egyébként még nem volt meg, de bejósolható.

Egyébként a reklám végén egy női hang még mondja is, hogy "frissen vár a hűtőben", na erre az én csillagszemű fiam fel is ugrott múltkor, hogy "hallod, azt mondják, van a hűtőben, gyere".)

2. "Mi a mosoly, egy kis görbe,

De jól néz ki a tükörbe'. 

Mi a mosoly? Egy kis játék, 

kis kedvesség, kis ajándék.

Mi a legjobb benne? Az, hogy

ha te adod, visszakapod.

Mi a jobb a mosolynál is? 

Ha van hozzá KISKANÁL IS!

(Mi a, mi a, mi a jó,

Mia, Mia, Mia, Mia krémtúró.)"

Hát, baszki, ehhez is gratulálok. Itt a szereplőkről nem írnék semmit, mert szerintem magyar az alkotás, de biztos mindenkinek megvan ebben is, aki irritálja, akire felkapja a fejét, és akinek a látványától - ha addig nem is esett jól - azért felpattan, és kiszalad inkább mégis egy kis innivalóért.

Tekintsünk most el attól is, hogy valószínűleg mindkét reklám szövege úgy készült, hogy pszichiátriára felvett betegekkel írattak rímelő fogalmazást, annak eldöntése céljából, hogy normálisak-e vagy sem.

De basszus, most tényleg: KANÁL!!! Mindkét cucc átmenet a folyékony és a szilárd között, kiinni nem bírod, villával vagy pálcikával enni megint csak nem. De tudja mindenki, hogy az ilyenekhez kanál kell, mi a retekért kell ezt hangsúlyozni? Ennyire nem sikerült már összehozni két sort a szövegbe? Kevés volt az idő? Meg különben is: nem ellenőrizte ezt a nagyfőnök? Vagy ellenőrizte és rábólintott? 

Lehet persze még egy ok a kanálra, ilyen politikai jellegű. Gondolták, ezek a magyarok olyan hülyék, hogy bármit meg lehet velük csinálni, hát először is próbáljunk meg rájuk tukmálni valami látszólag felturbózott cuccot triplaannyiért, mint amennyit ér. De azért magyarázzuk már el nekik, hogy kanállal kell enni a pudingot, ki tudja, lehet, hogy eddig szívószállal ették, mert ezek birkák, bazmeg, nem tudják, hogy van jobb megoldás is - legalábbis rengeteg más téren ez a helyzet...

Meg különben is: ha el lehet nekik adni egy sima pudingot azzal, hogy két színe van...

Aki azt vallja, hogy a szex fogyaszt, az vethet rám egy pillantást.

Kaptam egy ilyen egészséggel kapcsolatos gyorstesztet, de abbahagytam ott, hogy 

"Meg tudok csinálni legalább 15 felülést 30 mp alatt." IGEN - NEM

Persze, bazmeg.

A Nyúl és a zellerszár

Igazából én több éve álmodoztam arról, hogy veszek zellerszárat, de a több év alatt csak tegnap láttam annyiért, amennyiért hajlandó is voltam megvenni. Nagyon büszke voltam magamra, alig vártam, hogy hazaérjünk, aztán szembesültem a ténnyel, hogy a zellerszárnak pont ugyanolyan íze van, mint a zellernek, csak az állaga más, beleharapsz és jönnek vele ilyen szálak, és óóó, hogy rohadjon meg, de tényleg, amilyen szép ránézésre, olyan gusztustalan, ha enni kell...

Szóval első kóstolás után mérsékelten voltam csak lelkes, de azért megkínáltam a Nyulat, gondoltam, hogy ha ő szeretni fogja, akkor esetleg én is. A Nyúl egy harapás után savanyú képet vágott, kérte a tenyeremet, beleköpte a zellerszárat, és gyermeki őszinteséggel - valamint felnőttes vagánysággal - azt mondta:

"Te, ez nagyon rossz. Ez olyan rossz, hogy nem hiszed el."

Ugyanitt zellerszár eladó. (A kudarcot még fel kell dolgoznom.)

Mondom én

Pár napja írt nekem Tetkós Kanadában élő rokona facebookon.

"Szia, LCD, hogy vagytok, hogy van a család? Azért neked írok, mert ha Tetkóst kérdezem, azt válaszolja, hogy jól megy az új autó, csak kicsit sokat fogyaszt."

Disznóól

Ma tudatosult bennem, hogy immár harmadik hete vagyok itthon, de ebből egyáltalán nem következik az, hogy a lakás nem olyan, mint egy disznóól, épp ellenkezőleg: most már disznóól disznóval.

Most elindulok felmosni, aztán majd meglátjuk.

Szivacs...

Érdekes módon mostanában, a terhesség vége felé kérdezik sokan, hogy kívánós vagyok-e. Jelentem, ami az ételeket illeti, már nem, de voltam.

A terhességem a mustármániával kezdődött, amikor is hetekig minden szendvicsemet jól megpakoltam mustárral, majd hazaérve még belekanalaztam az üvegbe... Ez nagyjából egybeesett a székelykáposztás időszakkal: főztem székelykáposztát, és amikor - hamar - elfogyott, majdnem sírtam, és főznöm kellett újat. Gyanús lehetett volna, hogy bár húsos étel, nem bírok neki ellenállni (mondjuk a húst akkor még kiválogattam), de nem gyanakodtam, ellenben egy kolléganőm nemrég elárulta, olyan rajongás volt a szememben, amikor székelykáposztáról beszélgettünk, hogy ő azonnal tudta: terhes vagyok.

Ami az ételeket illeti, ennyi (na jó, néha elrágcsálok 1-2 szelet... jól van, na, egy fél zellert nyersen). Ja, meg majd' megveszek a kóláért, amióta tudom, hogy nem lenne szabad, de azért mondjuk máskor is.

Viszont.

Újra felerősödött két dolog iránti őrült szenvedélyem (ami előző terhességem idején csúcsosodott legutóbb, azóta takarékon, de azért megvolt), de annyira, hogy már nem tudom, mit csináljak. E két dolog pedig:

1. Citromos tisztítószerek (tehát csak a mesterséges citromillat)

2. Szivacs

Ezek közül bármelyiktől összefut a nyál a számban és könnyes lesz a szemem, és úristen, teljesen megőrülök tőlük. Mármint értük, na.

Sajnos a mosogatószerem nem citromos, de citromos a wc-illatosítóm, a wc-tisztítóm, a súrolókrémem és a tusfürdőm (ez nem is citromos a leírása szerint, közben meg de), és sokszor csak úgy élvezetből kisikálom a mosdókagylót vagy a kádat, mert amúgy meg a citromos tisztítószerrel átitatott szivacs illata az meg a leglegleg. Ma kisúroltam egy tepsit, amiben Tetkóst hetekkel ezelőtt felejtett valami zsírt. Jól telenyomtam citromos súrolóval... és a fellegekben jártam. Te, én úgy kisúroltam..!

Pár hete megirigyeltem Húgomtól egy szimpla fürdőszivacsot, azonnal vennem kellett nekem is. Hát ne tudd meg, milyen állapotban van már. Ha tehetném - ha lenne hozzá bátorságom - azon keresztül innék. Még az arcomat is szivaccsal mosom. Még a hajamat is... És mivel a Nyúl szétcincálta már a fehér dörzsi részét, a hajam száradás után tele van fehér szivacsdarabokkal. Ahányszor elmegyek a fürdőszoba előtt, beugrok és szippantok egyet a nedves szivacsból. És olyankor elmondhatatlanul boldog vagyok. Jaj, be is hozom... Na, itt van. Máris jobban vagyok. (Abban egyébként szerintem lehet valami, hogy szivacson - főleg nedves szivacson - keresztül könnyebb levegőt venni valamiért, nem?)

3. Meg ott van még a Nyúl haja 1-2 nappal hajmosás után, amikor már kiment belőle a sampon illata. Beleszagolok és kész vagyok. Aztán megint. Aztán megint. Mint a hülyék.

Vannak még dolgok - kivétel nélkül szagok, illatok -, amelyek iránt általában is rajongok, de a terhességtől kicsit felerősödött az érzés:

4. Újra előjött a gumiszag iránti szerelmem, de előző terhességemmel ellentétben most nem hordtam postásgumi-kötegeket a csuklómon szagolgatási céllal.

5. Nedves ruhák és mosógépdob. Csak a hasam mérete miatt nem estem még bele fejjel a mosógépbe.

6. Törölköző, amit már párszor használtak (már nincs öblítőillata), és most megint nedves.

7. Benzinszag, gázolajszag, műhelyszag, szerelésszag, szerszámszag. Néha kinyitom Tetkós szerszámosszekrényét, és jó mélyet sóhajtok belőle. Úgy érzem, szívesen laknék egy benzinkúton, és ma sírni tudtam volna, amikor eljöttünk onnan.

8. Olyan autó szaga, amiben cigiztek, de nem most, hanem egy-két napja. Nem is szimplán belélegzem a szagot, szinte benyelem, leírhatatlan érzés. Ellenben a cigifüstöt vagy a friss cigiszagot gyűlölöm.

Most előkerestem a 4 éve a témában írt bejegyzésemet, és kicsit ledöbbentem, olyan, mintha kimásoltam volna... Hát erre a sokkra most megyek, beleszagolok a mosógépbe.

Ma is olvastam egy olyat, hogy a magzat 32 hetes korától már felismer dallamokat, érzi, ha azok jó hatással vannak az anyára, és ezekkel a születése után meg lehet majd nyugtatni. Lehet benne valami, ha visszagondolunk, hogy a Nyúl egy percen belül elaludt erre, de ha az ikrek meg ToxicRose-ra fognak tényleg, hát megeszem a kalapom. (Isten bizony próbáltam múltkor babazenét hallgatni, de kb. 10 perc vinnyorászás után teljesen felment a vérnyomásom. Ettől az új kedvencemtől viszont olvadozom. Úgyhogy legyen ez.)

Új autó

Tetkós egyszer régen azt mondta az anyjáról, hogy elég felelőtlenül kezeli a pénzt: ha pl. lenne nála 10.000 Ft, ami történetesen a hó végéig elkölthető összes kajapénz lenne, és meglátna egy akármit, ami 9.999 Ft-ba kerül, akkor azt mondaná, hogy "Jaj de jó, pont van ennyi pénzem!", és megvenné. (Megjegyzem, szerintem pont ez a felelőtlen könnyedség az egyik, ami olyan szimpatikussá teszi az anyját, akit, mint már említettem máskor, nagyon kedvelek.)

Én akkor olvadoztam, hogy milyen csodálatos ez a pasi, ha ilyen tisztán látja ezt a dolgot, az azt jelenti, hogy ő biztosan mindig vigyázni fog, nehogy ilyenné váljon. Ez természetesen a kapcsolatunk elején volt, amikor még nem ismertem. Azóta már rájöhettem - sőt, Te is, ha egy ideje olvasol -, hogy annak idején nem számoltam a genetikával. Tetkós ugyanis nem csupán ilyen, hanem még ilyenebb: konkrétan szarik rá, hogy mennyi pénze van összesen, ha úgy ítéli meg, hogy sürgősen szüksége van valamire.

És neki általában gépjárműre van sürgősen szüksége. Nem, nem azért, mert épp nincs mivel járnia.

A múltkor megpróbáltam összepakolni a hivatalos iratainkat, de az ő autós és motoros adásvételi szerződéseinél eldurrant az agyam. Most nem részletezném, mennyi autója és motorja volt előttem, sőt, ezúttal azt sem, hogy a megismerkedésünk óta mennyi, és ezek közül mennyi olyan, amiről nem is tudtam (csak csodálkoztam, hogy mi a francért kell a forintocskáinkat számolgatni a boltban, amikor elvileg lennie kellene pénznek). 

Az utóbbi időben éldegéltünk boldogan és viszonylagos nyugalomban, már vagy 3,5 éve megvolt a Passat (ami, legyünk őszinték, olyan ronda, hogy nem tudom, miért szerettem meg annyira végül), megbízható volt és nem feltűnő, mondjuk a jobb hátsó ajtót nem sikerült megcsinálni a 3,5 év alatt, de sebaj, legalább a Nyúl nem tudta kinyitni. Jól van na, voltak persze kilengések, például a busz, ugye 3 éve (hamar eladta), meg a két motor, előbb a Suzuki Intruder, majd tavaly a HD Dyna, meg akkor már a jogsi nagymotorra, mert anélkül nyilvánvalóan egy nappal sem élhettünk tovább... (Nem mondom, hogy ezektől a rengeteg pénzt felemésztő, és szerintem bődületes faszságoktól meg ezekre felvett hiteltől meg utánajárásoktól nem állt égnek a hajam, de azért elvoltunk. Azt hiszem, beletörődtem, hogy bár élhetnénk igazán jól is, sose fogunk az ilyen dolgai miatt, úgyis mindig meg fogja magyarázni, miért van szükség egyre drágább és drágább járművekre, és miért hülyeség az, amire viszont én vágyom, és szintén pénzbe kerülne.)

Egy szó, mint száz, Tetkósnak szokása járműveket vásárolni. Tetkós minden új helyzetre járművásárlással reagál ugyanis, és sajnos új helyzetnek minősül minden: az összeköltözés, az évszakváltás, de még a szerda beköszönte is. Nem érezhetem magam biztonságban egy percig sem. Egy adásvételt gyorsabban kitalál - sőt, gyakorlatban is lezongoráz -, mint amennyi idő alatt én kitalálom, mit főzzek. 

Nyilvánvaló volt, hogy magának az ikervárásnak sem örülhetek túl sokáig. Tetkós valószínűleg már a nagy bejelentés utáni percben dekódolta az üzenetet:

Új gyerekek -> Új élethelyzet -> ÚJ AUTÓ KELL!!!

És még aznap elkezdett intézkedni, mármint bedögleni órákra a gép elé és autókat vadászni fórumolvasgatás közben. A hivatalos magyarázat az volt, hogy három hordozó meg gyerekülés a Passatba nem fér be, de valójában leszarta, mekkorák is a hordozók, valamint, hogy gyerekeink lesznek, mert pont nem tervezte, hogy valaha is visz minket valahová, max. le Anyáékhoz egy-egy hétre, hogy ő addig is nyugodtan élhessen (és ihasson és mászhasson a haverokhoz).

Na mármost az eddigiekből kiderült szerintem, hogy ő nem úgy vásárol autót, hogy "Gyere ide, nézd meg ezt, tetszik? Megvegyük?" Hanem úgy, hogy "Szombaton elmegyek XY-nal megnézni egy autót." Én nem mehetek, nehogy beleugassak az üzletbe vagy grimaszokat vágjak (vagy történjen velem valami érdekes és kiszakadjak pár órára a kibaszott, egyhangú életemből). Pénz nem számít, persze, de nem azért, mert annyi van, hanem, mert tökmindegy, valami mennyibe kerül, úgysincs annyink.

Szóval új autó kellett, úgyhogy eladta a Passatot a seggünk alól úgy, hogy másnap mennünk kellett a Mátrába a Nyúlért (és úgy, hogy már csak egy hajszálnyira voltunk attól, hogy az utolsó részletet is kifizessük). Egyszerűen felhívott, hogy eladta - én éppen beteg voltam - hát ne tudd meg, ha lett volna erőm, agyonütöm... (Ráadásul pont egy buta köcsögnek, aki köszönni se képes nekem soha.) Mert azért is mérges voltam mindig, ha szerzett valamit a háztartásba (fölöslegesen), de így meg, hogy megy el valami a háztartásból... Szóval lementünk pénteken a Passattal, hazafelé felvettük a vásárlót, felhoztuk hozzánk megírni a szerződéseket, aztán a vásárló elvitte a Passatot. 

Na ekkorra már megvolt azonban az új szerzemény (merthogy ami ellen nagyon tiltakozom, azt tuti, hogy megveszi általában), ott állt Wekerlén, és mindenki tátott szájjal ment el mellette. A választott ezúttal ugyanis egy nyolcszemélyes amerikai terepjáró volt, piros, és akkora, hogy nem is értem, miért nem kellett hozzá E kategóriás jogsi. Szerinted mit szóltam? Sápítoztam, hisztiztem, dühöngtem, hányingerem volt - aztán megláttam élőben, beleültem, és azonnal beleszerettem.

Annyira látszott rajtam, hogy tetszik nekem az új kocsi, hogy Tetkós nem bírta tovább, és nem egészen egy héten belül eladta annak, aki elment vele megvenni. (Mert Tetkós nem szereti, ha nincs feszültség otthon, pontosabban a feszültségkeltő helyzeteket szereti, és elvárja, hogy ezeknél ne legyen feszültség, kussban fogadjam mosolyogva a legnagyobb baromságait.) Azt mondta, olyan vele menni, mint egy IFÁ-val. Én ezt ránézésre is megmondtam volna, ha megkérdez.

Szóval eladta X Ft-ért, és kijelentette, hogy akkor most X Ft-ért fog venni egy olyan autót, ami kisebb, de megbízható és jó. Nem is reménykedtem abban, hogy ez valóban így lesz. Egy ideig kölcsönautókkal jártunk, kb. mindennap másikkal, úgyhogy amikor lementem az utcára, sose tudtam, merre induljak, milyen kocsihoz. (Egyik nap tök aranyos volt, felhívott munkában és megkérdezte: "Láttad, milyen autóval jöttem haza tegnap?" És csodálkozott, hogy nem tudom, miről beszél. "De hát ott álltam meg a sarkon..." Na mármost tudni kell, hogy panelben lakunk, az utcánk másik oldalán végig parkoló.)

Újabb, a net előtt töltött órák (családdal töltött órák helyett), majd telefon egy ismerőstől. Van egy kocsi... X Ft-ba kerül. Ez nekem, a kívülállónak azt jelentette, hogy megúsztuk, jíííhááá, annyiba kerül, amennyink van rá, de a francokat. A kocsinak még nem voltak magyar papírjai, így a valóságban a pénzköltés X + 170.000 Ft-ot jelentett a (magándokis) szülés előtt két hónappal úgy, hogy a babáknak a ruhákon kívül még semmit se vettünk, és pont egy zsák pénzzel kaptam kevesebb fizetést a szokottnál, a rohadt betegeskedésem miatt. Vonjunk ki a 0-ból 170.000-t... Persze jött mentőöv, már majdnem az egészet törlesztette is, mert ilyeneket csinált, hogy az egész heti fizetését belerakta a törlesztésbe meg ilyenek... Szóval autóügy megoldva, lassanként - mondom lassanként!!! - a babáknak is megveszünk mindent (a szülésre félretett pénzből, úgyhogy bár már nagyon unom a terhességet, most kérek mindenkit, drukkoljon, hogy csak fizetés után szülessenek meg), de elegem van!

Őszintén szólva tökre örültem, hogy végre nincsenek gondjaink. Tartozásaink. De most megint. És megint a legrosszabbkor. Jól van, nem sokáig, de akkor is. Azt gondolom, hogy Tetkós nem normális. Létezik olyan kifejezés, hogy "pénzügyi analfabéta"? Biztos nem létezik, de én használom. Mostanában gyakran. Amikor belegondolok a dolgaiba, kedvem lenne bőgni és toporzékolni, úgy érzem, a következő percben megbolondulok és úgy fognak elvinni az őrültek házába, hogy azt kiabálom: "Hogy történhet ez velem, hogy lehetek ilyen helyzetben, amikor mindig sóher voltam???" Nagyon durva, és néha nagyon tudom sajnálni magam, no. :)

Mellesleg az új kocsi a kedvenc márkám, na nem mintha ez számítana. Nagyon szép, és még sötétzöld is, meg automata váltós. Imádom, szóval nem hiszem, hogy sokáig lesz meg. Gondolom, eladja, mielőtt az utolsó részletet visszafizetnénk a tartozásból. Ahogy szokta.

Ma reggel a Nyúl azt mondta: "Ha négyéves leszek, én is fogok kávét inni!" Mert neki a négyéves már a "kicsit nagy" kategória. Na, mondom, nagyon helyes, akkor ezek szerint elfelejtette, hogy eredetileg alkoholistának készült, de azért rákérdeztem a biztonság kedvéért: "És sört mikor fogsz inni?" "Azt majd ötéves koromban", felelte. 

Hehe. Gondolom, már meséltem, hogy én is így voltam kiskoromban: mivel folyton a vedelést láttam, azt hittem, felnőttkorunkra megváltozik az ízérzékelésünk, és az alkoholos italokat is elkezdjük finomnak érezni (különösen a borivást vártam, merthogy ugye az szőlőből készült, mmm, biztos olyannak érzem majd, mint a szénsav nélküli Szőlő Márkát...), és meg kell, hogy mondjam, baromira fel vagyok háborodva, hogy felnőttem, és az alkoholnak ugyanolyan szar az íze.

Szóval ha magamból indulok ki, akkor nem kéne félnem, hogy alkesz lesz a Nyúl, csak hát ugye, míg előttem csak a jó példa volt ott, neki már a génjeiben is benne van a vedelés... Na mindegy, reméljük a legjobbakat.

Napi anyád rovatunkban

Kedves LCD!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy az Ön 0000000000000 számú számlájához 6 hónapra biztonsági okból beállított havidíj mentes SMS küldési időszak 2013.06.18.-án lejár.

Kövesse nyomon továbbra is a számláján történő pénzmozgást a ... Bank Mobilbank Plusz szolgáltatásával, így azonnal értesülhet a bankszámláján történt változásokról, megbízásai teljesüléséről.

Küldje el válaszlevélben a Mobil szót 2013.04.21-ig. Ezzel Ön a Mobilbank Plusz szolgáltatást 475 Ft-os havidíj mellett megrendeli és továbbra is folyamatosan nyomon tudja követni mobiltelefonján a számláján történő változásokat. Megrendelése hiányában az SMS küldést 2013.06.18.-án megszüntetjük.
A szolgáltatás bármikor lemondható.

Üdvözlettel:
... Bank Zrt.

Apasági nyilatkozat

Na kérlek szépen, az úgy van, hogy ha nincs pénzed királylányos esküvőre, másmilyet meg nem akarsz, ráadásul olyan céda vagy, hogy házasságon kívül van pofád szülni, akkor szükség lesz a pasidtól apasági nyilatkozatra. De nem ám úgy, hogy mondjuk van egy netről letölthető formanyomtatvány, jön két tanú, aláírják ők meg a pasi, oszt szevasz. Nem is úgy, hogy a pasidnak, aki a homlokodat törölgeti szülés közben, megmondják, hogy "Nyilatkozzál, Fiam, hasonlít-e rád ez a gyerek annyira, hogy sajátodnak elismerd?", és akkor ő azt válaszolja, hogy "Persze, persze, írja a többihez." (Jó, tudom, ez a második módszer nem annyira járható út, hiszen nem minden apa lehet ott a gyermeke születésekor.)

Szóval nem, az apasági nyilatkozatot az önkormányzatnál kell tenni, kell hozzá jó sok szir-szar, ilyenek, hogy 

• személyi igazolvány mindkettőtöktől;
• lakcímkártya mindkettőtöktől;
• igazolás az anya családi állapotáról (na mármost ez utóbbi például elvileg kell, gyakorlatilag meg nem, mert mit ad Isten, pont az ő nyilvántartásukban van benne, szóval tőlük kéne kérni, hogy aztán odaadhasd nekik);
• kiskönyv, amiben minden benne van a vérnyomásodtól anyád betegségein át a szülés várható időpontjáig;
• ééés a lényeg: igazolás az orvosodtól, amely tartalmazza

- a fogantatás vélelmezett dátumát ( = hogy szerinted mikor volt az, amikor védekezés nélkül szexeltetek - ehhez mégis mi közük van?)

- a szülés várható időpontját

- dátumot

- doki aláírását

- pecsétet.

Na itt buktuk be a dolgot. Miután tegnap voltam dokinál és szépen kicsengettem, amit ki kell, este néztem meg a listát, hogy mi mindent kell vinnünk az apaságihoz. Igazolást így persze nem kértem, de gondoltam, sebaj, megvan, amit januárban adtak a családi adókedvezmény igényléséhez, azon pont minden adat rajta van (kivéve, hogy ikrek, de azt meg igazolja a kiskönyv... meg a látványom). Ma reggel odaállítottunk hát az önkormányzathoz, én smink nélkül, előttem két lépéssel vonult dühödt oroszlánként Tetkós, akinek hiába könyörögtem, hogy lassítson, mert  minden csontom fáj, ami a hasamtól lejjebb helyezkedik el, azt mondta, ha még lassabban menne, akkor elesne. (Szerintem csak azért rohant, mert ő a világ legfontosabb embere. Nyugi, én sem gondoltam eddig, hogy az, de tényleg lehet benne valami, mert őrá bazmeg mindig szükség van a munkahelyén, 8-tól 5-ig folyamatosan, ha ebből egy percet is véletlenül a családjára - úgy értem, ránk - kell fordítania, akkor ölni tudna mérgében.)

Hamar sorra kerültünk, előpakoltam a szükséges iratokat, mondom, igazolást most nem kértem, mert nem tudtam, hogy kell, de itt van ez a januári, ezen minden ott van. És akkor, tádámm:

"Sajnos ezt nem tudom elfogadni, mert ezen a szülés várható dátumaként 2012.06.05. szerepel. Ezt elírták."

Na ne bassz. Ha 91/54-es vérnyomással is lehetne agyvérzést kapni, akkor kaptam volna (ja, vagy lehet?). Kicsit még próbálkoztam - bár azonnal tudtam, hogy itt már nem nyerhetek - ilyenekkel, hogy:

1. De hát ott az igazolás alján a 2013. januári dátum (gondolom, szegény asszisztensnek akkor még nem állt rá a keze a 2013-ra, azért írta el a szülés várható időpontját, nekem meg eszembe sem jutott ellenőrizni), nyilvánvaló, hogy csak elírás, különben is az adókedvezménynél simán elfogadták;

2. A kiskönyvben, ami szintén kellett, minden dátum helyes;

3. Nézzen a hasamra. (Ön szerint tavaly nyáron szültem, majd pár hét múlva újra teherbe estem, csak azóta már nem esik jól orvoshoz járni? - Jó, ezt nem mondtam.)

Tetkós közben elővette az egyik kezelőlapomat, a nő megnézte azt is.

"Nem, sajnos ez így akkor sem jó... ráadásul ikrek? Akkor két igazolás kell, mert külön lesznek anyakönyvezve, blablabla blablabla blablabla..."

Na itt durrant el az agyam, de azért Mona Lisa-mosollyal hallgattam. Merugye... OK, az még rendben is van, hogy őnekik mondjuk az elírástól függetlenül sem felel meg az igazolás, kell nekik egy olyan, ami nekik, csakis nekik szól. De hogy ikrek esetén kettő darab kell???

Menjünk akkor bele, na. Kettő. Értem én, hogy kettő gyereknek kettő apja is lehet. Ha biológiai csodaként - vagy inkább különlegességként - mondjuk három hónap eltéréssel fogantak volna, biztos lenne erről még egy 2618. papírom. De nem. Fogantatás vélt dátuma: mindkettőnél ugyanaz. Szülés várható dátuma: mindkettőnél ugyanaz. Jól van, kétpetéjűek... 

Bingó. Abban a pillanatban megértettem, teljesen természetes a kérésük. Ha szokásom lenne szvingerpartykon vagy különböző szexuális témájú bulikon múlatni az időt - és ők honnan is tudhatnák, hogy nem szokásom? -, akkor előfordulhatna, hogy az egy napon fogant gyerekek két apától származnak. (Merthogy ne feledjük, itt most még mindig az apaság kérdése körül forgolódunk elsősorban.)

Na mindegy, szépen mosolyogva megköszöntük a nagy semmit, szerintem lehet, hogy még hajlongtunk is, mint a japánok, aztán eltakarodtunk.

Az ügyintéző egyébként kedves volt - bár a hegyes műkörmöt viselő nőktől én nagyon félek, akármilyen csillivillit pakolnak rá még -, és végső soron érthető, hogy nem fogadta el azt a tetves igazolást, mert tényleg elírás volt benne. De annyira durva, hogy a bürokrácia ennyire kizárja az emberi tényezőt, érted, egyrészt, hogy kb. ezer helyen le van írva ugyanaz, és ebből egy helyen rosszul, na ilyenkor mi a retekért nem lehet lemásolni mondjuk még két papírt, ami alátámasztja a valóságot? (Mert gondolom, a kiskönyvet is azért kell vinni, hogy másolgassanak belőle maguknak, amit kell.) 

Másrészt meg, hogy kb. annyira rugalmasak, mint a gyémánt (milyen gyönyörű fogalmazás ez azért, nem?). Van közös lakcím, közös meglévő gyerek, ráadásul ott ül maga a PASI, az APA, aki azért jött, hogy írásba adja, igen, ő a tettes ezúttal is. Hát a nagy családvédelem jegyében nem kéne kapva kapni ezen? Mennyi gyerek van, akit a köcsög apja nem vesz a nevére... Ez meg itt hajlandó eljönni (kockáztatva, hogy a főnöke csúnyán néz majd rá, muhhahha), és akkor itt kekeckednek egy nyamvadt elíráson. 

Harmadrészt meg úgyis csak egy vérvizsgálattal lenne 100%-osan bizonyítva, hogy egy gyereknek az az apja, aki, akkor meg már nem mindegy, hogy vérvizsgálat híján miféle papírokat lobogtatsz?

Na egy szó, mint száz, bár tegnap megbeszéltük a dokival, hogy többet már nem kell mennem hozzá, csak két hét múlva az SZTK-ba, azért mehetek mégis, két fölösleges igazolásért. Persze várhatnék két hetet és elintézhetném nála az SZTK-ban, de amilyen lúzer vagyok, addigra tuti megszületnének a gyerekek, akiket így az én nevemre anyakönyveznének, és utána futhatnánk a köröket, hogy megkapják Tetkós nevét mégis. (Édesapámnak talán az az egyetlen, egyértelműen jó húzása volt az életben, hogy csak lányai születtek, így legalább a mi családunk nem viszi tovább ezt a rendkívül ronda vezetéknevet, szóval nehogy már egy ilyen baleset folytán mi mégis...)

Mindegy, olyan ideges lettem a dologtól, hogy azóta folyamatosan fáj a hasam. (Most az jutott eszembe, hogy ha ma megszületnének, egyszerűen azt mondanám, hogy nem vagyok hajlandó a nevemre venni őket, viszont itt van Tetkós, aki igen, de erre a gondolatra a kisfiam akkorát rúgott belém, hogy inkább elvetettem az ötletet.)

Szóval ez is szívatósan megy nekünk, mint a dolgok 90%-a, de nem baj, nagyobb lesz a sikerélmény, ha végre elintéztük.

UI: A doki azt mondta tegnap, három hét még kéne a gyerekeknek, de ő egy-két hétig még nem aggódik (nyilván ő nem kalkulált azzal, hogy közben teszek egy túrát a bürokrácia útvesztőjében). A gyerekek mellesleg fejenként 2300 g körüliek, méretben nagyjából egy héttel előzik meg a hasonló idős egyedüli gyerekeket (még mondja valaki, hogy az eper nem hizlal...) Felhívnám a figyelmet, hogy ez összesen 4 kiló 60 deka, szóval van mentségem a folyamatos rinyálásra, amit ettől függetlenül nyilván egyre nehezebben visel a környezetem. Viszont jó hír, hogy egyre nagyobb az esély a császárra, ami engem nagyon megnyugtat, már el is kezdtem gondolkodni, milyen tetoválást csináltatok majd a hegre. Király.

Hajfestés

Talán meséltem a másik blogon, hogy Anya a fejébe vette: márpedig ő nem festi be a hajamat, mert árt a babáknak. A Húgomra szintén nem számíthattam. Viszont eszem ágában sem volt 2-2,5 centis lenövéssel búcsúzni a munkahelyemtől, úgyhogy azért megvettem a festéket, és megkértem Tetkóst, hogy fesse be ő. Vagy nem is tudom, lehet, hogy már kérni se kellett, hanem ő ajánlotta fel. Nagyon aranyos volt, egy hétvégi délután még arra is gondolt, hogy elaltassa a Nyulat, aztán nekikezdtünk.

Ilyen "vak vezet világtalant" alapon működött a dolog, tehát én anélkül, hogy láttam volna, fésültem ide-oda a hajamat, ő meg kente rá a festéket. Tökjó volt, mivel először csinálta, hallgatott rám: azt kértem, hogy tocsogjon a festék, mint a fodrásznál, úgyhogy tocsogott (megőrülök, amikor Anyukám a csaknem száraz ecsettel vakarássza a fejemet). Nagyon röhögtünk, és nagyon mocskosak lettünk: vicces volt, hogy ő vett fel kesztyűt, pedig az ő kezéről amúgy sem jön le egy hétvége alatt az olaj meg mit tudom én, mi, én viszont elfelejtettem kesztyűt húzni, így utána hetekig kötelező volt sötét körömlakkot használnom, hogy ne nézzek ki úgy, mint aki aznap reggel ásta ki magát a föld alól. (Erről jut eszembe: BURIED, Ryan Reynoldsszal. Kötelező film, elképesztően izgalmas, a vége meg akkorát üt... Tipikusan az a film, ami napokig nem megy ki a fejedből.)

Na de a szakértelem teljes hiánya ellenére az eredmény tökéletes lett. Csodaszép. Sehol egy kihagyott tincs vagy folt, semmi, olyan büszkén mentem utána munkába (na jó, kendővel azért takartam pár napig a nyakamat), mint még soha.

Egyébként azért meséltem ezt el, hogy írjak már Tetkósról valami jót is hogy felhívjam a figyelmet: ha a ti pasitok sem futtatja az "összeszedem magam után a sörösdobozokat/poharakat/fogpiszkálókat/rágott rágókat/használt zsebkendőket/levetett ruhákat" vagy a "hazaérkezéskor a bejáratból nem a számítógép felé indulok" programokat, érdemes utánajárni, hátha futtat ezek helyett valami másik hasznos programot. Ezt a hajfestősdit is ki gondolta volna például, nem?

Terhességes

Csak egy gyors helyzetjelentés, hátha a freeblog véletlenül megkönyörül rajtam, és megjelenik a bejegyzés. (Értelemszerűen nem könyörült meg.)

Mostanra kb. 18 kilóval vagyok több, mint amennyi lenni szoktam (és kb. 20 kilóval több, mint amennyi lenni szeretek), ami azt jelenti, hogy 18 kiló nehezedik a medencémre vagy hova, mert ez az egész túlsúly a hasamon van. (Ha lenne igazság a világon, ez azt jelentené, hogy két 9 kilós kisbaba van a hasamban, akiket altatásban észrevétlenül kivesznek majd, aztán öröm, bódottá, farmersort.) De tényleg, minden ruhám rámjön, na persze a régi nadrágokat már nem tudom begombolni, ja, meg annyi van még, hogy kizárólag az eddig combközépig érő pólóim és pulóvereim tudják most eltakarni a köldökömet. Viccesen nézek ki, az az igazság. (Kiria az utóbbi hetekben Dinnyécskének csúfolt, merthogy szerinte olyan vagyok, mint egy dinnye, amiből kiáll négy pálcika. Igen, nekem is feltűnt, hogy a fejemet tapintatosan nem említette.)

Két hete a gyerekek 1860 ill. 1890 grammosak voltak, nem félek attól, hogy túl kicsik lesznek, pedig nem bánnám, mert olyan édes picike ruhákat is vettem... Na jó, viccelek persze, nem érdekel, mekkorák, csak egészségesek legyenek.

Amikor múltkor nézegettem az UH-s képeket, nem bírtam megállni, hogy ne mondjam a dokinak: "Ugye, milyen szépek???" Mire ő, hogy valóban formás babák, de az csak egy lánynál érdekes, hogy szép - a fiú erős legyen. Mosolyogtam bugyután és inkább nem mondtam, hogy én mondjuk nem tudom elképzelni, hogy beleszeressek egy szőrös tokájú rondaságba csak azért, mert kézben fel tudja hozni a hűtőt a hetedikre, úgyhogy legyen csak szép is egy fiú, na mindegy.

Amikor legutóbb voltam a dokinál, és feküdtem abban a székben (vizuális típusoknak nem ajánlom, hogy elképzeljék, ahogyan felmásztam, mert rosszul lesznek a röhögéstől), azt mondta: "Húha, azért itt már látszik, hogy ez kettő!" (Ami igaz, mert lassan már tényleg szinte tökéletesen kirajzolódik két gyerekforma a hasamon, ami ráadásul nem szimmetrikus: ami a jobb oldalamon kinyomja, az például a kislányom háta.) Na akkor viszont nem bírtam megállni, és azt mondtam: "Á, a BKV-n még mindig nem látszik." (Merthogy az eltelt hónapok során azt hiszem, összesen 5 alkalommal ajánlott fel valaki ülőhelyet, vagy ajánlotta fel másik álló utas, hogy kér nekem helyet. Úgy látszik, nem vagyok már olyan ragyogóan gyönyörű - muhhahha -, mint négy éve, amikor még fel se szálltam a villamosra, már pattant fel a fél kocsi, hogy üljek csak le.) "Azért, mert sok a paraszt", felelte meggyőződéssel, hát így történt, hogy felröhögtem a vizsgálószékben.

Egyébként tök aranyos a doki, többször is azt mondta, hogy gratulál, így kell kinéznie egy terhesnek. Én mondjuk hiányoltam a mondatból bizonyos tengeri emlősökre történő utalásokat, de azért vigyorogva jöttem el, mert a nők ilyenek, a hazug dicséretek is boldoggá teszik őket.

Amúgy én őszintén szólva nem szeretek terhes lenni. Szeretem érezni a babák mozgását, szeretem, hogy minden kisgyerekes - főleg, aki még akar gyereket - mosolyog és barátkozik, még az is, aki régebben a köszönésemet se tartotta fontosnak fogadni (pl. oviban). Szeretem tudni, hogy lesz valami. De magát a terhességet nem szeretem. Nem szeretem, hogy ügyetlen vagyok, hogy egy szekrényt nem tudok úgy portalanítani, hogy közben ne kéne feküdnöm egy kicsit, hogy minden kérésére azt kell válaszolnom a Nyúlnak, hogy "nem tudok, kisfiam, fáj a hasam" (viszont lassan az összes kifestőjén túl leszünk :D). Meg hát látványra se jó, na, legalábbis egy ikres has már túlmegy azon a méreten, amire még azt mondjuk, hogy "jaj, de aranyos pocak". De már nem tart sokáig. És remélem, jó lesz.

Ja, még egy dokis történet a végére. Múltkor azt mondta nekem: "Most, hogy három gyereke lesz, érdemes elgondolkodni azon, hogy..." És én biztos voltam benne, hogy most előjön majd azzal, hogy a háromgyerekes anyukáknak a TB támogat egy műtétet, vagy egy has-, vagy egy mellszépítést, és már készültem is, hogy örömmámorban felugrok, hogy "Igen! Igen! Már gondolkodtam rajta, és a melleimet szeretném megcsináltatni!!!" Aztán ő arról kezdett beszélni, hogy el lehet köttetni a petevezetéket, és akkor tutira nem lesz több gyerekem, a védekezésre szánt pénzt ("hogy mit?") költhetem a gyerekeimre. Meg amúgy ő nem gondolja, hogy ebben az országban nehézség nélkül fel lehetne nevelni háromnál több gyereket, szóval gondolkodjak ezen. Én meg próbáltam úgy mosolyogni, mint addig, de belül olyan megmagyarázhatatlanul dühös lettem, hogy csak na. (Nem rá voltam dühös, mert tudom, hogy harmadik gyereknél erre fel kell hívni az anyuka figyelmét, és ezzel ő tulajdonképpen szívességet tesz nekem.)

Mert persze tudom én. Nem szeretek terhes lenni, ebbe a lakásba már öten is alig férünk be, és ha megerőltetem magam és tényleg belegondolok, akkor beláthatom, hogy valóban sok pénzbe kerül annyi gyereket rendesen felnevelni. De akkor is... Mi van, ha egyszer találkozom valakivel, aki nem beletörődik a gyermekáldásba, hanem örül neki? Vagy ha Tetkós megváltozik? (Esély: 0,00000000001%) Vagy ha valahogyan sok pénzünk lesz? Mindig is 4 gyerek volt az álmom (már persze, miután lemondtam a 6-ról), hát hogyan hoznék most egy olyan döntést, amivel azt a lehetőséget is kizárom, hogy véletlenül teljesül ez az álom?

Na mindegy. Ezt majd nem felejtem el megbeszélni a dokival, mármint hogy nem, köszönöm, nem szeretnék élni a lehetőséggel.

Hát így vagyunk.

Beköszönés

Na, hát ez is eljött. Elköltöztem. Ide. Pedig ha ismersz, tudod, hogy rühellem a változásokat, de mivel azt még jobban rühellem, ha időt szakítok egy bejegyzés megírására, ami aztán elszáll az éterbe, akkor belátható, hogy ez szükségszerű volt. 

Az első, ami máris tetszik, hogy még én, Botkéz Lady Cellardoor is tudom alakítani a hátteremet, hú, hát nagyon élvezem, komolyan. Ha nem kéne sürgősen takarítanom (és ha nem lesnék a gép előtt már vagy fél napja), akkor fel se kelnék innen még pár órán keresztül. Aú, viszont a fenekemet is szétültem már, jut eszembe, úgyhogy most ennyi.